Jöttem. Láttam. Győztem.
A hétvégén életem egyik legnagyobb álma vált valóra, megnyertem a Tiszaújvárosi Világkupát. Jó formában érkeztem a versenyre, és még jobb hangulatban, nagyon lazán viselkedtem egész hétvégén, köszönhetően annak, hogy itt voltak a barátaim, a társaim, a családom. Szombaton a három előfutam körülbelül 90 versenyzője közül 30-an jutottak be a vasárnapi döntőbe. Engem az 1-es futamba sorsoltak, ahol jól úsztam, kimaradtam a verekedésből, (ugyanis itt 750 métert 3 körben kell leúszni a tóban), amely különösen fontos ezen a "verekedős" úszópályán. A kerékpáron hamar felértünk a mezőny elejére, a végén körülbelül 20-an szálltunk le egyszerre. A futásnak köszönhetően hamar az élre törtem és egyedül futva, nagyon magabiztosan jutottam tovább a vasárnapi döntőbe. Ez az eredmény mentálisan nagyon jót tett, éreztem, hogy jó formában leszek másnap is, és a többieknek is megmutattam magam.
Vasárnap, a döntő napján már nagyon izgultam. A 3-as rajtszámmal vártam a versenyt, amely azért volt fontos, mert így jó rajthelyről kezdhettem meg az úszást. Elképesztő volt látni a rajt előtt, hogy amerre a szemem ellátott, mindenhol emberek voltak, hihetetlenül sokan szurkoltak, ez Tiszaújváros egyik különlegessége. Majd elkezdődött a verseny, az első bójáknál már nem volt minden olyan sima, mint előző nap, de így is elég jól sikerült és olyan 10-11.-nek jöttem ki a vízből a világ legjobb triatlonos úszóival tarkított mezőnyben. Kerékpáron hamar felértem az elejére, kb. 15-en voltunk az első bolyban, amikor elkezdett esni az eső és fújni a szél, iszonyú csúszóssá vált az aszfalt. Próbáltam elöl helyezkedni, volt is egy nagy bukás mögöttem, amiből szerencsére kimaradtam. A kerékpározás végére elállt az eső, megint lehetett maxon menni, az utolsó kilométerre felért ránk a második boly, így nagyjából 20-an egyszerre szálltunk le a bringákról, ahogy előző nap is. Depózás után kb. 10-nek futottam ki, az első 500 m borzasztóan esett, 4. helyen voltam, és láttam, hogy az egyik orosz versenyző nagyon ellépett a mezőnytől, aki mellesleg a legnagyobb esélyes volt, tavaly nyert itt, de sokszor állt már dobogón is. 1 kilométer után tértem csak magamhoz, lehagytam én is a többi versenyzőt, és Polyanskiy nyomába eredtem. Nagyon nehéz volt felzárkózni, de elképesztő volt a közönség, minden körben a célegyenesben elhaladva szinte megsüketültem akkora szurkolás volt. Centikre futottam el tőlük a széles úton, hogy minél jobban érezzem az energiát, amit adnak. A 4 körös futás második körének végén sikerült tempót váltani és felzárkóztam, majd párszáz métert pihentem mögötte és azonnal támadtam, amit nem is tudott lereagálni, így az utolsó 2 kilométert már elöl futottam. Nagyon nehéz volt koncentráltnak maradnom, de végül sikerült és a célegyenesbe érve hittem csak el, hogy világkupát fogok nyerni.
Elképesztő, leírhatatlan érzés volt végigfutni a célegyenesben, többezer ember előtt átszakítani a célszalagot. Fantasztikus ünneplés volt, hihetetlen érzés volt, amikor a dobogó tetején állva az a rengeteg ember velem énekelte a magyar Himnuszt, és mind engem néztek, én pedig őket. Nagyon megható pillanat volt. Utána is rengetegen jöttek oda hozzám. Hatalmas mennyiségű szeretetet kaptam tőlük és örülök neki, hogy én is részese lehettem az életüknek legalább annyiban, hogy egy óráig nekem is szurkolhattak.
BICSÁK Bence
