Megemlékezés a Mecseki Láthatatlanokról

A PTE BIG Challenge egészségvédő kihíváson belül, a PTE Tájoló túrasorozat második aktivitása, az V. Mecseki Láthatatlanok Emléktúra október 24-én került megrendezésre a PTE Sportiroda és a „PTE a Családokért” programsorozat szervezésében.

A Mecsek-kapunál hagyományosan koszorúzással kezdődött a megemlékezés. Majd a túra során a Mecseki Láthatatlanok által bejárt útvonal néhány állomásának megismerése mellett, élvezhető volt az őszi erdő minden szépsége és illata.

A Mecsek-kaputól, érintve a Kardos úti kulcsosházat, a Roboz-pihenő előtt vezetett az út egészen a Dömörkapuig, ahol Dulánszky Jenő sportért felelős kancellári megbízott néhány történetet osztott meg a túrázókkal a Mecseki Láthatatlanok tevékenységével kapcsolatban. Ilyen például, hogy hogyan tette lehetetlenné ez az elszánt csoport a szovjet tankok haladását „olajozás” segítségével, majd hogyan ártalmatlanították ezeket.

Lovascher István erdész pedig mesélt többek között a betelepített fekete fenyőkről és a kihelyezett makktálcákról, ahonnan a szajkók, széthordva a makkokat, hozzájárulnak az erdősítéshez.

A jó hangulatú kirándulás a Tettyén ért véget, ahol pogácsa és meleg tea várta a vidám, gyerekektől is hangos „sereget”, akik az 5 km hosszú útvonal során számos erdészeti és történelmi érdekességgel gazdagodhattak.

A sorozat harmadik állomásaként november 7-én kerül megrendezésre a „Barangolás Cserkúton” elnevezésű túra, melyre nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Jelentkezni november 5-ig lehet portálunkon.

Nyereményjáték!

Az egyes túrákat követően a szervezők rövid élménybeszámolóval, fotókkal, pontos útvonalleírással számolnak be a tapasztaltakról.

Azokat, akik a meghirdetett időpontokban nem tudtak elmenni a túrákra, ezzel szeretnék arra buzdítani, hogy családjukkal, barátaikkal vagy akár egyénileg járják végig az általuk már felfedezett, bejárt útvonalakat 2021. január 31-ig. Ezt követően töltsék fel élményeikről készült fotókat, rövid videókat, esetleg gyermekeik által elkészített rajzos műveket a portálunk nyereményjáték rovatába.

A feltöltéshez a résztvevőknek nem kell mást tenni, mint az ismertető után található képes menü segítségével kiválasztani a túrák közül azt, amelyiknek útvonalát akár egyénileg, akár csoportosan teljesítették, majd ezután a kijelölt eseményhez hozzácsatolni az elkészült felvételeket. 

A "képes beszámolókat” beküldők részt vesznek nyereményjátékban, ahol túránként sorsolással kerül kiválasztásra három-három pályázó, akik egyenként 5000 Ft-os sportszerutalványt nyernek. Ezenfelül további három 10.000 Ft-os sportszerutalványt kerül kisorsolásra azok között, akik az ősszel meghirdetett összes túrát teljesítik. A gyerekek által elkészített rajzos beszámolók közül pedig három különdíj kerül kisorsolásra, itt egyenként 5.000 Ft-os játékutalvány a nyeremény.

 
Kategória: 
Galéria :