Egyetemi 3x3 kosárlabdacsapatunk hősies küzdelme

Első Megmérettetés: Izgalmas Kezdet

A Pécsi Tudományegyetem 3x3 kosárlabdacsapata július 12-én debütált az Európai Egyetemi Játékokon, ahol először a Tübingeni Egyetem csapata ellen léptek pályára. A mérkőzés 13:17-es eredménnyel zárult, mely során a pécsi csapat tisztességesen helytállt, de végül alulmaradt.

Kelemen Benjámin, a csapat egyik játékosa, így nyilatkozott: „Ahhoz képest, hogy nem volt sok közös felkészülési időnk, szerintem nagyon jól teljesítettünk. Az elején igazán jól ment a játék, de sajnos az idő előrehaladtával elfáradtunk. Az ellenfélnek voltak extra jó dobásai, míg mi kicsit kimerültünk, és ennek köszönhető a végén kialakult különbség. Nem könnyű a tűző napon ilyen melegben helytállni."

Második Nap: Hullámzó Teljesítmény

Másnap, június 13-án, csapatunk kemény nap elé nézett három mérkőzéssel. Az első találkozón a spanyol University of Girona ellen léptek pályára, ahol 12:9-re alulmaradtak.

De a csapat nem adta fel! Újult erővel tértek vissza a pályára, és a litván Vilniusi Egyetem csapatát 13:9-re legyőzték. Kelemen Benjámin így kommentálta a meccseket: Az első meccsen nagyon jól kezdtünk, de sajnos a dobásaink nem sikerültek olyan jól. A második meccsen viszont jobban összeszedtük magunkat, és több helyzetünket is jobban kihasználtuk, így sikerült győznünk."

Aznap este a Bécsi Egyetem ellen játszottak, ahol szoros mérkőzésen 19:14-re maradtak alul. Kelemen Benjámin így összegezte a tapasztalatokat: Ezen a meccsen nagyon jól teljesítettünk egészen a végéig, de az utolsó percekben már nem mentek úgy a dobások, az ellenfél pedig több energiával rendelkezett."

Harmadik Nap: Megpróbáltatások

Július 14-én a francia University of Le Havre csapatával mérkőzött meg a csapat, ahol sajnos 21:10-es vereséget szenvedtek. A csapat teljesítménye vegyes érzelmeket keltett, hiszen az ellenfél kivételesen jó hárompontos dobásai döntötték el a meccset.

A mai meccs teljes káosz volt, és hatalmas szerencséje volt az ellenfélnek. Hat hárompontost dobtak be, és egyszerűen nem tudtunk annyira pörögni, hogy meccsben maradjunk" – mondta Kelemen Benjámin. Majd a csapatunk játékosa így értékelte összteljesítményüket: „Véleményem szerint, elég jó csapatnak számítottunk volna, hogyha kicsit több időt töltöttünk volna együtt."

Bár csapatunk nem tudta minden mérkőzését győzelemmel zárni, hősiesen helytálltak, és minden erejüket beleadták a játékba. 

Fotók: EUSA

Kategória: