Pécsi bronzünnep a Dunai Regattán

A 15 hazai egyetem részvételével zajló Dunai Regatta evezős és sárkányhajós versenyt május 7-én rendezték meg Budapesten, a Műegyetem rakparton. A Pécsi Tudományegyetem amatőr sárkányhajó csapata harmadik alkalommal vett részt az Antall József Tudásközpont által szervezett rendezvényen, ahol minden eddiginél jobb eredményt elérve bronzérmes lett. A csapat sikerén túl az egyetem női strandröplabda párosa is harmadik lett a számukra megrendezett tornán, így a pécsi szurkolók duplán ünnepelhettek a nap végén. Helyszíni tudósításunk.

20160507-csortos-szabolcs-1159-0478-dunai-regatta.jpg

Komoly szervezési előkészületek után, múlt szombaton egy nagyjából száz fős pécsi delegáció utazott Budapestre, az év sportfesztiváljaként beharangozott Dunai Regatta rendezvényére. A sárkányhajós kereten kívül az egyetem női és férfi strandröplabda párosa, a PTE Táncegyüttes pompon formációja, a PTE Brass Band zenészei, és egy minden korábbinál nagyobb lélekszámú szurkolótábor indult Budapestre. Már a verseny előtti napokban is érezhető volt a feszültség a csapat körül, ami szombaton hatványozottan tükröződött az arcokon: a tavalyi negyedik hely után, idén a csapat mindenképpen dobogóra szeretett volna állni.

Az öthetes felkészülés alapvetően jól sikerült, de az előző évek gyakorlatától eltérően most – előfutammal és döntővel együtt – kétszer kellett teljesíteni a három kilométeres maratoni távot ahhoz, hogy a végén a csapatot a színpadra szólítsák. Ez különösen annak tükrében ígérkezett embert próbáló kihívásnak, hogy a 15 hajós verseny tele volt olyan egyetemek csapataival, amelyek komoly vizes-evezős hagyományokkal rendelkeztek: a mezőnyben Pécsen kívül csak a debrecenieknek nem volt saját folyójuk.

20160507-csortos-szabolcs-1026-0169-dunai-regatta.jpg 20160507-csortos-szabolcs-1053-0274-dunai-regatta.jpg

Míg Budapestre érve a pécsi sárkányhajó csapatot az Újpesti-öbölbe szállították, addig a többiek birtokukba vették az egész napra lezárt Műegyetem rakpartot: a délelőtt elinduló standröplabda torna mellett a szervezők számos látványossággal várták az érdeklődőket, de az aktív pihenésre vágyók több extrém sportot is ki tudtak próbálni.

A hangulat kora délután kezdett el fokozódni, amikor az EHÖK és a Sportiroda által biztosított szurkolói buszok közössége komoly hangolásba kezdett: helyszíni fotósok és operatőrök sokasága követte végig, ahogy a Brass Banddel és a Táncegyüttessel kiegészült pécsi szurkolók ellepték az alsó rakpartot. 

Ekkor a sárkányhajósok már vízen voltak, indult ugyanis az első előfutam. A csapat az első pályán evezve, remek időeredménnyel jutott a döntőbe, ahol a két előfutam nyolc leggyorsabb hajója csapott a hullámok közé.

20160507-csortos-szabolcs-1200-0484-dunai-regatta.jpg

A délután egyik kiemelt pillanata volt a PTE Táncegyüttes nagyszínpadi fellépése: a csapatot buzdító pompon műsorukkal – ahogy eddig minden évben – most is zajos sikert arattak. A műsor az általuk pár nappal korábban bemutatott „Ásó, kapa, és a nagykaland” című egész estés produkció legjobb részeit ötvözte, így a klasszikus cheerleader elemeken túl, számos más táncstílust láthatott a közönség.

A nagyszínpad közelében levő, homokkal felszórt mobil strandröplabda-pályákon eközben komoly küzdelem folyt, amely során a PTE-t képviselő Portik Ádám és Demeter András kettőse a férfi ágon a legjobb nyolc között végzett, míg Schrauff Júlia Alíz és Kulcsár Petra duója harmadik lett a szegediekkel vívott negyeddöntőben.

20160507-csortos-szabolcs-1333-0758-dunai-regatta.jpg

A nap legjobban várt eseményére, a sárkányhajós döntőre késő délután került sor. Ekkor már tízezres tömeg volt a Duna-parton, a PTE-s szurkolói keménymaghoz csatlakoztak olyan, korábban az egyetemen végzettek is, akik ma már a fővárosban élik mindennapjaikat. A pécsi szurkolótábor hatalmas hangerejét jól jellemezte az a pillanat, amikor a sokadik skandálásuk után a rendezvény házigazdája, Gundel Takács Gábor kiszólt a közönség tagjainak, hogy „Egyébként a pécsieken kívül van itt bárki más?”. A biztatásnak mindenesetre meglett az eredménye: a PTE sárkányhajó csapata őrült hajrában visszaverte a BME hajójának támadásait, így a Testnevelési Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem után harmadikként haladt át a célvonalon.

A Műegyetem rakpartra visszaérkező csapatot a hatalmas ünnepléssel fogadta a pécsi szurkolók, barátok és családtagok népes hada. Nem tévedés: az első két helyezettet összesen nem várták annyian, és nem ünnepelték úgy, mint a PTE-s fiatalokat. A kitűzött célt intenzív felkészülés és heroikus küzdelem árán elérték, így igazi siker koronázta a Pécsi Tudományegyetem részvételét a 2016-os Dunai Regattán.

20160507-csortos-szabolcs-1339-0873-dunai-regatta.jpg

Kategória: