Hajóosztályt vált a vb-ezüstérmes Németh Domonkos

Hajóosztályt vált és a jövőben 49-esben versenyez Németh Domonkos, aki februárban ezüstérmet nyert a Finndingi-világbajnokságon.

A 21 éves vitorlázó az MTI-nek elmondta, még két hónapja sem hitte volna, hogy otthagyja a Finndingit, de mivel ez az osztály kikerült az olimpia műsorából, átül a kétszemélyes 49-esbe.
"Megpróbálok belefogyni, ami azért lesz nehéz, mert nincs rajtam egy gramm zsír se, de én ezt most megtolom" - fogalmazott az 1,96 méteres magasságával és 97-98 kilogrammjával ideális finnes testalkatúnak számító Németh Domonkos. Hozzátette, 90 kg alá kell fogynia.
"Az a szerencsés, ha a két versenyző között nincs nagy súlykülönbség és a hajó nem kap egy ponton nagyobb terhelést" - jelezte. Kiemelte, az olimpia műsorán 1996-tól szereplő 49-es osztály egy visszaesés után most éledezik Magyarországon, de egyelőre nincs olyan páros, amely külföldi versenyekre is járna. Hangsúlyozta,

számukra a 2028-as olimpia lehet az irány, ha minden összejön, mert a folyamat "legeslegelején" tartanak.

Fokozatosan szeretnének előrelépni, a nyár fogja megmutatni, mennyire sikerül együtt dolgozniuk.  A Finndingiről elmondta, megmarad B-tervnek, afféle "szerelemhajónak".
"A Finndingi rám van kitalálva, mindig ott lesz számomra. Ha nem sikerül az olimpia, akkor úgy, mint a Majthényi, Domokos párosnak a Repülőhollandi" - nyilatkozott a Tihanyi Hajós Egylet versenyzője, aki a Pécsi Tudományegyetemen gyógytornásznak tanul. "Amikor híre ment 2019-ben, hogy a Finndingi kikerülhet az olimpiáról, én nem akartam ezt belátni, lehajtott fejjel nagyon durván kezdtem dolgozni, hogy ha mégis marad 2024-re, legyen esélyem. A melót beletettem, ezért is szomorú, hogy ilyen döntés született" - mondta. Jelezte, hogy a májusi, csopaki Finndingi Európa-bajnokságon rajthoz áll.
Németh Domonkos az idei vb-ezüst mellett juniorként kétszeres világbajnok Finndingiben, abban a hajóosztályban, amelyben Berecz Zsombor tokiói ezüstérmével a magyar vitorlázás legjobb olimpiai eredményét érte el.

Korábbi interjúnk Németh Domonkossal ezen a linken olvasható.

Kategória: