Neki a sport az első!

Pupp Réka 52 kg-os judóban 5. lett élete első olimpiáján. A nyitófordulóban bravúrosan legyőzte a 2016-os olimpia aranyérmesét, Majlinda Kelmendit, végül a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett a riói ezüstérmes Odette Giuffridától. “Nem rossz ez!” - nyilatkozta Pupp Réka - aki a PTE Sportiroda ösztöndíjasa és a PTE TTK hallgatója. Egy mátraházi edzőtáborból adott interjút lapunknak.

Hogy élted meg az olimpiát? Milyen érzések voltak és vannak benned ezzel kapcsolatban?
Meglepő, de egyáltalán nem éreztem azt Japánban, hogy ez egy olimpia, erre készültünk öt évet és most meg kell mutatni, mit tudunk. Amikor kiértünk, első nap szembesültünk azzal, hogy ott vagyunk az olimpiai faluban, egy helyen egy csomó sportolóval, csak a mi szállásunk, csak a meghatározott helyekre mehetünk. De aztán a többi nap nagyon jól éreztem magamat, semmi feszültség nem volt sem bennem, sem a többiekben. Ez az egész judo csapatot előre vitte és úgy gondolom, ezért is jött ki jól a lépés: egy érem, egy pontszerző. Ez nagyon jó eredménynek számít. Semmilyen feszültséget, nyomást nem éreztem, hogy nekem most meg kell mutatnom, vagy oda kell érnem, vagy érmesnek, helyezettnek kell lennem. Tudtam csak azzal foglalkozni, hogy

mentálisan arra a szintre tegyem magam, amit el szeretnék várni vagy ki akarok adni magamból.

Úgy gondolom, hogy ez jól sikerült. Nálunk van egy sorsolás, amit nem szoktam előre megnézni. Most az edzőm úgy döntött, elmondja. Akik ismerik a judót, tudják, hogy az olimpiai címvédővel, Majlinda Kelmendivel kezdtem! Három nappal a verseny előtt tudtam ezt meg. Az első nap elég kritikus volt, mindenféle variáció lezajlott a fejemben, befeszültem. De amúgy is ez szokott lenni az én bajom, hogy elkezdenek forogni a fejemben a kerekek és mindenféle lehetséges forgatókönyvet lejátszok. Ez egy nap alatt lezajlott, és utána sikerült váltanom és a másik két nap arra koncentrálnom, hogy én igenis meg akarom őt verni, azt nyújtsam, amit tudok és akkor nem lesz gond. Úgy gondolom, ez tényleg jól sikerült. Szerintem ezért tudtam legyőzni, mert fejben sikerült ezt meglépnem. Ha az edzés nem annyira feszes, de szellemileg ott van az ember a versenyen, akkor is összejöhet egy győzelem, ha viszont fejben nincs ott, akkor elcsúszhatnak a dolgok. Mindezeket leszámítva nagyon jól éreztem magam kint.

Milyen hivatásos sportolóként egyetemistának lenni? Hogy tudod a magánéletedet, a tanulást és a hivatásodat összeegyeztetni?
Számomra a sport az első, és mindenképpen tervezek még egy olimpiai ciklust. Szeretném, ha lenne egy diplomám, de a sport és az egyesületem Pakshoz köt. Ott is élek, és az edzések mellett nehezen oldanám meg, hogy lejárjak Pécsre nappali képzésre. Kollégiumban, albérletben élni sem szerettem volna semmiképpen, sem pedig egyesületet váltani. Nem a legegyszerűbb megoldás a levelező képzés, de meg kellett hoznom ezt a döntést ahhoz, hogy a klubomnál tudjak maradni. Nem mondom, hogy könnyű így végezni az egyetemet, már rá is húztam pár évet az alapképzésnél, de a saját tempómban haladok. Az a cél, hogy befejezzem a képzést, nem pedig az, hogy hány féléven belül kellene teljesíteni.
Nem sokan szokták megkérdezni, de a tipikus egyetemista élet bulizással, gólyabállal teli része hiányzik.

De valamit valamiért. Én a sportot választottam.

A testvérem kollégista és szokott mesélni arról, miket csinálnak. Jó lett volna átélni ilyesmiket, de egyáltalán nem bánom, hogy a másik utat választottam.

Tennél-e valami másként a sportolói karrieredben?
Talán egy dolgon változtatnék, az is inkább lelki. Mindent halálosan komolyan veszek: a játéktól kezdve a küzdelemig, az edzésen át a levezetésig, mindent jól kell csinálni. Sokszor van az, hogy valaki el akarja lógni az edzést. Olyankor nagyon ideges tudok lenni, mert hogyha én meg tudom csinálni, akkor a többiek miért nem?! Nagyon a lelkemre veszem a dolgokat. Ezen változtatnék, mert jó lenne, ha az érzelmeimet nem engedném eluralkodni magamon. Úgy gondolom, meg kell találni az egyensúlyt. Ez persze nem mindig sikerül, de igyekszem. A változás nem megy egyik napról a másikra, de fejlődöm. Az edzés szempontjából viszont nem változtatnék semmin.

Hogyan telik egy átlagos napod? Mennyivel volt másabb egy olimpiára készülő nap?
Reggel mindig edzéssel kezdek, ami van, hogy 6.15-től, van, hogy 8-tól kezdődik. Ez meg is szabja a napot: a 6.15-ös kezdés rosszabbnak szokott indulni, a 8 órás jobbnak. A reggeli edzés megadja a nap lendületét, mert így felkelek és bár kell egy kis idő, amíg rendezem magam, utána az edzéssel még jobban felébredek. Ezután hazamegyek, ebédet főzök és előre elkészítem a vacsorát is, hogy azzal már ne legyen probléma. Én olyan vagyok, hogy a végére szeretem hagyni a tanulást, akkor feszülök bele a tanulásba, amikor már látom, hogy közel a határidő vagy a vizsga - azon kívül az edzéssel foglalkozom. Ebéd után pihenek, aztán délután is van egy edzés, aminek este van vége. Utána vacsora, majd újra pihenő. A vizsgaidőszak közeli időszak erős, mert olyankor még a tanulást is be kell iktatni valahova. Az adott naptól függ, mikorra ütemezem be. Ha tehetem, leginkább délelőtt tanulok, de a délutáni edzés előtt is szoktam. Mivel hétköznap két olyan edzésünk van, amiben maximálisan oda kell tennem magam, plusz én otthon vagyok, így több időm van, mert nem kell beülnöm órára, így nap közben mindig meg tudom találni azokat a sávokat, ahova a tanulás belefér. A hétvégék szabadok vagy versenyek vannak. Nálunk az órákat egy félévben 3x1 hétre zsúfolják be hétfőtől péntekig, de próbálok úgy játszani, hogy az edzés ne essen ki, illetve ha olyan a tanóra, akkor elkéretőzök. Most már nincs annyi tárgyam, így szerencsére nem esnek ki az órák, nem úgy, mint az elején.

Az online oktatás nekem könnyebb volt, mert volt, hogy külföldről jelentkeztem be egy verseny előtti nap és úgy hallgattam az órákat - ez nagyon sokat segített nekem.

Ha minden jól megy, már csak két félévem van hátra, így a szakdolgozatot is most fogom megírni, amiben a fogyasztásról szeretnék írni, judo vs. birkózás összehasonlításának témájában. Izgalmas téma, mert nagyon sok különbség van a kettő között.

Mit tanácsolnál magadnak 10 évvel ezelőttre?
Általánosban és gimiben szerettem jó jegyeket kapni, és a középiskolában nekem annyira megterhelő összeegyeztetni a sportot a tanulással, még lehetett az iskolát az edzések mellett csinálni. Ma már úgy gondolom, nem feltétlenül kell mindenből a legjobb jegy. Úgy érzem, annyira sok mindent vettem komolyan feleslegesen! Azt tanácsolnám magamnak, hogy kicsit engedjem el magam és ne akarjak mindenben megfelelni az elvárásoknak.

Mit tanácsolnál egy mostani középiskolásnak, aki hivatásos sportoló akar lenni?
Egyrészt jól válasszon szakot, mert sajnos nem lehet bármit összeegyeztetni a sporttal. Az igazi vízválasztónak az egyetemet tartom, mert ott egyértelműen el kell dönteni, hogy a tanulás vagy a sport az első. Másrészt, ami a legfontosabb:

legyen elszánt és akarja, csinálja, mert az eredmények és a többi úgyis jönnek maguktól.

Kategória: