A fekete salakostól az életműdíjig
Pénteken adták át az idősebb Dárdai Pálról elnevezett utánpótlás edzőközpontot Pécsett. Az átadó napja, november 4-e, a Pécsi Labdarúgás Napjává avanzsált, amelyen ifjabb Dárdai Pál elsőként vehetett át életműdíjat. Ifjabb Dárdai Pállal kollégánk készített villáminterjút.
Innen indultál, Pécsről, a kovácstelepi fekete salakos pályáról. Milyen érzésekkel látogatsz ide úgy, hogy a ma felavatott akadémia édesapád nevét viseli?
Mindig jó érzéssel jövök ide, azonban ez már nem az a Kovácstelep. Mi másképp, más körülmények között nőttünk fel; ha a ledobott felnőttszerelést felhúzhattuk, az nekünk motiváció volt. Egyébként csak télen játszottunk a fekete salakoson, nyáron a füvesen játszottunk, ami olyan volt mint a biliárdasztal. Remélem, a mai gyerekek megbecsülik és szeretik majd, és ami ennél is fontosabb, ne álljunk meg itt, legyen ez a komplexum a jövőé, ez pedig csak akkor lehet fejlődőképes, ha fejlesztjük és nem hagyjuk lepusztulni.
Milyen eredményekkel lennél elégedett rövid-, közép- és hosszútávon?
A játékot megszerettetni a gyerekekkel, kiválasztani őket, foglalkozni velük napról-napra, hétről-hétre, évről-évre, ez már önmagában is sikerként könyvelhető el. Hogy kiből lesz profi futballista azt nem lehet megmondani. Az utolsó lépcső a legnehezebb: rengeteg olyan példát tudok mondani, amikor csodálatosnak mondott tehetségekből nem lett profi. Van, hogy U9-ben a Palika a legügyesebb, U12-ben a Józsika, és a végén Péter, akire addig nem gondolt senki, belőle lesz első osztályú labdarúgó. A lényeg, hogy formálódjon közösség, legyen magas szintű szakmai munka, fegyelem – jönni fognak az eredmények is.
Ha már a szakma: a szakmai program kidolgozásában vállaltál valamilyen szerepet?
Ebben a részében nem vagyok benne, sőt mint névadó sem, hiszen az akadémiát édesapámról nevezték el. Kulcsár Árpi gyerekkori jó barátom, ennyi a kapcsolat.
Készülünk egy világbajnokságra: különös érzés ez, hiszen nem nyár van, hanem késő ősz. Van tipped arra vonatkozóan ki lesz a világbajnok?
Erre most nem készültem, tippelgetős játékba pedig most ne menjünk bele!
(Fotó: Aknai Péter)