PTE Vízilabda: Tiszta erőből küzdeni

Már javában zajlik az Európai Egyetemek Vízilabda Bajnoksága, az EUSA Water Polo 2023, amelyen először vesz részt a Pécsi Tudományegyetem Vízilabda Csapata. Bíztatóan alakul az eredménytábla: a pécsiek eddig a négy meccsük közül hármat megnyertek! Lukács Gergely edzőt kérdeztük a PTE vízilabda csapat eredményeiről és a bajnokság hangulatáról.

Ma ismét győzelmet aratott a PTE Vízilabda Csapata, gratulálunk!

Már 9 pontunk van, az erőviszonyokat nézve jó eséllyel tudunk a legjobb négybe jutni.

Hogy zajlottak az eddigi meccsek?

Nagyon érdekes, úgy látszik, hogy két részre fog szakadni a mezőny: magyarokra és külföldiekre. A magyar csapatok nagyon erősek, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak Miskolcon. Jelen pillanatban valószínűleg a négy magyar egyetem fog bejutni a legjobb négy közé. Sok az első osztályú játékos, hiszen az EUSA szabályai nem korlátozzák, míg a magyar MEFOB-on csak egy OB I-es játékos lehet, itt pedig gyakorlatilag korlátlan, sőt a város határán belüli egyéb egyetemekről is lehet vendégjátékost is hívni, ami azért elég nagy előnyt jelent a budapesti egyetemeknek.

Milyen a PTE-s csapat?

Ez az első év, hogy a Pécsi Tudományegyetem vízilabda csapata nemzetközi EUSA eseményen vesz részt, ami külön öröm, hogy a centenárium évében sikerült ezt kivívnia a csapatnak, ez mind az egyetemnek, mind a PEAC-nak egy szép ünnep. A csapatunkba különböző osztályokból jönnek össze a játékosok. Nálunk jelenleg négy OB I-es játékos van, a többiek pedig az OB II-es, harmadosztályú bajnokcsapatból kerülnek ki, tehát más a felkészültségi szint.

Most úgy próbáltuk felépíteni a csapatot, hogy szeretnénk napról-napra előrelépni, egy olyan alap taktikát összerakni, amihez mindenki tudja magát tartani, egy kis kapaszkodót ad. Szeretnénk egy nagyon jól és egymásért küzdő csapatot alkotni. A tegnap esti Corvinus elleni mérkőzésen nagyon jó volt látni, hogy milyen szépen összeállt a csapat. De az is nagyon fontos, hogy

nem szabad ilyenkor hátradőlni, hiszen ez nem magától történt így, hanem nagyon sok munkát beletettünk.

Mi várható a bajnokság további részében?

Hétfőn a Debrecennel játszunk még egy fontos mérkőzést. Ha bejutunk a legjobb négybe, azzal elérjük az alapcélkitűzésünket, utána pedig kedden és szerdán az elődöntők és a helyosztó mérkőzések következnek.

Ha ugyanígy, csapatként tudunk játszani, és minden játékosunk a maga szerepéhez képest kihozza magából a maximumot, az OB I-es játékosaink vezéregyéniségek tudnak lenni, az alacsonyabb osztályban lévő játékosok pedig fel tudnak nőni a feladathoz, és közöttük is lesz, aki kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani, akkor minden esélyünk meglesz arra, hogy papíron nálunk erősebb játékos-kerettel rendelkező csapatokat is legyőzzünk.

Az eredményesség mellett legalább olyan fontos, hogy ezeknek a játékosoknak ez egy életre szóló élmény maradjon!

Akármi is lesz a végeredmény, úgy emlékezzenek a fiúk vissza, hogy tiszta erőből küzdöttünk egymásért az első pillanattól az utolsóig, és akkor bele tudunk nézni büszkén a másiknak a szemébe, ha meg ráadásul egy érmet is tudnánk hazavinni, az hatalmas öröm lenne.

Milyen a hangulat a bajnokságon Miskolcon?

Nagyon jó a hangulat, mind a bajnokságon, mind a saját csapatunkon belül is. Jól összecsiszolódott a társaság, ez már látszódott a MEFOB-on, a Medikus Kupán és az OB II-ben is, és az OB I-es játékosok is nagyon szépen beilleszkedtek.

Nagyon jó kis közösség ez a pécsi vízilabda család! Az egész EUSA hangulata is remek,

napi szinten beszélgetünk a pécsi tollascsapat tagjaival és a többiekkel, hiszen egy hotelben vagyunk elszállásolva. Így van egy kis egységérzés, jó hangulat, zene. Ez egy igazi egyetemi esemény és tényleg nagy élmény.

Készülünk a meccsekre, a pályán meg a medencében mindenki teljes erőbedobással hajt. Ma este megnéztük a Debrecen-BGE meccset, kell egy ilyen kis sportszakmai komolyság. De ezen felül természetesen az sem mellékes, hogy jól érezzük magunkat, és akár barátságok kötődjenek, helyi, országos és nemzetközi szinten. Játékosaink jól kijönnek a hazai és külföldi sportolókkal, ez tényleg erősíti a kohéziót is.

Az eddigi mérkőzések:

PTE – BGE: 10 : 16 | Mérkőzés stream (július 14.) »

PTE – Oxford: 22 : 5 | Mérkőzés stream (július 15.) »

PTE – Corvinus: 18 : 11 | Mérkőzés stream (július 15.) »

PTE – Delft: 21 : 5 | Mérkőzés stream (július 16.) »

A Pécsi Tudományegyetem Vízilabda Csapatának tagjai: Aranyi Attila, Buttinger Péter, Csorba Tamás, Gergő Bence, Keresztúri Márton, Lajkó Márton, Majnik Márk, Németh Balázs, Rácz-Fodor Balázs, Reisz Patrik, Sipos Benjamin, Tóth-Gili Tamás, Varga Ákos.

A további mérkőzéseket itt lehet követni »

Sok sikert kívánunk a mérkőzésekhez!

Hajrá, PTE! Hajrá, PTE Vízilabda Csapat!

Kategória: