A mi Bicsunk olimpiai babérokra tör triatlonban

Még nem népszerű a triatlon Magyarországon - de csak azért, mert nem mindenki ismeri Bicsák Bencét, becenevén Bicsut, aki e sportág elkötelezett híve. És milyen jól csinálja! Reményeink szerint egy olyan PTE alumnusról olvashattok az alábbiakban, aki még az idén olimpikon lesz!

Milyen Bicsák Bence mint magánember, és milyen mint triatlonista?

Zalaegerszegen születtem és nevelkedtem, a gimnázium után Pécsre költöztem, egyrészt azért, hogy a PTE-re járhassak, másrészt a pécsi triatloncsapat miatt. Azóta itt élek. Gyermekkorom óta sportolok, 7 évesen kezdtem úszni, majd 12 éves koromban triatlonozni. Azt gondolom, hogy a sportnak köszönhetően már rengeteget kaptam az élettől, világversenyeken álltam dobogón, bejártam a fél világot, számtalan embert megismertem, felejthetetlen élményekben volt részem. És remélem, hogy idén végre olimpikon lehetek. Mégis imádok hazaérni Pécs városába, mely szintén rengeteget adott nekem, és ezeknek az élményeknek jó része az egyetemhez kapcsolódik. A sporton kívül gyakran gitározom, de szeretek focizni, kosarazni, pingpongozni… na jó, minden sportágat szeretek. Amikor van időm, olvasni is szoktam, ha viszont van energiám is, akkor a legszívesebben a barátaimmal jövök össze, vagy találkozom a családommal.

Miért éppen a triatlonnal kezdtél el foglalkozni?
Ez jó kérdés. Óriási szerencsém van, hogy megtaláltam azt a sportágat, amelyhez nem lehet eleget edzeni, végtelenül változatos, nagyon kemény, de gondolkodni is kell hozzá. Hol türelmesnek kell lenni, hol teljesen el kell borulni. Minden megvan benne, ami nekem a nagybetűs életet jelenti. Amikor egy verseny végén úgy rogyok össze, hogy még a fogínyem is zsibbad a savtól, és az aznapi éjszakán nem tudok feküdni sem, annyira fáj a testem minden porcikája. Vagy amikor edzőtáborban megmászok egy 2000 méter magas hegyet, amelynek tövében 25 fok volt és napsütés, de a tetőre érve 8 fok van, orkán és szakadó eső. Aztán lezúgni a szerpentinen a kormányra ráfagyott ujjakkal, minden kanyarban az életemet kockáztatva, majd kibújni a felhő alól, és inni egy kávét már melegben, valamelyik kisvárosban. Imádok az Orfűi tóban lazán úszni, és csak a felhőket bámulni közben, vagy elveszni a Mecsekben montival. Bárhova megyek, a triatlont mindenhol lehet csinálni.

A PTE hallgatójaként többször is részesültél az egyetemi sport-parasport ösztöndíjban. Miben tudott segíteni ez az ösztöndíj? Adott-e esetleg plusz motivációt?
Mindig megtiszteltetés volt átvenni a sport-parasport kiemelt ösztöndíjat. Szerettem részt venni a díjátadón, és már ez önmagában nagy elismerés volt. Mindig büszke voltam rá, hogy elismerik a teljesítményemet, még ha a triatlon sajnos hazánkban -  Spanyolországgal, Franciaországgal vagy például Ausztráliával ellentétben - nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé. A PTE Sportirodája, az oktatói kar és úgy érzem, a hallgatók is mindig értékelték a munkám, valamint az eredményeimet. Ez mindig nagyon motiválttá tett. Ezen kívül a triatlon rengeteg utazással, edzőtáborozással, versenyzéssel jár. Szerencsére már vannak szponzoraim és az olimpia közeledtével könnyebb anyagi támogatást szerezni, de korábban igen nehéz volt összeszedni a pénzt az eszközökre, utazásokra…őszintén szólva e téren is nagyon sokat segített nekem ez az ösztöndíj.

A triatlon egy bitang nehéz sportág. Hogyan lehet az egyetemi tanulmányokat és a válogatott szintű sportolást összehangolni?
Amikor az egyikre figyeltem, nem járt a fejemben a másik - így mindig ki tudtam magam pihenni mentálisan. Fura, de a pécsi közgáz elvégzése az én életmódom mellett szinte kikapcsolódást jelentett, mert teljesen más dolgokra kellett figyelnem, a fejemet többet kellett használnom, de közben a testem pihenhetett. Motivált, hogy minél hamarabb elvégezzem az egyetemet, hogy utána teljes mértékben a sportra koncentrálhassak. Sokan azt gondolják, hogy az egyetem után könnyebb lett az életem, de ez nem így van. Sokkal nagyobb a teher, és mentálisan is sokkal több mindennel kell megbirkóznom. Nagyon örülök, hogy gimi után az egyetemet választottam, és 22 éves koromig volt még valami a sport mellett az életemben, ami kihívás volt, ám mégis nagyon élvezetes. Egyszóval úgy hangoltam össze a kettőt, hogy mindig élveztem, amit éppen csináltam.

Fiatal sportolóként, nyilván fontos az olimpia, de nyilván a civil életre is gondolni kell. Milyen célokat tűztél ki az olimpia után?
Egyelőre még a következő olimpiát, aztán a következőt… szeretnék nagyon hosszú sportkarriert befutni, és mindent kihozni magamból. Elég sok tervem van a sport utáni életre is, de az más kérdés, hogy ezekből mit fogok tudni megvalósítani. Rengeteg minden érdekel, természetesen közgáz vonalon is, de ott van az edzősködés lehetősége,  a kerékpárboltban való munka, nem beszélve az álmomról, egy rockbandáról…szóval terveim, azok vannak (nevet). Ami a legfontosabb, hogy szeretném magam a barátaimmal, a családommal körülvenni.