A Hrubos-Nevedel nyertes horgászpáros taktikái

Páros horgászversenyt szervezett a PTE Sportiroda április 13-án Kozármislenyben, a Petőfi Bányász Horgásztavon. A megmérettetést a Hrubos Viktor-Nevedel János páros nyerte meg. 

Hrubos Viktor hosszú évek óta horgászik, korábbi tapasztalataira hagyatkozva használta most is a már jól bevált taktikáit. „Etetőtaktikát alkalmaztam.

A halaknak négy órán keresztül adagoltam folyamatosan az ételt, egy viszonylag távolabbi, felreeső pozícióból.

Ez azért is volt előnyös számomra, mert a legtöbben középről próbálkoztak, így viszont túl nagy nyomás keletkezett és ezáltal nem tudták a halakat kifogni” – mesélte Hrubos Viktor. Pontyot nem igazán lehetett fogni, ugyanis ennek a tónak igencsak rossz a pontyállománya, túlságosan iszapos hozzá a víz. Viszont rengeteg volt a törpeharcsa, amiket folyamatosan “kerülgetni” kellett.
Összességében elégedett volt a szervezéssel Hrubos Viktor, egyedül a kipakolásra szánt időt kevesellte: szerinte hagyhattak volna rá kicsivel több időt, mert így kapkodni kellett. Valamint szerinte érdemes lett volna a húzási sorrendnél számgenerátort alkalmazni. „Így a szerencsére lett volna bízva és nem arra, hogy ki mennyire mer a sorban odalépni a másik elé” – mondta.
„Ettől függetlenül én nagyon élveztem a versenyt, tetszett,

az első helyezés pedig a jó taktika alkalmazásának és a megfelelő pozíció megválasztásának volt köszönhető”

– mesélte a szerencsés nyertes. A nyerő páros a PTE páros horgászverseny vándorkupáját vihette haza. Folytatás várható, további eseményekért érdemes felkeresni a PTE Sportiroda Facebook oldalát. 

Kategória: