Sárkányhajó Regatta

A Pécsi Tudományegyetem azon hallgatóinak, akik ki szeretnék próbálni a sárkányhajó sportot, erre kétféle módon is lehetőségük van. A PTE Sportiroda minden félévben megszervezi Orfűn a PTE Sárkányhajó Regatta versenyét, ahol elsősorban kari csapatok mérik össze erejüket 100 méteres versenytávokon. Másrészről - a PTE PEAC szabadidő szakosztályának részeként - évek óta működik összegyetemi sárkányhajó csapat is, amely hónapról-hónapra az országot járva egy erősebb mezőnyben, komolyabb sárkányhajó versengésben vesz részt.

PTE PEAC Sárkányhajó

PTE PEAC Szabadidősport Szakosztály (Sárkányhajó)

A Pécsi Tudományegyetem sárkányhajó csapatatát 2014-ben a Dunai Regatta nemzetközi evezős és sárkányhajós verseny hívta életre. A PTE ekkor kapott először meghívót "Az év sportfesztiválja" néven elhíresült egyetemek közötti versenyre, melyen azóta is részt vesz - évről évre javuló eredményekkel. Ezek a sikerek arra ösztönözték a csapat tagjait, hogy ne csak évente egy-egy versenyre álljanak össze, hanem az ország számos pontján megrendezésre kerülő más futamokon is induljanak. 2016-ban nyolc versenyből hat dobogós helyezést, ezen belül pedig egy győzelmet könyvelhetett el az együttes. 2017-ben tizenegy versenyből kilenc dobogós helyezés, és ezen belül négy aranyérem fényesítette a csapat dicsőségfalát. A PTE PEAC szabadidő szakosztályának részeként működő egység összegyetemi csapatként bárki előtt nyitott: egyetemi karra, nemre, sportmúltra való tekintet nélkül bárki csatlakozhat a lelkes közösséghez.

Kapcsolat:
Varga Tamás csapatvezető

☎ +36 (20) 340-1081
tamas.varga.mlg@gmail.com

Dunai Regatta

A Dunai Regatta Magyarország legnagyobb, egyetemek közötti sport, zenei és kulturális fesztiválja, amely nemzetközi evezős és sárkányhajós versenyek köré épül. A résztvevő magyar egyetemek évről évre bővülő repertoárja mellett minden évben különböző külföldi vendégegyetemek állnak rajthoz, hogy a sportszerűség jegyében összemérjék erejüket, a Regatta azonban több mint sportverseny.

SPORT–HAGYOMÁNY–ÉLMÉNY hármas jelszavával olyan közösségteremtő rendezvény kíván lenni, ami a magyar és külföldi egyetemeknek egyszerre ad lehetőséget a versengésre és a csapatépítésre. A Dunai Regatta a vízi versenyek mellett saját zenei tehetségkutató versenyt is meghirdet: a Sound of the University keretében egyetemi bandák kapnak kitörési lehetőséget. A Műegyetem rakparton megvalósuló rendezvény ezenkívül színes és látványos sportos és kulturális programokkal kívánja szórakoztatni a szurkolókat és az érdeklődőket egyaránt.

A Pécsi Tudományegyetem sárkányhajó csapatat 2014-ben vett először részt a Dunai Regattán, ekkor még nyolc indulóból "csak" a hetedik lett, egy évvel később tizenkét indulóból a negyedik, 2016-ban pedig tizenöt indulóból már harmadikként szelte át a célvonalat. Az igazi áttörést a 2017-es év hozta meg: a tizennyolc hajós mezőnyből ezüstérmesként ért célba, ezzel a PTE először bizonyult a legjobb vidéki egyetemnek a Dunai Regatta történetében. A tavaszi budapesti rendezvény visszavágóját első ízben ebben az esztendőben rendezték meg az EFOTT Fesztivál keretében, amely a pécsi csapat magabiztos győzelemével zárult a Velencei-tavon.

A Dunai Regatta honlapja: www.dunairegatta.hu

Dunai Regatta 2018 | Vedd fel a ritmust!