A Pécsi Tudományegyetem a 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki a PTE Sport és Parasport Ösztöndíjának (továbbiakban: sportösztöndíj) elnyerésére. A sportösztöndíj célja, hogy támogatást nyújtson annak a hallgatónak, aki tanulmányi kötelezettségein túlmenően rendszeresen részt vállal a PTE sportéletében, valamint elismerje a sportban végzett munkáját és elért eredményeit.
A pályázati adatlap a csatolandó mellékletekkel együtt kizárólag ELEKTRONIKUS ÚTON a PTE sportportálján keresztül adható be. Ugyanitt elérhető és letölthető a PTE Sport és Parasport Ösztöndíj részletes pályázati felhívása.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. március 31. (péntek).
Az előző szemeszterben az évről-évre folyamatosan emelkedő sportösztöndíjban részesült hallgatók száma miatt, a korábbi (fél)évekhez képest jóval több változással jelent meg az őszi pályázati felhívás, mely módosítások -az eredmények igazolására szolgáló időszakoktól eltekintve- maradtak a tavaszi kiírásban is.
Röviden összefoglalva a legfontosabb változások az alábbiak voltak:
-
A korábbi pályázati felhívások összeghatárai megszűntek, az ösztöndíj összege a pályázaton elért pontszám alapján kerül meghatározásra.
-
Minden hallgató, akinek a pályázata megfelel a pályázati felhívásban előírt formai és tartalmi követelményeknek, ösztöndíjban részesíthető a megpályázott kategóriához rendelt minimálisan elérhető pontszám alapján (lásd 1. számú táblázat). Továbbá a pályázat bírálati szempontrendszere alapján minden sportösztöndíjra jogosult hallgató az általa megpályázott kategóriához rendelt minimálisan elérhető pontszámát növelheti, akár meg is duplázhatja a maximálisan elérhető pontszám mértékéig. (A szempontrendszerről bővebben olvashattok a pályázati felhívásban olvashattok.)
-
Abban az esetben, ha a pályázó bármelyik feltüntetett eredményét a PTE Sportirodán keresztül kívánja igazolni, nem kell külön csatolnia dokumentumot az elektronikus adatlaphoz, mivel a pályázat benyújtását követően a rendszer automatikusan elküldi a megadott eredményeket hitelesítésre az iroda munkatársának.
-
Sportirodai igazolás CSAK hazai és nemzetközi EGYETEMI sporteredmények alátámasztására vehető igénybe.
-
Az intézményi (PTE) képviseletet, valamint annak eredményességének bemutatását, minden esetben a PTE Sportiroda hitelesíti a pályázat benyújtását követően.
-
Továbbá az aktív hallgatói jogviszony meglétét, valamint az egyes kategóriákhoz elvárt súlyozott tanulmányi átlagot minden esetben a Központi Tanulmányi Iroda hitelesíti. (Tehát a pályázónak csak a súlyozott tanulmányi átlagot kell feltüntetnie az elektronikus adatlap kitöltése során.)
A tavaszi kiírás számításba vehető időszakai a következőképpen módosultak:
-
Az elért eredmény szempontjából számításba vehető időszak: 2022. október 1. – 2023. február 28.
-
A többletpontszámmal járó intézményi (PTE) képviselet szempontjából számításba vehető időszak: 2022. március 1. – 2023. február 28.