Több, mint 2000-en futottak

A PTE Sportiroda immár harmadik alkalommal szervezte meg a PTE Történelmi Emlékfutás-t, melynek keretében a résztvevőknek 1367 métert kellett futva teljesíteni. Az idén április 26-án tartott esemény egyben a PTE 650 Jubileumi Karok Közötti Ötpróba elnevezésű rendezvénysorozat 4. állomása is volt.

Az elmúlt két évben nem kedvezett az időjárás a futóknak, viszont idén végre minden elvárásnak megfelelt: a felhők elúsztak, nem volt se túl hűvös, se túl meleg. Az induló csapatokhoz a futókat nagykövetek toborozták, s közülük idén is Takáts Amanda volt a leghatékonyabb, az ő meghívása révén jött el a legtöbb ember futni. A futók több helyszínről indultak, a befutó idén is a Széchenyi téren volt.

A tér közepén idén hőlégballon várta a befutókat, voltak táncbemutatók, majd a futókkal közös tánc, sőt, ingyen italfogyasztás, illetve a rektor, Dr. Bódis József és Páva Zsolt, polgármester is köszöntőt mondott.

A futó rajtok helyszínein (a 48-as téren, illetve Rókus-dombon) 200 Ft-tal lehetett támogatni a határon túli magyar családok megsegítését, melyet a Kosztolányi Céltársulás közrreműködésével kapnak majd meg az érintettek.

Kategória: