Címvédés 3x3-as kosárlabdában

Szombaton került megrendezésre a PTE Sportiroda és a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség (BMKSZ) közös 3x3 kosárlabda tornája. Az esemény egyben a BMKSZ által életrehívott, az országban egyedülállóan működő baranyai 3x3 kosárlabda bajnokság őszi zárófordulója volt, amely kiegészült az immáron évek óta hagyománnyá vált PTE 3x3 kupával.

A 3x3 kosárlabda egy igen látványos, viszonylag új szakága a kosárlabda sportágnak, mely 2020. óta olimpiai sportág is egyben. A két külön pályán zajló mérkőzéseken a BMKSZ fordulóban 7, míg a PTE kupán 4 csapat vett részt a versengésben.

Egy nagyon jó hangulatú, kiváló és kiélezett mérkőzéseket hozó eseményen vagyunk túl, ahol szép számmal jelentek meg szurkolók, hozzátartozók. A rendezvény egy úgynevezett „skill challenge” játékkal is kiegészült, ahol az ügyességüket tesztelhették a résztvevők.

A néhol igencsak kemény mérkőzéseken a You know my name és a Kozármisleny férfi csapata maradt megint veretlen, utóbbi csapat egyelőre továbbra sem talált legyőzőre a három forduló elteltével. Egyetemi vonalon a címvédő, a külföldi hallgatókból álló UNO csapat nyerte a tornát, miután óriási fordítással 21-20-ra (!!!) húzták be az igen szorosra sikeredett döntőt a „Légy kreatív” gárdájával szemben.

A „Bernáth Miklós” bajnokság 2023-ban folytatódik a tavasz folyamán további három fordulóval, illetve májusban a „Szuperdöntővel”, ahol eldől a bajnoki cím sorsa. A májusi rendezvény a tervek szerint újból otthont ad egy PTE 3x3 tornának is.

3. forduló csapata:

  • Hideg Balázs – Mecsek SE
  • Bernáth Gábor – PEAC
  • Dr. Cselik Bence – You know my name

PTE 3x3 torna végeredménye:

            1. UNO

            2. Légy kreatív

            3. New lineup

            4. Swish kebabs

PTE 3x3 torna MVP játékosa:

            Gergely Péter – Légy kreatív

Skill Challenge győztesei:

  •             nők: Aszalos Fruzsina, Károlyi Dalma – Kozármisleny SE
  •             férfiak: Czukor János - Komló

 

href="https://www.tiktok.com/music/In-the-Bosom-7015083042976843777?refer=embed">♬ In the Bosom - Sweet After Tears

 

 

 

href="https://www.tiktok.com/tag/educatio?refer=embed">#educatio ♬ Nirvana - Official Sound Studio

Kategória: