„A túlzott düh és a harag nem célravezető”

Cirjenics Miki, a PTE tehetségkövete mesélt nekem az agresszió és a sport kapcsolatáról. 

Mit gondolsz, miért köti össze a többségi társadalom a küzdősportokat az agresszióval?

Általában a küzdősportokban szemtől szemben küzdenek a felek a sportágak sajátos szabályrendszerit betartva. A küzdelem szó hallatán sokan asszociálnak a durva, erőszakos megnyilvánulásra. Napjainkban egyre népszerűbb és a média által közkedvelt ketrecharc (MMA) és egyes profi bokszmérkőzések felerősíthetik ezt az érzést, mivel a látványos küzdelem mellé gyakran társul a vérző, sebesült sportoló látványa. Véleményem szerint a küzdelem során a sportolók minden külső tényezőt kizárnak a győzelem érdekében, ekkor képesek komoly sérülésekkel, fizikai teljesítőképességeik határait feszegetve küzdeni céljukért – ez külső szemlélőként rémisztő és erőszakos lehet a laikus nézőknek, akik csak a küzdelem felszínét és negatív következményeit látják.

A cselgáncsban hogy érzékeled az agresszió jelenlétét?

A judo egy komoly hagyományokkal rendelkező, értékrenddel bíró Japánból származó sport.  Olimpiai sportként szemlélve, biztosan jelentkezik a versenyzőknél  az agressziónak egy speciális változata a küzdelmek alatt, de nem a szó hagyományosan vett értelmében. A túlzott düh és a harag nem célravezető a végső győzelem tekintetében. Tapasztalataim alapján a higgadt, koncentrált állapot domináns küzdőstílussal párosítva eredményesebb. Mivel ezt a sportágat is emberek űzik, ezért természetesen előfurdalnak indulatokban és attitűdökben gazdag mérkőzések, melyek elsősorban a tét és teljesítménykényszer számlájára írhatóak.

Kaptál már ezzel kapcsolatos feltételezést? Tartottak már téged agresszívnek?

Biztosan akadnak, akik akarva-akaratlanul túlzott és téves párhuzamot vonnak a munkám és a magánéletem között, de konkrét feltételezésre nem emlékszem az utóbbi időben. Nem tartom magam agresszív embernek, az energiáim nagy részét gyerekkorom óta a sportba fektetem, amely számos jó tulajdonsága mellett megtanított uralkodni az esetleges indulataimon. A sportban előfordulhatott, hogy a sportszerűség határait betartva agresszívnak tarthattak egyes edzéseken vagy edzőtáborok küzdelmei alatt, de ez megesik a fokozódó fáradtság és ingerlékenység jelenlétében.

Hogy készülsz egy meccsre? Mivel spannolod fel magad?

Jó esetben egy versenyen több mérkőzés elő nézek, a dobogóig vezető úton általában 4-6 ellenféllel nézek szembe az indulók létszámától függően. Az első meccs előtt történik a bemelegítés, amit bátran állítok, hogy egyik versenyző sem kedvel túlzottan, főleg egy kiadós fogyasztást követően. Komoly fáradás előidézése a cél, amit minimum fél órával a soron következő meccsem elé időzítek. Az első meccs mindig vízválasztó, ekkor sok minden kiderül a napi formát illetőleg. Igyekszem pihenni és ellazulni a bemelegítő terem zajában, a negatív gondolatokat, érzéseket kizárni. A szőnyegre lépést megelőzően már törekszem a koncentrált, mentálisan és fizikálisan is éles állapot elérésére, hogy a képességeim maximumát tudjam a mérkőzésen nyújtani. A meccsek között gyakran egy óra is eltelik, ilyenkor újra a pihenésé és a regenerációé a főszerep. A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) versenyein helyi idő szerint általában 10 órakor kezdődnek a súlycsoportok selejtezői és délután 5 órakor az érmekért zajló küzdelmek. A döntő blokkot 2-3 órás szünet előzi meg, mialatt egy szolid ebédre kerítek sort majd egy zenehallgatással egybekötött alvás következik. Ahogy közeledik a végső mérkőzés újra kezdetét veszi a szokásos forgatókönyv. A spannolás talán abban merül ki, hogy rituálészerűen megcsapkodom a végtagjaim és pár mély levegőt veszek, inkább nyugtatni és bíztatni szoktam magam, valamint a soron következő meccsről pozitív képeket előrevetíteni a fejemben.

Szerinted miért fontos, hogy az emberek ne kössék az agresszív viselkedést a küzdőspotokhoz?

Nyilván léteznek sztereotípiák a küzdősporttal és sportolóikkal kapcsolatban, beleértve az agresszív viselkedést is. Talán a legelterjedtebb negatív tévhit a küzdősportolókról, hogy az életben adódó konfliktushelyzeteket előszeretettel zárják rövidre a tettlegesség eszközével. Nem tartom ideálisnak a sportokhoz kötött viselkedések általánosítását az egyénekre levetítve. Minden sportnak vannak egyéniségei és minden sportoló más habitussal és értékrenddel rendelkezik. A küzdősportolók között is előfordulnak, akik viselkedésükkel és életmódjukkal nem járulnak hozzá a sportág jó hírnevének öregbítéséhez, de szép számmal akadnak komoly sikereket elért sportolók, akik az élet más területein is maradandót alkottak küzdősport segítségével formált képességeik kamatoztatásával. Ha az emberek nem a külsőségek és közhiedelmek alapján ítélik meg a küzdősportokat, hanem mélyebben megvizsgálva mérlegelik e sportoknak a jellemre gyakorolt hatásait, biztosan nem az agresszió szó kerülne előtérbe.