A futball kistestvére

A sportágról Pap Csabával beszélgettem.

Mi a futsal?

A futsal (ejtsd: futszál – a szerk.) mondhatjuk azt, hogy önálló sportág, a labdarúgás egyik válfaja. Ez négy plusz egy játékost jelent, akik egy fékezett pattogtatású labdával játszanak. A labda mérete a nagypályás labdarúgáshoz képest eggyel kisebb méretű, valamint anyagában is más, mert nem pattog olyan magasra, hiszen a hagyományos futball labdával ellentétben nincs, ami megfogja, mint szabadtéri pályán a fű. A futsal futball és spanyol sala, mint terem, így áll összevonása.

Az eddig vázoltakon kívül mennyiben más a futsal a hagyományos futballhoz képest?

Egy mérkőzésen tizennégy játékos vehet részt, de a csere folyamatos, nem úgy, mint a labdarúgásnál, ahol van három-öt fix ember, akiket igény esetén lehet cserélni. Félidőnként öt szabálytalanság engedélyezett, utána mindenért büntető jár, azonban összességében a szabályrendszer nyolcvan százalékban megegyezik a hagyományos labdarúgáséval.

Nagyon gyors játék, nemcsak fizikálisan kihívás, hanem szellemileg is, hiszen - mivel a pálya alapterülete kisebb - a másodperc töredéke alatt kell dönteni, passzolni, jó technikai megoldásokat kell találni.

Kevesebb a szabálytalanság, nincs veszekedés, emellett a 2x20 percet szó szerint végigjátsszák a játékosok.

20140422-csortos-szabolcs-7590-futsal-mefob.jpg

Miért tartod fontosnak azt hangsúlyozni, hogy a futsal önálló sportág?

A futsal remek kiindulópont az utánpótlásnevelésre. Hogyha az olvasók közül valaki ért a focihoz és nézi a nemzetközi labdarúgást, akkor tudja, hogy a spanyol és a brazil labdarúgás a világ elitje. Mindkét országban a futsal magasan a legnépszerűbb sportág, hiszen a legtöbben gyermekkoruk óta űzik, és mire belépnek a tinédzserkorba, könnyebb dolga van az átképző edzőnek.

20140422-csortos-szabolcs-7562-futsal-mefob.jpg

 

Kategória: