„Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!”

Három évvel ezelőtt  kértek meg, hogy vegyem át a csapat irányítását. Akkor utolsó helyen álltunk, az is nagy problémákat jelentett, hogy egyáltalán ki tudjunk állni tizenegyen. Sokan mondták, hogy el se vállaljam, nincs értelme, a jogászok nem sportolók, csak az időm megy pocsékba vele. Engem keményfából faragtak és ez a sok negatív visszajelzés még nagyobb erőt adott, sőt én ennél merészebbet álmodtam: Addig nem nyugszom, míg a jogi kar labdarúgó csapata bajnok nem lesz!

A mérkőzésekre már három éve készülünk. Tavalyelőtt nagy meglepetésre harmadik helyen végeztünk, az előző szezonban pedig negyedikek lettünk. Tudatosan felépíttet munka folyik nálunk. Minden évben a gólyatáborban keresem az alkalmas játékosokat, akiket később a csapatba lehetne építeni a rutinos „rókák” mellé. Olyan emberekkel nem lehet bajnokságot nyerni, akik hitehagyottak, holott a képességeik alapján kimagaslóak lehetnének, de nem hiszik el, hogy nyerhetünk, nem akarják a sikert igazán. Az én mottóm: Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. A lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért, a csapattársaidért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Nagyon büszke vagyok a csapatra! Mindenki küzdött egymásért, a karért, a jogász szív dobogott bennünk, megérdemelték a fiúk! A legkeményebb ellenfelek között megemlíteném a címvédő TTK-t, valamint az ÁOK csapatát. A TTK megkönnyítette a dolgunkat, mert véleményem szerint elbízták magukat, nem volt a megfelelő a hozzáállásuk, ki is ejtettük őket. Az ÁOK elleni döntő összecsapás volt a legemlékezetesebb. Egy igazi csupaszív, tele rutinos, képzett játékosokkal felálló együttesről van szó, akik minden évben esélyesek. Ennek megfelelően kemény „adok-kapok” mérkőzést játszottunk. Felvettük a kesztyűt, jobban akartunk nyerni, aminek köszönhetően a végén a szerencse is mellénk állt a 11-es párbajban. Úgy érzem, hogy a játék képe alapján is megérdemeltük az elsőséget, több helyzetünk volt, a labdát is többet birtokoltuk. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor Hegedüs Dani megfogta a 11-est és futottunk hozzá, mindenki könnyek között üvöltözte, hogy „BAJNOKCSAPAT, BAJNOKCSAPAT”. Hihetetlen érzés, amikor egy többéves munka beérik.  Mindenkinek arra van ideje ami, fontos neki! A társaságot az elmúlt években nagyon nehéz volt összehozni.  Ugyanúgy lehetsz sikeres labdarúgó, hogy mellette nap, mint nap keményen tanulsz. A döntőben is 18-an voltunk, holott közeleg a vizsgaidőszak, fontos zh-k is próbára tették a fiúkat a héten. A bajnokságban az ÁJK csapata adta a legtöbb pályára lépő játékost (29-et!), ami azért is meglepő, mert összességében a jogi karon jóval kevesebb a labdarúgó, mint máshol. Mondhatni, egységben az erőnk! Hajrá, ÁJK! Jövőre csak egy célunk lehet: a címvédés… Nem állunk meg!