Amikor mindenki egyszerre húz

Van abban valami mágikus, ahogy egy csomó evező egyszerre szeli a vizet. A hely adottságait figyelembe véve a maximális 12 csapat (8 dolgozói, 4 hallgatói) részvételével indult a tavaszi regatta április 30-án a PTE Sportiroda szervezésében.
Előzetesen 6 dolgozói, és 6 hallgatói csapatot vártak, de munkatársi vonalon egy nap után már csak a várólistára lehetett jelentkezni, ezért a létszámbontást a regisztráció esetében is át kellett alakítani.
A programot színesítette a futamok alatt az ETK-s hallgatók segítségével megvalósított 4 állomásos sportanimációs sziget, ahol a résztvevők összemérhették tudásukat célbadobásban és lövésben, emoji-kvízben, valamint 1 perc és nyersz mini játékban. Az eseményt Perjés Beatrix vezetésével egy közös tánc zárta, amely nagy sikert aratott a kicsik és a nagyok között egyaránt. Versenyen kívül az őszi regattához hasonlóan gyerekfutamot is szerveztek, ahol a kisebbek is kipróbálhatták a sárkányhajózást.

Ugyan az egész rendezvény központja a csapatépítés volt, a sárkányhajók azért versenyeztek is.  Voltak összeszokott és felkészült, illetve a spontán sikerben bízó csapatok. A dobosok útmutatása alapján aztán minden hajóban ülő egy ütemre evezett, mintha sokkezű, de egyetlen nagy sárkányként szelnék a vizet. Volt csapat, ahol – ha jóval hidegebb lett volna - a messzire sikló sárkány lehelete is egy gomolygó pára lett volna, hiszen annyira egyszerre merültek a lapátok a habokba, hogy a partról is látni lehetett, hogy az evezősök a társakkal egy ütemre vették a levegőt. Egy hajó borult be a vízbe, de ez sem okozott a csapattagok számára sem fennakadást.


Az első helyet egy olyan gárda nyerte, melynek tagjait évről évre kísértette az első hely, ám valami miatt ez eddig nem jött össze. De

ők sosem adják fel: a Sárkányszív klinika csapatának idén beértek eddigi erőfeszítései, és megérdemelten hajóztak első helyen a célba.

Eredmények:

1. Sárkányszív klinika
A csapat tagjai: Orbán Zsófia, Kovács Réka, Darányi Anikó, Gyenis Diána, Kubatov Klára, dr. Pintér Örs, Ferk Imola, dr. Szántó Tamás, Fekete Klára, Futó Manuéla, Werbőczy Júlia, Polerenczki Petronella, Tóth János, dr. Pukás Ákos, Harsányi Zsombor, Harsányi Bence, Litter Előd, Szegő Péter, Viszt Marcell, Szegő Szonja (dobos), Kontsár Petra, Simon Barbara

2. MIKingek
3. Sugárirány
4. KaMIKaze
5. Power Stroke
6. PÉCSIBÖLCSÉSZEK
7. EBI-halak
8. Vassárkányok
9. TrauDragon
10. Nyerő közeg
11. Házisárkányok
12. Drago-NOK Erasmus

A parton az illatok versenyeztek!

A főzőversenyben mindenki ugyanolyan felszereléssel, és ugyanazzal a céllal indult: adott idő alatt, adott alapanyagokból megalkotni a világ legfinomabb gulyáslevesét.

A győztes a Sugárirány csapata lett, akiknek kapitányától ígéretet is kaptunk arra, hogy a nyertes receptet weboldalunkon közkinccsé tehetjük.

Eredmények:

1. Sugárirány
A csapat tagjai: Dr. Bencze Gábor , Dr. Deáki Lilla , Fiebert Eszter, Bognár Dávid, Dr. Környei Bálint, Dr. Mirosnyicsenkó Gabriella, Dr. Nemes Katalin , Dr. Bogner Péter, Dr Hamvas Zsófia, Dr. Várady Edit , Dr. Varga Eszter, Dr. Wlasitsch-Nagy Zsófia, Dr. Wlasitsch Mirkó, Gróf Anna , Heidecker Blanka, Kisfaludy Zsolt, Kisutiné Szabó Elza, Pataki Beatrix, Trajtler Gergely, Ughi Márk , Dr. Botz Bálint , Pál Zsolt, Farner Bettina, Nárai Krisztina, Szőnyi Andrea, Faránki Péter

2. Vassárkányok
3. PÉCSIBÖLCSÉSZEK
4. MIKingek
5. Házisárkányok
6. TrauDragon

Lelkesítő volt a sportanimáció, mely új elemként került be a programba.

A legszuperebb hangulatot idén az EBI-halak teremtették.

Eredmények:

1.EBI-halak
A csapat tagjai: Bártfai-Major Ivett, Bártfai József, Dombiné Viola Szilvia, Dombi Viktória, Farkasné Vukmann Mónika, Farkas Gergely, Hartung Erika, Kalácsné Nagy Ildikó, Kalács László, Kapus Ernőné, Kapus Ernő, Mátics Ildikó, Matusz Ingrid, Rapcsák Attila, Rapcsákné Schmidt Judit, Regényi Zsanett, Svégelné Bistei Erika, Svégel Zoltán, Szántó Ákos, Szász Rebeka, Fazekas Medárd, Trombitás Károly, Zolarek-Lang Tímea, Saághy Andrea, Páncél Zsanett, Páncélné Csery Éva

2. KaMIKaze
3. Vassárkányok
4. Sárkányszív klinika
5. Házisárkányok
6. Nyerő közeg

Ahogy a résztvevők tetkója is szólt:

mindenki pécsi akar lenni! És mindenki egy ilyen PTE-s család tagja akar lenni.

A következő sportprogramokért érdemes a Sport Iroda honlapját figyelni!

Kategória: