Európa-bajnok Németh Domonkos finndingiben!

Németh Domonkos, a PTE ETK hallgatója nyerte Csopakon a vitorlázók finndingi Európa-bajnokságát május 18-án.

21 országból több mint hetven sportoló nevezett az Európa-bajnokságra, közülük többen képviselték a magyar színeket. 10 futamot rendeztek, amit a májushoz képest extrém időjárási körülmények ellenére is sikerült véghezvinnie a vitorlázóknak: minden napon más szélben versenyeztek a viharostól a gyengéig.
A verseny eredményközlő oldala szerint a világbajnoki ezüstérmes Németh előbb az első, majd a tizedik helyen végzett az utolsó versenynap két futamán, így 18 helyezési ponttal végzett az élen.
A második helyen a francia Laurent Hay, a harmadikon pedig az olasz Alessandro Marega zárt.
Németh Domonkos a verseny előtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy örül, hogy a csopaki versenyt össze tudja egyeztetni a tanulmányaival. Veszprémi kórházi gyakorlatát követően tudott ugyanis készülni a versenyre.
A következő megmérettetés a nyári junior világbajnokság, amit Olaszországban rendeznek majd.
Ahogy arról beszámoltunk, a finndingis versenyek után Németh Domonkos hajóosztályt vált, és a jövőben 49-esben versenyez majd - a 2021-es olimpiai játékok után ugyanis levették az olimpiai versenyszámok közül a finndingit, és a 49-esben az ifjú tehetségnek módja lenne olimpián is megmérettetnie magát. E kapcsán Doma a 2028-as ötkarikás játékokat célozta be.

Címlapkép: MTI
Forrás: nso.hu, hunsail.hu
Korábbi interjúnk a világbajnokságról Németh Domonkossal ezen a linken olvasható.

Kategória: