Mentünk, láttunk, visszajöttünk

Az International Seasons rendezvénysorozat részeként az Afrika Napok keretében Győrffy Zoltán, a PTE kapcsolati igazgatója és dr. Tarrósy István, a PTE nemzetközi igazgatója beszélgettek az egyetem Budapest-Bamako Rallyt megjárt alumnusaival, dr. Gonda Tiborral, Szász Istvánnal és Barnaki Zoltánnal április 23-án a Művészetek és Irodalom Házában.

Nagyon jó hangulatban, sok nevetéssel és meghökkentő részlet ismertetésével zajlott a Mentünk, láttunk, visszajöttünk, avagy a Budapest-Bamako Rallyn jártunk címet viselő kerekasztal beszélgetés, amely Barnaki Zoltán nélkül biztosan nem jöhetett volna létre, hiszen ezzel az úttal az ő tízéves álma teljesült. A Pécsi Tudományegyetemen 1990-ben végzett közgazdász első, békés nyugdíjas éveit adta fel azért, hogy előteremtse a részvétel anyagi feltételeit és útra kelhessen. Végül idén családja maximális támogatása mellett két barátjával, dr. Gonda Tiborral, a PTE KTK docensével és Szász Istvánnal, a PTE TTK alumnusával vágott bele ebbe a nagy kalandba.

„Több, mint tíz éve vágyam volt, hogy részt vegyek ezen a rallyn. Igazából a kalandot kerestem, szeretek utazni, más országokat megismerni. Szerencsére találtam két olyan barátot, akik első szóra csatlakoztak, de amitől igazából féltünk, hogy hogyan fogunk kijönni egymással 30 napig összezárva. Most már elmondhatom, hogy nagyon jól, és őszintén mondhatom azt is, hogy még jobban elmélyült a barátságunk” – mondta Barnaki Zoltán arról, hogyan jött az ötlet, hogy elinduljanak ezen az embert nem kímélő kihíváson, amely a világ legnagyobb amatőr rallya, és mitől tartottak a legjobban.
Dr. Gonda Tibor viccesen megjegyezte, ő legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd részt vesz a Budapest–Bamako Rallyn, így mondhatni hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott a csapathoz.
„Szeretek utazni, turizmust oktatok és kutatok, de

mint felelős turista, soha nem mennék olyan országba, amit a Magyar Külügyminisztérium utazásra nem javasol. Ezért gondoltam itt az alkalom, hogy megszegjem ezt a szabályt

– osztotta meg a közönséggel a PTE oktatója, akinek szakmai profilja a turizmus különböző területeit érinti, úgy mint a turisztikai termékfejlesztés, az alternatív-, akadálymentes- és okos turizmus, vagy a turisztikai vállalkozások és szállodai gazdálkodás.

Szász István történelem–földrajz szakon végzett az egyetemen, így leginkább a kultúrák, a tájak, a földrajz iránti érdeklődés hajtotta: „Tiborral egyszer megjártuk Indiát, ami szintén egy kultúrsokk volt számomra, azóta úgy gondolom, hogy terápiás célból mindenkinek, el kellene jutnia egy ilyen helyre, és nem a turistagettókba kellene menni, hanem azokra a helyekre, ahol tényleg emberek élnek, mert így lehet valójában megismerni egy országot.”
A beszélgetés során többször elhangzott, hogy amíg valaki nem járt Casablankától délre, addig fogalma sincs arról, milyen körülmények között, milyen

mérhetetlen szegénységben élnek más emberek, és milyen szerencsések vagyunk, hogy Európába születtünk, azon belül is egy olyan országba, ahol tiszta a levegő, jó minőségű az ivóvíz és van tető a fejünk felett.

A csapatnak nagyjából egy év állt a rendelkezésére, hogy felkészüljön erre az elképesztő utazásra, amit az előadáson résztvevők képek és videók segítségével ismerhettek meg.

A társaság érthető okokból nagy hangsúlyt fektetett a navigációra, hiszen az út során nem volt kijelölt útvonal, volt viszont végig internetkapcsolat, melynek segítségével magabiztosan tudtak tájékozódni. Ugyanakkor rutinos utazók révén hagyományos térképpel is felszerelkeztek.
„Végig volt internetünk, így menet közben tudtunk tájékozódni, emellett rendkívül jó itinert kaptunk a szervezőktől, ezért minden dicséretet megérdemelnek” – hangsúlyozta Szász István. „Kicsit visszamentünk a múltba, és a biztonság kedvéért vittünk papíralapú térképet is, hátha az elektronika megadja magát. Ehhez jó tudni, hogy

ez a rally nem olyan, mint a Dakar, hiszen ez egy kvázi nulla asszisztenciás rally. Ez azt jelenti, hogy ha az autóval bármi történik, defektet kapsz, elfogy az üzemanyag, a társaktól, egy másik arra járó autótól, a helyiektől kérhetsz segítséget, de nem fognak eljönni helikopterrel kimenteni.

Egyetlen esetben jön segítség, ha életveszélyes helyzetbe kerülsz” – tette hozzá Barnaki Zoltán.

Az említett itiner olyan hasznos információkat tartalmazott, mint az érintett országok politikai helyzete, az egyes valuták árfolyama, az üzemanyag ára, a benzinkút hálózat, ugyanakkor nem volt meghatározva benne konkrét útvonal, csak a táborok helyszínei GPS koordinátával megadva. A csapat ugyanakkor az indulás előtt igyekezett minél több földrajzi, politikai, turisztikai és biztonsági információt összegyűjteni az úttal kapcsolatban.
„A szubjektív biztonságérzetünk nagyon jó volt, mert rengeteg rendőr állt az utakon, ennek kimondottan örültünk, nem bántottak minket, csak szalutáltak nekünk, mert van respektje a Bamakónak” – emlékezett vissza Gonda Tibor, majd hozzátette, több pozitív meglepetés is érte őket az úton, például Nyugat-Szaharában, ahol „locsolt, zöld parkok vannak a 40 fokos melegben, nagyon erős közvilágítás, új szállodák, és esti élet.” Mauritániával kapcsolatban azonban voltak félelmeik, hiszen itt történt az utolsó terrorcselekmény a Dakar Rally életében, a Bamako történetében pedig itt történt az egyetlen halálos baleset.

„Remegő lábakkal léptünk be Mauritániába, és ehhez képest csak kedves emberekkel és segítőkészséggel találkoztunk” – tette hozzá Gonda Tibor.


Az első komoly kihívással ugyanakkor nem az afrikai kontinensen, hanem Nizzában szembesültek, ahol tönkrement a kuplung, szerencsére nem messze egy Honda márkaszerviztől. Gonda Tibor szerint ez volt az út mentálisan egyik legmegterhelőbb része: „Mindig reménykedtünk, hogy hétfőn továbbmegyünk, kedden továbbmegyünk. Ha szerdán sem mentünk volna tovább, akkor nem érjük utol a mezőnyt, és Mauritániába sem tudtunk volna bemenni, hiszen közös volt a vízumunk. Csütörtök éjjelre viszont már Casablancában voltunk.”

A társaság 2600 kilométert tett meg egyhuzamban Nizzától Casablancáig, melynek köszönhetően végül sikerült utolérni a többi csapatot.

„A szerencse egyébként végigkísért minket, nem kerestük magunknak a bajt, és a baj sem talált meg minket. Van az a mondás, hogy ha valaki értelmesen néz a világra, akkor a világ is értelmesen néz vissza rá. Mi pozitívan álltunk az egészhez, műszaki problémánk sem volt innentől kezdve, és elmondhatjuk, hogy vissza is jöttünk ugyanazzal az autóval, sőt most is azzal jöttem” – hangsúlyozta Szász István.

A csapat egészségügyi szempontból is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen míg más csapatoknak igen komoly betegségekkel, például vérhassal is meg kellett küzdeniük, addig ők viszonylag olcsón megúszták a fertőzéseket.
„Amikor István megbetegedett, onnantól kezdve nem mertünk helyi kajához nyúlni, tehát

maradt a hazai konzervek kiváló választéka, a székelykáposzta, a babfőzelék, a pacalpörkölt, és más ilyen finomságok.

Gyakorlatilag amíg be nem értünk Sierra Leonéba, azt hiszem, csak kenyeret, sört és vizet vásároltunk” – mesélte Barnaki Zoltán, ugyanakkor hozzátette, nagyon professzionális orvosteam állt rendelkezésükre, akik „jobb ellátást tudtak nyújtani, mint mondjuk, Guineában egy kórház.”

A három kalandort arról is kérdezték, hogyan fogadták őket az emberek: „Nekem

az út egyik pozitív élménye az emberekkel való találkozás volt, mindenhol barátsággal és szeretettel fogadtak minket. Hozzáteszem, hogy magán turistaként biztosan nem ezt éreztem volna, de a Budapest-Bamakonak ezekben az országokban rangja van.

Állami szinten odafigyelnek rá, kioktatják a hatósági embereket, hogy vigyázni kell ránk, így miközben a helyi embereket 20 kilométerenként, ellenőrző ponton megállítják, addig nekünk többnyire csak intettek. Látszott, hogy elismerően intenek, amiért messziről idejöttünk, és fölkeressük az ő országukat” – emelte ki Gonda Tibor.
A sztereotípiákkal ellentétben a csapat kedves és becsületes emberekkel találkozott út közben, ennek kapcsán több példát is elmeséltek, egyebek között azt az esetet, amikor a túlterhelt autón szerettek volna könnyíteni, ezért az egyik városban adományt bíztak egy helyi, mesterszakos közgazdász hallgatóra, aki azt ígérte, elviszi a falujában található iskolába az adományt. A pécsi különítmény egy darabig aggódott, hogy a csomag valóban jó helyre kerül-e, azonban a kézbesítésről nem csak fényképeket, de az iskola igazgatónője által aláírt leltárív másolatát is megkapták.

Szász István az út kellemetlenebb oldaláról is mesélt a közönségnek: „Ami viszont negatívum, hogy amerre mentünk az úton, ott kialakult egy olyan jelenség, hogy már 100 méterről megláttak minket és rohantak oda hozzánk tucatjával a gyerekek. Elképesztő fiatal régióról van szó, a saját lakosság fele tizenéves korosztály, olyan népességrobbanásról van szó, amit el nem tudunk képzelni. A hatvanas évek óta itt majdnem minden országban ötszörösére nőtt a népesség.
Ez a kaduzás, egy francia szó, azt jelenti, ajándék. Volt róla vita a Bamakon, hogy jót tettünk vagy sem az ezeknek a gyerekeknek kiosztott ajándékokkal, mert volt, aki nagyon őszintén leírta, hogy szerinte mi igazából a koldulásra szoktatjuk a helyieket. Nekünk pedig eleve az volt a célunk, hogy pontszerűen rakjuk le az ajándékokat olyan helyeken, ahol szervezett körülmények között fogják tudni átvenni. Ugyanakkor több helyszín is volt az út során, ahol bármerre mentünk, rohant oda az összes gyerek és nyújtotta a kezét. Ha bármit, a legkisebb ajándékot odaadtuk nekik, olyan boldogok voltak, hogy én ezt őszintének gondoltam.


Amikor a lehetősége megvolt rá, Gonda Tibor turisztikai szemmel is megfigyelte azokat a területeket, ahol jártak. Sierra Leonéval kapcsolatban például úgy fogalmazott, „Komolyan elgondolkodtam miért nincs nagyobb turizmus, mert ennél szebb helyen nem igen jártam még. Ezek a tengerpartok, Nyugat-Afrika legszebb tengerpartjai. Óriási potenciált látok ebben az országban. Az angol az egyik hivatalos nyelv, ez a turizmus szempontjából már nagy előny, még a gyerekek is beszélik az angol egy elég durva dialektusát. Másrészt, most nagyon békés a kormányzat, a Bamako pedig demonstratív rendezvény számukra, hiszen maga a turisztikai miniszter fogadott minket a befutón, amit a helyi legnagyobb tévétársaság élőben közvetített. Büszkék voltak, hogy tizenvalahány országból felkeresték őket a Rally keretében. És óriási ovációval fogadták, amikor a Bamako tulajdonosa bejelentette, hogy két év múlva is itt lesz a befutó.”

Az út komoly fizikai, mentális és lelki megpróbáltatásokkal járt, a csapat tagjai egészen biztosan más emberként tértek haza. Egyetértettek abban, hogy

az életben mindenkinek el kellene jutnia ezekre a területekre, mert az itt szerzett élményeknek és tapasztalatoknak van igazán szemléletformáló hatása a közös jövőnkre nézve.

Úgy vélem, Szász István ezzel kapcsolatos gondolatai mindannyiunk számára megfontolandóak: „Indiában is volt egy ilyen megtérésem, ha lehet ezt így mondani. Utána rájöttem, hogy túl sokat birtoklok, túl sok dolgom van, ami nem kellene, hogy legyen, mert minek. Gyűjtögetünk, vásárolunk, pedig lehet, hogy kevesebb is elég lenne.“

Kategória: