Táncosok a porondon!

Egyszeri és megismételhetetlen produkcióval Brávisszimó Cirkusszió címmel tart zenés-táncos előadást a Kodály Központban május 11-én 18 órától a PTE PEAC Cheerleading Szakosztálya és a PTE Táncegyüttes. A belépőkből befolyt összeget teljes egészében a Magyar Cheer Hip-Hop Válogatott Európa-bajnoki és Egyetemi Világbajnoki szereplésének finanszírozására költik majd.

„A cirkusz világában játszódik az előadás, a szambától a jazztáncon és a hip-hopon keresztül a showtáncig sokféle táncstílus és mozgásforma bemutatásával, és az olyan klasszikus cirkuszi elemekkel, mint az akrobatika, zsonglőrködés, bűvészkedés. A cheer különböző kategóriái is megjelennek majd” – mondja dr. Perjés Betarix, a szakosztály vezetője.

Az esten meghívott vendégművészek is fellépnek majd, a Dancing with the Stars után és a párizsi paralimpia előtt lép a színpadra Iván Bence, táncos múltját eleveníti fel Kozarics Viktor, akinek a látványos jelmezek nagy része is köszönhető, Koller Krisztián a futball labdát mikrofonra cseréli a rendezvény kedvéért, fellép dr. Cselik Bence, az ETK oktatója és a Magyar Korfball Szövetség elnöke, dr. Váczi Márk és Váczi Noémi senior magyar bajnok versenytáncos páros, akik a PTE TTK munkatársai.

„Különleges az előadás, hiszen nem professzionális a társulat, mégis egy nagyon sokszínű, kuriózumnak számító, igaz színházi előadást állítottunk össze, ahol mindenki köthető a PTE-hez”húzza alá dr. Perjés Beatrix.

Aki látta a korábbi előadást, annak most érdemes ismételnie: „Nagyon sok új számot tettünk az előadásba, és még magasabbra tettük a lécet mind az akrobatika, mind a látványvilág szempontjából” – árulta el dr. Perjés Beatrix.

„A  bevételt a Magyar Cheer Hip-Hop Válogatott Európa-bajnokságon és az Egyetemi Világbajnokságon való részvételére fordítjuk.

A válogatottnak ugyanis minden tagja pécsi vagy Pécsett tanuló, 90%-a PTE-s, az egyetem több karát, sőt, a Babits Gimnáziumot is beleértve” – mondja dr. Perjés Beatrix. Ezekre a versenyekre ugyanis klubok vagy szakosztályok nem, csak válogatottak nevezhetnek. Az Egyetemi világbajnoki duó részévételi lehetőségéről a közelmúltban lezajlott MEFOB Fesztiválon született döntés. Ahogy arról beszámoltunk, hip-hop kategóriában  sikerült egy PTE-s duónak kvalifikálnia magát.

Aki nem tud elmenni az előadásra, de támogatná a nemes célt, az a cheerpecs@gmail.com mailcímen jelezheti segítő szándékát.

Jegyek kaphatók a Kodály Központban és ezen a linken.

Kategória: