2026. március 19.

Csütörtöki dance workout a Szalay Kollégiumban

Időpont: 
03/19/2026 - 16:30
Helyszín: 
Szalay Kollégium, Breuer Marcell sétány 4.

Pécsi Egyetemi Sport a Kék Zónában! – Csütörtöki dance workout a Szalay Kollégiumban

A dance workout egy táncalapú edzés, ahol ismert, lendületes zenékre mozgunk, miközben kardió- és saját testsúlyos erősítő gyakorlatokat végzünk. Szórakoztató, energikus és könnyen követhető, így kezdőknek is ideális. A koreográfiák különböző stílusúak, a hangsúly a mozgás örömén, az önkifejezésen és a feltöltődésen van.

Segíti az állóképesség fejlesztését, a testformálást és a stresszoldást, miközben erősíti az önbizalmat. Az órák a PTE minden hallgatója és dolgozója számára nyitottak, bármikor csatlakozhatsz – előképzettség nem szükséges, csak edzőruha és víz kell.

Az alkalmak minden esetben külön regisztrációhoz kötöttek, így bárki csatlakozhat, akinek megfelel az adott heti időpont. Az óra ingyenes, a részvétel azonban limitált: 20 főt tudunk fogadni, és várólista is rendelkezésre áll. Az alkalmakra csütörtökönként kerül sor. 

A regisztráció minden alkalomra a lenti linkeken érhető el (belépés után). Kérjük, ha valaki előre tudja, hogy mégsem tud részt venni, időben mondja le a jelentkezést, hogy a várólistásoknak is legyen lehetősége csatlakozni.  A regisztráció mindig az eseményt megelőző pénteken, reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolat: egyetemisport@pte.hu

Jelentkezés az órákra:

Március 12.

Március 19.

Március 26.

 

Várjuk jelentkezéseteket!

  

Csütörtöki jóga az ETK-n

Időpont: 
03/19/2026 - 18:00
Helyszín: 
PTE ETK Mária utcai C épület

Pécsi Egyetemi Sport a Kék Zónában! – Csütörtöki Jóga az ETK-n

A program célja, hogy a résztvevők megismerjék a Hatha jóga alapjait, ászanáinak (a jógára jellemző speciális gyakorlatok) jótékony hatásait, mindezt egy kis relaxációval kiegészítve. Ez a kombináció tökéletes eszköz a stressz kezelésére és a belső egyensúly megteremtésére.

Az órák során igyekszem mindig meghitt, nyugodt hangulatot teremteni, ahol mindenki elcsendesedhet, magába merülve gyakorolhat, az instrukcióim segítségével. Célom, hogy minden résztvevő közelebb kerülhessen önmagához, lelassulhasson, és kiszakadjon a rohanó mindennapokból.

Az alkalmak minden esetben külön regisztrációhoz kötöttek, így bárki csatlakozhat, akinek megfelel az adott heti időpont. Az óra ingyenes, a részvétel azonban limitált: 12 főt tudunk fogadni, és várólista is rendelkezésre áll. 

A regisztráció minden alkalomra a lenti linkeken érhető el (belépés után). Kérjük, ha valaki előre tudja, hogy mégsem tud részt venni, időben mondja le a jelentkezést, hogy a várólistásoknak is legyen lehetősége csatlakozni.  A regisztráció mindig az eseményt megelőző pénteken, reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolat: egyetemisport@pte.hu

Jelentkezés a jógaórákra:

Március 5.

Március 12.

Március 19.

Március 26.

 

Várjuk jelentkezéseteket!

  

Csütörtök reggeli pilates a Klub 33-ban

Időpont: 
03/19/2026 - 08:00
Helyszín: 
KLUB 33, Ferencesek utcája 33.

Pécsi Egyetemi Sport a Kék Zónában! – Csütörtök reggeli Pilates a Klub 33-ban

Az órák célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem polgárai számára rendszeres, testtartást javító, izomerősítő és stresszoldó mozgásformát biztosítson a tanulmányi és vizsgaidőszak alatt is. A program a mélyizmok erősítésére és a testtudat fejlesztésére épül, elősegítve a fizikai és mentális jóllétet.

Az alkalmak minden esetben külön regisztrációhoz kötöttek, így bárki csatlakozhat, akinek megfelel az adott heti időpont. Az óra ingyenes, a részvétel azonban limitált: 15 főt tudunk fogadni, és várólista is rendelkezésre áll. Az alkalmakra csütörtökönként kerül sor. 

A regisztráció minden alkalomra a lenti linkeken érhető el (belépés után). Kérjük, ha valaki előre tudja, hogy mégsem tud részt venni, időben mondja le a jelentkezést, hogy a várólistásoknak is legyen lehetősége csatlakozni.  A regisztráció mindig az eseményt megelőző pénteken, reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolat: egyetemisport@pte.hu

Jelentkezés a pilates órákra:

Március 5.

Március 12.

Március 19.

Március 26.

 

Várjuk jelentkezéseteket!

  

Csütörtök esti pilates a Klub 33-ban

Időpont: 
03/19/2026 - 19:15
Helyszín: 
KLUB 33, Ferencesek utcája 33.

Pécsi Egyetemi Sport a Kék Zónában! – Csütörtöki Pilates a Klub 33-ban

Az órák célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem polgárai számára rendszeres, testtartást javító, izomerősítő és stresszoldó mozgásformát biztosítson a tanulmányi és vizsgaidőszak alatt is. A program a mélyizmok erősítésére és a testtudat fejlesztésére épül, elősegítve a fizikai és mentális jóllétet.

Az alkalmak minden esetben külön regisztrációhoz kötöttek, így bárki csatlakozhat, akinek megfelel az adott heti időpont. Az óra ingyenes, a részvétel azonban limitált: 15 főt tudunk fogadni, és várólista is rendelkezésre áll. Az alkalmakra péntekenként kerül sor. 

A regisztráció minden alkalomra a lenti linkeken érhető el (belépés után). Kérjük, ha valaki előre tudja, hogy mégsem tud részt venni, időben mondja le a jelentkezést, hogy a várólistásoknak is legyen lehetősége csatlakozni. A regisztráció mindig az eseményt megelőző pénteken, reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolat: egyetemisport@pte.hu

Jelentkezés a pilates órákra:

Március 5.

Március 12.

Március 19.

Március 26.

 

Várjuk jelentkezéseteket!

  

Csütörtöki gerinctorna a Klub 33-ban

Időpont: 
03/19/2026 - 16:45
Helyszín: 
KLUB 33, Ferencesek utcája 33.

Pécsi Egyetemi Sport a Kék Zónában! – Csütörtöki Gerinctorna Klub 33

Az órák célja, hogy az egyetemi polgárok számára rendszeres, egészségmegőrző mozgáslehetőséget biztosítson, különösen a helytelen testtartásból és ülő  életmódból eredő panaszok megelőzésére és enyhítésére.

Az alkalmak minden esetben külön regisztrációhoz kötöttek, így bárki csatlakozhat, akinek megfelel az adott heti időpont. Az óra ingyenes, a részvétel azonban limitált: 15 főt tudunk fogadni, és várólista is rendelkezésre áll. Az alkalmakra csütörtökönként kerül sor. 

A regisztráció minden alkalomra a lenti linkeken érhető el (belépés után). Kérjük, ha valaki előre tudja, hogy mégsem tud részt venni, időben mondja le a jelentkezést, hogy a várólistásoknak is legyen lehetősége csatlakozni. A regisztráció mindig az eseményt megelőző pénteken, reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolat: egyetemisport@pte.hu

Jelentkezés a gerinctorna órákra:

Március 5.

Március 12.

Március 19.

Március 26.

 

Várjuk jelentkezéseteket!