Határ a csillagos ég

Jelenleg Budapesten él, jogi területen dolgozik, ám mégis Pécshez kötődnek a sportban és a jogi tanulmányaiban elért kiemelkedő eredményei. Számos díjat tudhat magáénak mind két területen. A 2018-as Budapesten megrendezett Jogászbálon ügyvédjelölt kategóriában Praesens-díjat vehetett át. Meilinger Csaba az UnivPécsnek adott interjút.

Sok-sok éven át éltél Pécsen. Melyek voltak a legszebb élményeid ebben az időszakban?

Ez elég speciális, mert én itt is születtem, majd versenyszerűen elkezdtem sportolni, tehát az életem elég nagy része zajlott itt le. Nagyon jó élményeim voltak a sport részében, majd az egyetemválasztásnál is figyelembe vettem azt a szempontot, hogy az egyesületnél tudjak maradni, ezen kívül sok más támogatást is kaptam az egyesületen belül. A sport és az egyetem az együtt működött. Igazából nehéz lenne kiemelni egy momentumot, hogy melyek voltak a legszebb időszakok, mert az egész sportolói karrierem itt zajlott és az egyetemi sikerek is ide köthetőek.

Az egész pécsi lét meghatározó volt számomra, majd egy korszak zárult le, amikor elmentem innen, de még mindig visszajárok PhD hallgatóként az egyetemre, konferenciákra, a szakkollégium miatt is, tehát van, ami még mindig Pécshez köt. De

ha egy vagy két momentumot ki kellene emelni, akkor az egyik lenne, mikor Londonban voltam az olimpián, a másik pedig a diplomaosztó, mely részben lezárta a pécsi időszakomat.

A rengeteg sport közöl miért pont az úszást választottad? Ha azt mondom sport, mi jut róla eszedbe?

Óvodásként nem volt nehéz meghozni azt a döntést, hogy elmenjek az úszásoktatásra, lényegében ez alvásidőben zajlott, és mivel nem akartam aludni, az úszást választottam. Egy időre abbamaradt az általános iskolában, ekkor ugyanis többféle sportágat is kipróbáltam. Végül harmadik osztályban kapcsolódtam vissza, mikor az iskolával lementünk az uszodába, és ott volt egy úszóedző, aki azt mondta, hogy milyen jó a mozgásom, testfelépítésem. Ismét elkezdtem úszni, egyre jobban ment, egyre több sikert értem el, versenyekre jártam és ezek után már nem is volt kérdés, hogy az úszásnál maradok. Volt egy enyhe gerincferdülésem, emiatt pedig gyógyúszásra is jártam a Hullámfürdőbe. Ez volt az igazi kiválasztás, mikor az akkori edzőm azt mondta, menjek át két pályával arrébb, és ott majd fejlesztjük tovább a képességeket.

A másik kérdésedre a válaszom, az az, hogy

a sport ad egy tartást az ember életében.

Gyerekként még csak egy érdeklődés, de ahogy felnövünk, már hivatássá, életformává válik. Meg kell tanulni küzdeni és kitartani például azért, hogy tizedeket javítsunk az eredményünkön. Továbbá nekem a sport a munka területén is elég nagy tartást tudott biztosítani. Úgy gondolom, hogy segít akkor is, ha különféle helyzeteket kell mérlegelni, vagy csupán döntéseket kell meghozni.

A londoni paraolimpián, a verseny napján ott álltál a medence szélén, körülötted a közönség, előtted a víz. Ezekben a pillanatokban milyen érzések támadtak benned?

Elég vicces szituáció volt, mert száz pillangón sikerült kijutnom. A világranglistán ötödik voltam és úgy mentem ki, hogy érmet fogok szerezni, az eredmények is nagyon jók voltak és a felkészülés is jól ment. London előtt is versenyeztem már párezer fős tömeg előtt nem is egyszer, de

Londonban tizennégyezer fős lelátó teljesen tele volt és ez sokkolóan hatott rám.

A fő számom a száz pillangó balul sült el, mert tízedik lettem. Olyan idővel mentem oda, hogy mindenki úgy számolt, hogy bejutok a döntőbe és akár érem is lesz belőle. Az a három nap az nagyon nehéz és idegölő volt, majd jött egy fordulat, mikor azt mondtam: van még versenyszám, koncentráljunk arra, és csináljuk meg. Ötven gyorson már voltak eredményeim, viszont kiugró eredményt még nem értem el ilyen sprint számban. De addigra már izomzatban is felfejlődtem és volt már akkora rutinom, hogy azt a számot, amiben tényleg nem lehet hibázni, össze tudtam rakni fejben úgy, hogy bejutottam a döntőbe és végül happy enddel zárult, nem a keserű szájízzel kellett otthagyni az egészet. Nyilván mikor ott volt egy hétig az ember az olimpiai faluban, több versenyszámot is végignézett és -úszott akkor már tudta, hogy hogyan fordítsa úgymond az előnyére, azt, hogy ekkora tömeg előtt úszik, és a maximumot hozza ki magából.

Hogyan épült fel egy edzésed?

A tanulást és a sportot össze kellett egyeztetni ez egy igen nehéz feladat volt és talán az egyetem nélkül nem is sikerült volna megoldani. Hajnali ötkor keltem, lementem hatra az uszodába, hattól-nyolcig vízi edzés volt, utána egy óra szárazföldi edzés. Ezt követően az egyetem, majd négytől-hétig újra edzés és akkor még ehhez hozzá jött az is, hogy egy évben négy-öt hónapot külföldön voltunk versenyen vagy edzőtáborban, így valóban nehéz volt össze egyezetni, mikor a sport és az egyetem egyszerre volt jelen az életemben.

Hogy érezted magad a Pécsi Tudományegyetemen a jogi tanulmányaid alatt?

Maximálisan pozitívan, mert igazából az egyetem igazodott a mi életünkhöz.

Adtak időt és lehetőséget, hogy felkészüljünk a vizsgákra.

A sportolói időszakban nagyon sok pozitív élmény volt. Mikor elkezdtem magam mögött hagyni a sportolói életet és elkezdtem teljes mértékben a tanulmányaimra fokuszálni, akkor abban is támogattak itt az ÁJK-n. Ennek lettek az eredményei a kitüntetések és, hogy az ember elvégezte az egyetemet annak ellenére, hogy a sportolókról azt gondolják, hogy tizenöt év alatt majd kettessel elvégzik a szakjukat. Nyilván kiemelkedőek voltak a Köztársasági ösztöndíjak, különböző újnemzeti kiválósági jogász ösztöndíjak, tehetségköveti megbízások ezek mind olyan löketet adtak, melyek megmutatták, hogy a sport után is van élet és a sport után is lehet valamiben maximumot nyújtani. Komoly anyagi hátteret nyújtottak. Szerintem ma Magyarországon egyedülálló az, ami a PTE-n tehetséggondozás terén megy. Akár az olyan kisebb ösztöndíjakra gondolok, amihez nem kell olyan nagy eredményeket elérni, hanem elindítanak, és nagyon szépen felépül a rendszer. Tehát maximálisan pozitívak ezek az érzések.

Mit üzennél azoknak az embereknek, akik most kezdték vagy kezdenék a parasport valamely ágazatát?

Nagyon sok kitartás kell hozzá és nem szabad félvállról venni ezeket a dolgokat, mert olyan szintre emelkedett már a parasport, olyan elismerésnek örvend és olyan támogatottságnak, ami egyedinek számít. De senki se gondolja, hogy elhajít egy labdát és olimpiai bajnok lesz. Nagyon komolyan rá kell áldozni, anyagilag és szellemileg is.