NB I.-ben a PTE PEAC futsal csapata!

A PTE PEAC futsal csapata május 29-én a Lauber Dezső Sportcsarnokban legyőzte a Nagykanizsai Futsal Club-ot az NB II. Nyugati csoport záró körében, ezzel megnyerve a bajnokságot, ősztől pedig az élvonalban folytathatják. A mérkőzésen három gólt is Vénosz Soma lőtt, őt kérdeztük az eredményről.

A PTE-PEAC – Nagykanizsai Futsal Club NB II-es szezonbeli utolsó futsal mérkőzésen megszerezte az aranyérmet, ezzel pedig feljutott a futsal NBI-be. Az izgalmas meccsre érkező első 100 szurkoló pólót és ingyen sört kapott ajándékba, félidőben pedig a PTE PEAC többszörös bajnok Cheerleading Szakosztálya tartott szuper bemutatót.

A PTE-PEAC B Build&Trade az NB II. Nyugati csoport Felső-házában az alapszakaszt még a negyedik helyen zárta, míg három riválisa több ponttal kezdhette meg a bajnokság végső helyezések eldöntéséről szóló körét. A PEAC fantasztikus formába lendült, hazai pályán legyőzte a Nagykanizsát, feljutott az élvonalba. A döntő mérkőzésen már az első félidőben többek között Vénosz Soma mesterhármasával már 5-1-re vezettek – végül pedig 6-2-re nyertek. Utána pedig kezdődhetett az ünneplés. A nyakukba akasztott aranyérem ugyanis azt jelenti, hogy jövőre a sportág hazai legmagasabb osztályában folytathatják szereplésüket!

“Nagyszerű sikert értünk el a bajnokságban, aminek fénypontja egy szép számú közönség előtt aratott siker volt az utolsó fordulóban. Ezzel a győzelemmel lehetőségünk lesz jövőre az első osztályban indulni, ehhez van egy jó alapunk egyetemistákból és pár rutinosabb játékosból álló csapatunkban. A két osztály között nagy a különbség, nem lesz egyszerű megtartani a pozíciónkat.

Próbálunk megfelelően felkészülni a következő szezonra, bízunk benne, hogy jövőre is ilyen hangulatos, sikeres mérkőzést tudunk játszani, öregbítve ezzel a város és a PTE hírnevét” - emelte ki Vénosz Soma.

A PTE PEAC Futsal keret a május 29-ei mérkőzésen:

  • Kapusok: Molnár Milán, Király Zsolt
  • Mezőny: Vénosz Soma, Bartal Bence, Koronics Márk, Tóth Márk , Füzes Dávid, Romvári Ákos, Forró Máté, Koller Krisztián, Udvardi Dániel, Bálint Gergő
  • Edző: Élő Tibor
  • Szakosztályvezető: Hári József
Kategória: