Az Arsenal-drukker orvoskari oktató bízik a magyar válogatottban

Dr. Kóbor Péter „amióta az eszét tudja”, az Arsenal focicsapat nagy rajongója, ha teheti, Londonba is elutazik szurkolni kedvenceinek. A pécsi orvoskar Élettani Intézetének angolul és magyarul egyaránt oktató egyetemi adjunktusa, egyúttal a PEAC utánpótlásedzője az Európa-bajnokságot is nagyon várja már. A magyar válogatott skótok elleni csoportmeccsén a helyszínen szurkol majd nemzeti tizenegyünknek. Vele beszélgettünk a közelgő Eb kapcsán.

Honnan jött számodra a foci szeretete?

Nem túl fiatalon kezdtem el focizni, leginkább a győri bencés gimnáziumban szerettem meg ezt a sportot, ahol ez egy jó közösség-összekovácsoló tevékenység volt. Szombaton is volt iskola, és csak kéthavonta mentünk haza. Ott, Győrben lettem körkapcsolás-rajongó is, emlékszem, mivel a „csendes órát” elég szigorúan vették, így ha az egybeesett a rádiós fociközvetítéssel, akkor felvettem magnóra, és utána visszahallgattam, mintha élőben menne. A másik ilyen nagy élmény, ami a focival függ össze, hogy az Arsenal mindig egy osztrák kis hegyi faluban, Bad Waltersdorfban edzőtáborozott a nyáron, és sárváriként oda könnyen át tudtam ugrani autogramvadászatra, és néhány méterről csodálni az edzéseken vagy akár az edzőmérkőzéseken az olyan sztárokat, mint Henry, Pires, Bergkamp, vagyis az „ágyúsok” akkori nagyágyúit.

Henry, Pires és Bergkamp - az Arsenal egykori sztárjait testközelből csodálhatta Péter - fotó: X.com

De mégsem lettél focista…

Az az igazság, hogy nem is akartam, ez nem igazán volt opció. Engem mindig a biológia érdekelt, elsősorban David Attenborough-t csodáltam, és miatta is szerettem meg ezt a tudományterületet. Így aztán itt, a PTE-n végeztem el a kutató biológus szakot, majd az orvoskar Élettani Intézetében hirdettek meg egy PhD-s lehetőséget. Azt elnyertem, és onnantól már egyenes út vezetett az oktatáshoz.

Ha jól tudom, angolul és magyarul egyaránt oktatsz. 

Így van. Élvezem, szeretem az oktatást, szimpatikusak a hallgatók, és a visszajelzések szerint ők sem elégedetlenek velem. Ez mindenképp jó érzés, persze mindig igyekszem újítani, fejleszteni magamat az oktatásban, mint ahogy labdarúgó edzőként is fontos a folyamatos önképzés.

Szeret oktatni - az orvoskaron és a futballpályán egyaránt

Ha már a fociedzősködés. Hogyan kerültél a PEAC-hoz utánpótlásedzőnek?

A fiam edzője szólt anno, mintegy hat éve, hogy egyszerre két utánpótlás-csapata is játszik a hétvégén, egy időben, és értelemszerűen nem tud osztódni, nem helyettesíteném-e őt az egyik csapatnál. Megszerettem ezt a közeget, és úgy tűnt, a srácok is elfogadják, amiket javaslok nekik, mit kéne másképp csinálni. Aztán megszereztem az edzői képesítést is, és ott ragadtam. Nagyon örülök ennek, élvezem ezt a munkát is. Nyilván nem mindig egyszerű összehangolni az oktatást, kutatást és az edzősködést, de többnyire sikerül mindezt úgy megoldani, hogy egyik se sérüljön.

Péter már többször meglátogatta fiával az Arsenal stadionját

A magyar válogatottban van kedvenced?

Varga Barnabást említeném. Egyrészt, mert ő is Vas megyei, másrészt, mert nagyon érdekesen alakult a pályafutása. Az ő története már csak utánpótlásedzőként is nagyon tanulságos. Ő ugye 22 évesen még az osztrák negyedosztályban játszott, sokan már leírták, lemondtak róla, most pedig tessék, kis túlzással rá épül a válogatottunk támadójátéka. Ezért nem szabad senkit leírni, ha 20-22 évesen esetleg még nem kész játékos. Hogy egy nemzetközi példát is említsek, Jamie Vardy 23 évesen az angol hetedosztályban játszott, majd rá néhány évre a Leicester City többek között az ő góljainak köszönhetően nyerte meg a Premier League-et. Szóval nekünk, utánpótlás edzőknek tartózkodnunk kell az olyan kijelentésektől, hogy „na, belőle sem lesz már senki”, inkább segíteni kell minden egyes fiatalnak, hogy kihozza magából a maximumot. Aztán persze az már sok minden egyéb tényezőn múlik, hogy az mire lesz elég, de a lényeg, hogy támogassuk a fiatalok fejlődését.

Varga Barnabás pályafutása sokak számára lehet tanulságos - fotó: Kovács Tamás/MTI

Kurucsai Kornél, a PEAC kapusedzője ugye nemrég azt nyilatkozta az UnivPécs-nek, hogy benne van ebben a magyar válogatottban a jó szereplés ezen az Eb-n. Egyetértesz vele?

Hadd kezdjem onnan a választ, hogy amikor én fiatalon megszerettem ezt a sportágat, a válogatottunk sehol nem volt. Se Eb-re, se vb-re nem igazán volt esélyünk kijutni. Ehhez képest most ott tartunk, hogy zsinórban harmadszorra jutottunk ki az Európa-bajnokságra, és arról beszélgetünk, milyen esélyeink vannak a csoportból való továbbjutásra. Ez óriási ugrás, hatalmas pozitív változás, és éppen ezért néha azt érzem, kicsit átestünk már a ló túloldalára: túlzottak a szurkolói elvárások. Elég, ha a válogatott keretek összértékét megnézzük: még a skót válogatott is jóval értékesebb a miénknél, a svájciról és a németről már nem is beszélve… Persze, én is nagyon remélem, hogy bejutunk a legjobb 16 közé, de azért azt is látni kell, hogy rettentően nehéz a csoportunk. Szerintem 0 és 9 pont között bármennyit szerezhetünk, és ezt őszintén így gondolom. Talán furcsa lesz, amit mondok, de valahogy azt érzem, hogy a házigazda német válogatott ellen a legjobbak az esélyeink, az ő játékuk ugyanis jobban fekszik a Rossi-gárdának, mint a skótoké vagy Svájcé. Aztán meglátjuk, hogy így lesz-e! Mindenesetre ezzel a lebonyolítással, hogy a hat csoport négy legjobb harmadik helyezettje is továbbjut, abszolút nem esélytelen a válogatottunk, ez mindenképp kijelenthető. Az biztos, hogy életre szóló élmény lenne a fiamnak (aki a PEAC U15-ös csapatának kapusa – a szerk.) és nekem, ha a skótok elleni meccs után, amelyre sikerült jegyet vennünk, a csoportból való továbbjutást ünnepelhetnénk Stuttgartban!