Bokrétaavató az épülő PEAC kézilabdacsarnokánál

A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club 2023-ban ünnepli alapításának századik évfordulóját, melynek keretében több, az egyesület jövőjét meghatározó létesítmény átadása várható, melyek közül a legnagyobb volumenű a Stadion utca 2. szám alatt épülő kézilabdacsarnok. Az épülő létesítmény szerkezete a napokban elérte a legmagasabb pontját, ehhez kapcsolódóan a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club vezetői a XIV. század óta élő hagyománynak megfelelően bokrétaünnepet tartottak.

Az eseményen Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora hangsúlyozta, örömteli látni, hogy a Stadion utcai sporttelep milyen léptékben fejlődik, mióta a PTE vagyonkezelésébe került. A rektor kifejtette, hogy a centenáriumára készülő PEAC valamennyi, a sporttelepen megvalósuló fejlesztésben oroszlánrészt vállal, hiszen az egyetem által menedzselt birkózócsarnok fejlesztésforrása az egyesület kezdeményezésére érkezett Pécsre, a már elkészült műfüves pálya, valamint a hátsó füves pálya felújítása is a fekete-fehér klub pályázatai révén valósulhatott meg, továbbá a most épülő kézilabdacsarnok és a tervezett öltözőfejlesztés is az egyetemi sportegyesület révén készülhet el.  Beszéde zárásaként kiemelte, hogy a fejlesztésekből nemcsak a PEAC sportolói, hanem az egyetemisták is profitálnak, ugyanis a felújított és létrehozott új sportinfrastruktúra az egyetemi testnevelés részére is nyitva állnak majd.

Decsi István, a PTE kancellára, a PEAC társadalmi elnöke örömét fejezte ki, hogy a sporttelep fejlesztése az ütemterveknek megfelelően halad. Hangsúlyozta, hogy a beruházás hiánypótló, hiszen jelenleg az egyetemi sportinfrastruktúra nem tudja kiszolgálni a testnevelési, versenysport és hallgatói szabadidősport igényeket, azonban a fejlesztések révén a helyzet jelentős mértékben javulhat. A beruházásra rátérve elmondta, hogy a sikeres megvalósításhoz a Pécsi Tudományegyetem 36,6 millió Ft önerő biztosításával járul hozzá, amellett, hogy az egyetem műszaki szakemberei segítséget nyújtanak a PEAC számára.  A PEAC társadalmi elnöke zárásként hozzátette, hogy a kézilabdacsarnok megépülését, tervezését számos egyeztetés előzte meg, mely kapcsán külön köszöni a Magyar Kézilabda Szövetség rugalmas és támogató hozzáállását.

Prof. Dr. Ács Pongrác, a PEAC ügyvezető elnöke a bokrétaünnepen elmondta, hogy a projekt jelenlegi teljes kivitelezési költsége bruttó 497 millió Ft. Az épülő létesítmény kapcsán elmondta, hogy a sportcsarnokban 200 néző számára lesz ülőhely, mely mellett a nézők a galériáról is követhetik majd a mérkőzéseket. Az ingatlan alapterülete 2300 m2, míg a játéktéré 1386 m2. A sportvezető beszédében kifejtette, hogy a centenáriumára készülő PEAC a fejlesztéseit a Pécsi Tudományegyetem sportstratégiájában rögzítettek szerint teljes mértékben a PTE-vel partnerségben hajtja végre, törekedve a komplex megoldásokra. A PEAC ügyvezető elnöke a komplexitás kapcsán rögzítette, hogy a kézilabdacsarnok építése szorosan összekapcsolódik a PEAC egy jövőre induló kivitelezésével, mellyel a jelenlegi öltözőszárnyat bővítik, és kötik össze a sportcsarnokkal, szintén TAO beruházás keretében. Összefoglalóan elmondta, hogy a PEAC köszöni mind az állami, egyetemi és céges támogatásokat, melyek révén a centenáriumi évben az egyesület jövőjét jelentős mértékben meghatározó új infrastruktúrát adhat át a PEAC, melyből a PEAC sportolói mellett az egyetemi hallgatók és a városi sportélet egyaránt profitálhat.

Az esemény zárásaként a kivitelező Garai Zoltán az Atrium 88 kft. ügyvezetője és Miseta Attila, PTE rektora közösen beszálltak egy daruskocsi kosarába, és mintegy 14 méter magasan elhelyezték a koszorút.

Kategória: