XV. rész: A lisszaboni döntetlenkirályok - 2016

2016-ban rendeztek először 24 csapatos EB-t. Az ötlet gazdája Michel Platini volt, az 1984-es torna főhőse, az UEFA  elnöke a 2010-es években. Mire azonban eljött a megvalósulás ideje, már senkinek sem hívták: belebukott a FIFÁ-t és az UEFÁ-t egyaránt átható korrupciós botrányokba. Egy korábbi, több millió eurós, személyére szóló átutalás lett a veszte…

Az EB előtt teljes volt a bizonytalanság. Ki nyerhet? Nem volt egyértelmű esélyes.A német csapat gyengült a világbajnoki cím óta. A hollandok ki sem jutottak. Az olasz gárda erősen nélkülözte a sztárokat. A házigazdákról nem lehetett tudni, képes-e a jó játékosokból összerakott garnitúra egységes csapatjátékra? Kérdéses volt, hogy a 2014-es VB-n nagyot bukó spanyol csapat átszervezése miként sikerült? Nem tudhattuk, igazolja-e a belga 11 a világranglistán hosszabb ideje elfoglalt 1-2. helyét?

Az sem volt tiszta, hogy a bővített mezőny kiscsapatai mire lesznek képesek, egyáltalán: a papírforma vagy a meglepetések jellemzik majd a tornát? Aztán szinte minden és mindennek az ellenkezője is előfordult a pályán.

A rendezés

Az előjelek nem voltak túl biztatóak: 2015 őszén több mint 100-an haltak meg egy párizsi terrortámadás során. A futball ünnepét így 90 ezer rendőr biztosította. Az EB egy hatalmas árvíz után, többhetes munkavállalói sztrájk közepette indult útjára. Minden összejött tehát, aminek nem nagyon örül egy rendező. Így is folytatódott: Marseille-ben az orosz és az angol futballhuligánok külön háborút vívtak, aminek a város látta kárát. Többször is érződött, hogy a biztonsági előírások betartatása a stadionokban gondot okoz a franciáknak. Aztán lassan elcsitultak a kedélyek.

euro-francia-2016.jpg

A mérkőzéseknek 10 város: Saint-Denis, Párizs, Marseille, Bordeaux, Lille, Lens, Lyon, Saint-Etienne, Nizza és Toulouse adott otthont. Komoly kifogásokra egyes stadionok gyepszőnyege adott okot, láttunk egészen buckásnak tűnő pályákat is. A meccsek a befogadóképességhez mérten 30-50-70 ezer néző előtt zajlottak, rendszerint teltházzal és igencsak lelkes szurkolótáborokkal.

A magyar visszatérés

Nem úgy tűnt 2014-ben, hogy a magyar válogatott EB-résztvevő lesz. A csapat a megelőző évben 8-1-re kapott ki a Hollandia elleni VB-selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány helyére általános meglepetésre a szakmailag nem elég felkészültnek vélt Pintér Attila került, aki az első komoly tétmeccsen vereséget szenvedett csapatával Pesten az észak-írek elleni első EB-rostán. Az MLSZ 19-re húzott lapot a Herthánál utánpótlás-edzőként dolgozó korábbi válogatott játékos, Dárdai Pál kinevezésével. A csapatot fizikálisan és mentálisan egyaránt helyrerántó, német módszerekkel dolgozó új kapitány versenyben tudta tartani a gárdát, amikor a berlini klub visszahívta vezetőedzőnek.

magyar-valogatott2-2016.jpg

Dárdai javaslatára Bernd Storck utánpótlás-igazgató lett az új kinevezett. Az elsőre szürkének ható német edző sikerrel folytatta elődje munkáját. Jól cserélt, váratlan húzásai sorban bejöttek. A pótselejtezőn a magyar válogatott oda-vissza megverte az esélyesebb Norvégiát és kijutott az ígéret földjére. Tízezrek indultak el Franciaországba, a csapat szereplését tömegek ünnepelték Budapest utcáin. A nyolcaddöntős vereség után is 20.000 ember várta a hazatérőket a Hősök terén.

magyar-szurkolok-2016.jpg

A döntő
(Franciaország, 2016. június 10-július 10.)

Csoportmeccsek

A csoportmeccsek jellemzője a kevés gól és a késői gól volt. 1980 óta nem fordult elő, hogy a gólátlag ne érje el a 2,0-át. Sajátos módon a találatok több, mint 75 %-a a hajrára esett.

Az A. csoportban a gall házigazda megérdemelten lett csoportelső, gyors, kombinatív, szellemes játékkal mutatkoztak be,  s bár két meccsüket is az utolsó percekben nyerték meg, vitán felül állt, hogy ők a kvartett legerősebbjei. Mellettük a korábbi tornákon kevésbé villogó svájci gárda lett a második, képzett, kulturált, technikás mezőnyjátékuk mellett a helyzetkihasználással azért voltak gondjaik. Albánia sporttörténelmet írt, az először kijutó szkipetárok megdolgoztatták a csoport erősebb csapatait, aztán csattanóként harcos, gyors játékkal múlták felül a végére teljesen széteső románokat, megszerezve első EB-győzelmüket. De így is csak a leggyengébb csoportharmadik helyére futottak be.

A B. csoportot némi meglepetésre a walesiek nyerték. Az okosan védekező és gyors támadásokat vezető csapat a Real-sztár Gareth Bale vezényletével és hatalmas szabadrúgás-góljaival mind a szlovák, mind az orosz csapatot megverte, míg Angliától az utolsó percben kapott csak ki. A második helyezett az angolok radikálisan megfiatalított csapata lett. A régebbiek közül csak Hart kapus és Wayne Rooney maradt meg hírmondónak. Különös módon több esetben sem voltak képesek hatalmas mezőnyfölényüket és játéksebességüket gólokra váltani. Szlovákia az oroszok ellen viharos támadójátékával, az angolok ellen rendkívül szigorú védekezésével bizonyította sokarcúságát. Az oroszok óriási csalódást keltettek, a megöregedett, motiválatlan, lelassult csapat csak szerencsével jutott egyetlen pontjához.

A C. csoport kettészakadt: a német és lengyel válogatott egyértelműen jobb volt az észak-ír/ukrán duónál. A VB után többen is visszavonultak a német csapatból, Lahm és Klose hiánya érződött, védelemben és támadásban is gyengültek. De első helyük nem forgott veszélyben. Több gólt lőttek, mint a kombinatív, de sok helyzetet kihagyó lengyelek-akik viszont épp ellenük produkálták legjobb félidejüket. Észak-Írország jégesővel tarkított meccsen emlékezetes módon verte az ukránokat, akik rúgott gól nélkül, három vereséggel távoztak-tőlük sokkal többet várt mindenki.

A D. csoportban Horvátország a címvédő spanyolokat verve lett első. A nagy klubokban (Real, Barcelona) edződött sztárjaik, Luka Modric és Ivan Rakitic vezényletével győzték le a törököket, a csehek ellen is 2-0-ra vezettek, amikor saját szurkolóik nézőtéri botránya miatt leállt a meccs és végül 2-2-vel zárult. A csoportrangadón déli szomszédaink kibírták a sérült  Modric hiányát és a 11-est rontó ibériaiak ellen a hajrában lőtt góllal győztek. A spanyolok vegyes képet mutattak: Csehországot nehezen, a törököket könnyedén verték, a horvát meccsen nyert helyzetből buktak. A csatárok összeválogatása bizonytalanságról árulkodott. Több rutinos, kiváló támadót is otthon hagyott del Bosque kapitány. A törökök az utolsó meccsre szívták fel magukat, gyors rohamokkal törték meg a kissé jellegtelenül játszó cseh válogatottat, de így sem jutottak tovább.

Az E. csoportban az előzetesen kissé leértékelt, sztárok nélküli olaszok simán verték a titkos esélyes belgákat és egy unalmas meccsen a svédeket is. A harmadik meccsre Itália már a cseresorral állhatott ki-veszített is az írek ellen. Így is első lett. A belgák hullámzottak: az olaszok ellen nagyon gyengén, Írország ellen kiválóan futballoztak, a svédeket nehézkesen verték. Zlatan Ibrahimovic utoljára szerepelt svéd színekben: a sárga-kékektől 3 meccsen 1 gólra tellett, az is egy ír öngól volt, nem csoda, hogy a skandinávok ötlettelen csapata egy pontot szerezve, utolsóként esett ki.

Az F. csoport szenzációját az EB-re 44 év után visszatérő magyar csapat szolgáltatta.

magyar-izland-1.jpg

magyar-izland-2.jpg

Előbb az osztrákokat verték meglepően simán 2-0-ra, aztán az izlandiak ellen egyenlítettek vesztett helyzetből, a második félidőben szinte a kapuba szorítva az északiakat. Végül emlékezetes meccsen 3-3-as gólpárbajt vívtak a Cristiano Ronaldo vezérelte portugálokkal. A második helyet a defenzív játékot játszó izlandiak érték el, szinte a semmiből eső góljaikkal, pontos védekezésükkel mindhárom ellenfelüket megizzasztották, nemhogy nem kaptak ki, de az osztrákokat le is győzték. Portugália három döntetlenje a kisebb csapatok ellen, valamint a selejtezőkben még villogó osztrákok súlyos bukása szintén a váratlan események közé számított.

magyar-valogatott-2016.jpg

Nyolcaddöntők

A nyolcaddöntőkre két erősen különböző ág alakult ki. A nagycsapatok-németek, olaszok, spanyolok, angolok, franciák, az 5 világbajnok-összetorlódtak az egyik vonalon, a kisebbek mind a másik irányba kerültek. A nyolc mérkőzésen csak egy-egy 11-es párbajt, illetve hosszabbítást láthattunk, ez örömteli fejlemény volt.

Saint-Etienne-ben két teljesen ellentétes félidőt láthatott a közönség. A lengyelek gyors, határozott kontráikkal uralták az első 45 percet és Blaszczykowski góljával jogosan vezettek. Svájc azonban csatárokat küldött a pályára a szünetben és hevesen támadott. A helvéteknek voltak helyzeteik, volt kapufájuk, majd Xerdan Shaquiri óriási ollózásos góljával egyenlítettek. Az 1-1 a hosszabbítás végére is megmaradt. A büntetőpárbajt az egyet sem hibázó, végletekig elfáradt lengyelek nyerték 5-4-re.

Wales és Észak-Írország párharcát Párizsban rendezték. Az észak-írek többet támadtak és többet birtokolták a labdát. Tipikus szigetországi derbi volt, elfutásokkal, ívelésekkel, kevés helyzettel és még kevesebb érdekességgel. Aztán Gareth Bale beadását MacAuley saját kapujába lőtte, több gól nem esett és a meccsen amúgy nem túl sokat mutató walesiek jutottak tovább.

A horvát-portugál mérkőzéstől mindenki izgalmat és jó játékot várt, a spanyolok legyőzése nagyon megemelte Modricék ázsióját. A két csapat aztán Lens-ben kifejezetten unalmas, események és helyzetek nélküli meccset vívott, el is jutottak a hosszabbításig. Itt sem sok minden történt.  A 117.percben azonban a kitámadó horvátok elvesztették a labdát, az ellentámadás végén C. Ronaldo lövésébe Subasic csak beleütni tudott és Quaresma a hálóba fejelt.

Írország alaposan ráijesztett a franciákra: a 2. percben Pogba szabálytalansága miatt büntetőt lőhettek a zöldek és nem is hibázták el. 45 percig nyikorgott a házigazdák gépezete, félidőben füttykoncert kísérte őket az öltözőbe. Aztán Coman beállásával felpörgött a gall gárda: Griezmann duplájával 5 perc alatt fordítottak, remek akciókat vezettek, ráadásul az íreket-egyébként jogos-kiállítás is sújtotta. A végére teljesen kimerülő ír csapat ellen valóságos örömfocit rendezett a Les Bleus.

A német-szlovák nyolcaddöntő volt a legsimább. Az EB előtt a szlovákok legyőzték a világbajnokot, amely most 3-0-ás győzelemmel vágott vissza. Lehetett volna több is, de Özil büntetőjét 1-0-s állásnál Kozácik kapus kivédte. Boateng távoli lövése, Gomez szemfüles találata és Draxler közeli bombája ellen azonban ő is tehetetlen volt már. A németek tudatos, tervszerű és határozott játéka ellen ezúttal nem volt szlovák orvosság.

A belga-magyar mérkőzésen hamar kijött a pontosság-és sebességbeli különbség. A vörös ördögök egy gyors fejesgóllal és sokkal jobb játékkal hozták az első félidőt. A második játékrészben feljött  a magyar csapat, támadott, bátrabban lőtt, aztán különös módon épp ekkor kaptak még három gólt a hajrában, főleg elegáns egyéni megoldások után. A 4-0 túlzott különbségnek tűnt, bár a belga csapat kétséget kizáróan sokkal jobb volt.

Olaszország visszavágott a spanyoloknak a legutóbbi EB-döntőért. A Juventus védelmére épített, sztárok nélküli csapat, kapujában a 38 éves Buffonnal uralta az első félidőt, egy kipattanó szabadrúgás után Chiellini talált be. A spanyolok próbálkoztak a második játékrészben, voltak is helyzeteik, de hiányzott az a plusz, amely 2008 és 2014 közt szinte legyőzhetetlenné tette őket. A hajrában ismét az okosan és gyorsan játszó azzurrik lőttek gólt-a címvédő nem került a 8 közé sem.

Csattanóként Anglia is kiesett Izland ellen. Bár már a 4. percben vezetést szereztek 11-esből, nem tudták tartani az előnyt az angol focin nevelkedett, gyors ellentámadásokat vezető és pontosan védekező északiakkal szemben. A meccs az első félidőben eldőlt, a két ellencsapásra a kiismerhetően játszó, pontatlanul lövő angolok nem tudtak válaszolni. A 100 %-os selejtező megint nem hozott szerencsét, Roy Hodgson kapitány azonnal lemondott.

Negyeddöntők

Marseille-ben felemás csatát vívott a portugál és a lengyel válogatott. Lewandowski egy kidolgozott, gyors akció végén már a 2. percben betalált. Aztán a 18 éves Renato Sanchez hatalmas távoli lövéssel egyenlített. A helyzetekben és jól felépített támadásokban bővelkedő első félidőt passzívabb folytatás követte, a lengyelek erősen visszaálltak. Ronaldóék többet támadtak, de eredménytelenül. A két csapat a 11-esekig jutott, ahol most a luzitánoknak kedvezett a szerencse, 5-3-ra nyerték a szétlövést. Így Portugália 2012 után ismét a legjobb jutott négy közé került.

A lille-i negyeddöntő hatalmas meglepetéssel zárult. Dávid  legyőzte Góliátot. Bár a belgák Nainggolan távoli lövésével hamar vezetést szereztek Wales ellen, egy szöglet után Ashley Williams fejesével egyenlített a brit gárda és átvette az irányítást. A második félidőben támadott és szorongatott a belga csapat, azonban Hal Robson-Kanu óriási fordulásos bombájával és egy felívelést követő újabb Vokes-fejesgóllal a taktikus és lelkes walesiek hazaküldték a vörös ördögöket, a világranglista második helyezettjeit. 1958-ban a VB-n, eddigi utolsó fellépésükön a legjobb 8-ig, most már a legjobb négyig jutottak.

A bordeaux-i mérkőzésen erősen tartott egymástól  a német és az olasz csapat, ebből jellegzetes taktikai meccs kerekedett, gyengébb első és helyzetekben gazdagabb második félidővel. Gomez szélről belőtt labdáját Özil értékesítette, cserébe Boateng kezezett a 16-oson belül és az olaszok 11-esből egyenlíteni tudtak. Hosszabbításra, majd büntetőpárbajra került sor. Az első ötös kör 2-2-vel zárult, mindkét fél háromszor hibázott. Utána már csak Itália rontott, a Nationalelf  a 9. körben, 6-5-tel ment tovább. Két hagyomány is folytatódott: 1962 óta VB-n vagy EB-n kilencedszer sem tudtak győzni az azzurrik ellen. Viszont 1982 óta hatodik alkalommal nem vesztettek 11-es párbajt…

Saint-Denis-ben a franciák elsöpörték az addig kiválóan teljesítő izlandi csapatot. Gyors, kombinatív támadójátékuk eredményeként a 20. percben 2-0, a félidő végén már 4-0 állt az eredményjelző táblán. Giroud lövése, Pogba fejese, Payet bombája, Griezmann ívelése-potyogtak a gólok. A második félidőben rákapcsoltak a vikingek, sikerült is szépíteniük Sightorsson közeli találatával, cserébe Giroud fejelt a hálójukba egy felívelt szabadrúgás után. Öt perccel a vége előtt Bjarnason szintén fejjel még egyszer szépített. Így ért véget az izlandi csoda.

Elődöntők

Portugália a lyoni elődöntőn meglepően könnyen győzte le a walesieket. Az első félidő kiegyenlített játékot és kevés helyzetet hozott, az iramra viszont nem lehetett panasz. Szünet után gyorsan eldőlt a meccs: előbb a berobbanó C. Ronaldo fejelt-magasan túlugorva a védőket-hatalmas gólt, három perc múlva Nanira nem vigyáztak eléggé, aki egy kapu előtti kavarodás után talált be. A britek megérezték sárga lapok miatt eltiltott játékosaik hiányát. A fennmaradó 37 percben sem tudtak már ritmust váltani, Bale középre menő távoli lövéseit pedig simán fogta Rui Patricio. A portugál csapat és személy szerint C. Ronaldo 2004 után másodszor is döntőbe került.

A német csapat az eltiltott Hummels, valamint a sérült Khedira és Gomez nélkül lépett pályára Marseille-ben a franciák ellen. A kezdeti nyomást átvészelte a világbajnok, sőt, fokozatosan át is vette az irányítást az első félidőben. Ám annak végén, a 47.percben a játékvezető 11-est ítélt, mivel a labda Schweinsteiger kezére pattant. Griezmann belőtte és a meccs képe megváltozott. A második játékrészben mindkét kapusnak akadt dolga, a német támadások azonban kissé körülményesen szövődtek, Joachim Löw gárdája nem tudott igazán felpörögni. A végén csattant az ostor: egy kapu előtti kavarodás végén a szemfüles Griezmann ismét betalált, Boateng megsérült, a befejezéseknél pedig elhagyta  a szerencse a germánokat. Franciaország 1984 és 2000 után ismét az aranyért mérkőzhetett.

A döntő

Többen gondolták úgy, hogy a házigazdák ellen 40 éve nyeretlen portugál csapat simán elveszti a döntőt. Főleg azután, hogy Payet belépőjét követően C. Ronaldo megsérült és félóra után le kellett cserélni. Sírt a csalódottságtól. A franciák valamivel többet támadtak, de korántsem azzal az intenzitással és ötletességgel, mint legjobb meccseiken. A szervezetten védekező, a középpályát gondosan megszálló luzitán csapat legjobbjának Rui Patricio kapus bizonyult, hatalmas védésekkel tartotta életben a reményeket.

A mérkőzés végén már ő is verve volt, ám Gignac lövése kipattant a kapufáról. A hosszabbításban Guerreiro szabadrúgása a felső lécen csattant, majd a csereként érkező Éder a védőjét lerázva távolról talált be egy nagy lövéssel a gallok hálójába. A  maradék 10 perc már kevés volt az egyenlítéshez-a nem túl magas színvonalú döntőt a sok döntetlenje miatt némileg lebecsült, ám roppant egységes portugál gárda nyerte.

portugalia-eb-gyoztes-2016.jpg

PORTUGÁLIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után

Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző. Vezette: Clattenburg (angol)

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Raphaël Guerreiro – William Carvalho – Renato Sanches (Éder, 79.), Adrien Silva (Moutinho, 66.), Joao Mário – Nani, C. Ronaldo (Quaresma, 25.). 
Szövetségi kapitány: Fernando Santos

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) – Giroud (Gignac, 78.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Éder (109.)

Sorozatunk véget ért, de négy év múlva folytatjuk!

Sorozatunk darabjai:

Kategória: