Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) viszonylag „fiatal” egyesülés, hiszen 1999 novemberében Bécsben alakult meg 25 alapító tagszövetség részvételével. Majdnem 20 év elteltével a tagszövetségek száma közel a duplájára 50-re emelkedett. Az EUSA megalapítása után nem tétlenkedett sokáig, hiszen 2001 óta szervezi az Európai Egyetemek Bajnokságát (EEB), a legelső évben „még csak” 2 sportág a kosárlabda, valamint a röplabda volt jelen, de a verseny sikerességét és fejlődését jól mutatja, hogy az utolsó évben 2017-ben már 19 sportág versenyzői mérhették össze erejüket. 2011-ig minden évben rendeztek Bajnokságot, azonban 2012-ben megszervezték az első Európai Egyetemi Játékokat (EEJ), így a páratlan évek az EEB-é, míg a páros évek az EEJ-é.
Az EUSA versenyekre való PTE-s kijutást a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség, valamint a PTE Sportiroda közösen koordinálja.