Tavasszal sincs megállás!

Miféle közös sporteseményeket hoz a félév? A Sport Iroda vezetőjét, Hári Józsefet kérdeztük.

Milyen programokat szervez a 2015/2016-os tanév második szemeszterére a Sport Iroda?

Tavasszal 12 nagy programot szeretnénk megvalósítani.  A Riói olimpia közeledtével elindítunk egy PTE Olimpiai 5 próba nevű rendezvénysorozatot. Ennek az a lényege, hogy minél több egyetemistát megmozgassunk. Az első próba egy aerobik nap a Fitnexxben, ahol egy meghatározott órarend szerint szeretnénk, ha minél több egyetemista részt vegyen az órákon.  A második próba keretein belül egy gokart kupát szervezünk, a cél, hogy minden karról sikerüljön csapatot indítani, akik egymás ellen fognak versenyezni, éjszakába nyúlóan. A harmadik megmérettetésre március elején kerül sor, ez pedig a rendkívül kedvelt kocsmasportok éjszakája. Aznap éjjel gyakorlatilag minden sportot kipróbálunk, ami csak zárt térben játszható: billiárd, csocsó, darts, sakk, szkander... Azt fogjuk majd szorgalmazni, hogy karonként álljanak össze a csapatok, persze az sem baj, ha baráti társaságok neveznek. A negyedik próbánk a megszokottá vált, közkedvelt sárkányhajó regatta lesz Orfűn, majd a záró próba keretében második alkalommal megrendezzük a PTE emlékfutást. Ez tavaly két irányból indult és a versenyzők a Széchenyi téren találkoztak, de most kacérkodunk azzal a gondolattal, hogy esetleg három induló pont legyen, és a tavalyi kettő mellett a Vásárcsarnoktól vagy a Pálosoktól is indulnának futóink. A találkozópontra egy kis jamboree-val készülünk.

Mik várhatók a PTE Olimpiai 5 próba mellett?

Évről évre több sportágban rendezzük meg a karok közötti bajnokságot. A kézilabda, kosárlabda, röplabda már hagyomány, és évek óta nagyon népszerű a futsal, ami eddig kispályás foci néven futott. Azért állunk át a futsal elnevezésre, mert ez kezd versenysportként is megjelenni. Ősszel 25 csapat vett részt a bajnokságban, akik napokig versenyeztek egymással.  Szeretnénk, ha ebben a félévben is legalább ennyien lennének.

Felkapott esemény a Rákóczi futsal kupa is, melyet a Rákóczi Szövetséggel közösen szervezünk. Ezen a rendezvényen egy teljes éjszakát végigjátszanak a csapatok. A Sport Iroda és az Egyetemi Hallatói önkormányzat közösen állja a bírók munkájának és a pályabérlés költségeit, a nevezési díjakból befolyt összeget pedig a Rákóczi Szövetség kapja, mely egy határon túli település önkormányzatát támogatja, az ott élő magyar gyerekeknek vesznek belőle iskolaszereket.

A tavaszi programunk csúcsa pedig a Balaton átúszás lesz, amit harmadik éve szervezünk, közös busszal utazunk a tóhoz oda-vissza.

Úgy tudom, egy ösztöndíj program meghirdetése is a küszöbön áll.

Tavaly, év végén alakult meg az egyetemen a Sport és Parasport Bizottság, ami ösztöndíjat is alapít. Több kategóriában írjuk majd ki, többek között kimagasló sporteseményeken résztvevő sportolókat jutalmaznánk, és segítőket, felkészítőket is tudnánk az ösztöndíj révén támogatni. Nagyon jó és átfogó lehetőség lesz, egyedülálló az országban! Más egyetem sporttal foglalkozó munkatársai is komolyan érdeklődtek, elkérték tőlünk ezt az agyagot. Várjuk a PTE vezetésének jóváhagyását és a költségvetési hozzájárulást, hogy a pályázatot kiírhassuk. 

_mg_4480_csortos_szabolcs_20150126_sportiroda_hari_jozsef_portre_masolat.jpg

 

Kategória: