Az előzetes esélylatolgatások az átmenet zavaráról árulkodtak. Azt mindenki érezte, hogy a VB-döntő két csapata most nem játszik majd túl nagy szerepet. Zinedine Zidane visszavonulása és a Marcello Lippi helyére lépő Roberto Donadoni addigi edzői eredményessége többeknél előre leértékelte a francia és olasz csapatot. Jó, de akkor ki? A korabeli újságokat visszalapozva sokan várták a játékstílusában alaposan megújult német csapat sikerét. Nagy érdeklődés kísérte a Marco van Basten edzette hollandok színreléptét. A kvalifikáció tapasztalatai alapján az angolokat kiejtő horvát csapat is komoly figyelmet kapott.
A magyar csapat előbb Bozsik Péter, majd Várhidi Péter irányításával sajnos, hamar elvérzett a selejtezőkön. A csoport első három helyezettje /Görögország, Törökország, Norvégia/ elleni oda-vissza meccseken egyetlen pontot sem szereztünk, csak Máltát tudtuk megelőzni.
A rendezés
2000 után most ismét két ország, Ausztria és Svájc volt a házigazda. Anyagilag lényegesen stabilabb pozícióból startoltak, mint mondjuk a portugálok. Ahhoz meg kétség sem fért, hogy a szervezés működni fog: aki járt ebben a két országban, tudhatja, egyik nagy erényük, hogy valahogy minden idejében a helyén van. Más kérdés, hogy az EB-k történetében ilyen hamar nem esett ki még (mindkét) házigazda. Az 1980-as első létszámemelés óta a rendező mindig eljutott a legjobb 4 közé. Svájcban Basel, Bern, Genf és Zürich, Ausztriában Bécs, Innsbruck, Klagenfurt és Salzburg stadionjaiban zajlottak a mérkőzések, a csoportmeccsek 30-40 ezres nézőszáma az egyenes kiesésben 40-50 ezerre nőtt. A hatalmas utcai kivetítőkön további tízezrek követték a történéseket. Barátságos, jóhangulatú fesztivál zajlott.
A döntő (Ausztria-Svájc, 2008. június 7-29.)
Az 1. csoport első két köre gyorsan jelezte, ki az úr a háznál. Portugália simán verte a cseheket és a törököket, a svájciak ellen már ráértek pihenni-el is vesztették a meccset. Így is elsőként jutottak tovább. A török téboly, a 2008-as EB egyik jellemző színfoltja szakadó esőben, Svájc ellen kezdődött, a sokáig vezető házigazdát a hajrában rohanták le Fatih Terim elszánt tanítványai, a 92. percben lőtt góllal győztek. A mutatványt halmozott változatban a csehek ellen ismételte meg a félholdas gárda, ezúttal kétgólos hátrányba kerültek. Az utolsó negyedóra pokoli hajrájában aztán 3 gólt lőttek és továbbjutottak. Kis szépséghibával: Volkan kapust a meccs legvégén kiállította a bíró.
Eredmények:
Svájc - Csehország = 0:1
Portugália - Törökország = 2:0
Portugália - Csehország = 3:1
Svájc - Törökország = 1:2
Svájc - Portugália = 2:0
Törökország - Csehország = 3:2
A 2. csoportban kettészakadt a mezőny, az osztrák és a lengyel csapat lényegesen gyengébb volt a németeknél és a horvátoknál. Slaven Bilic tanítványai mindhárom meccsüket megnyerték. Lahmék a másik két csoporttagot erősen dadogós játékkal darálták le, ebből leginkább Ballack Ausztria elleni iszonyatos erejű szabadrúgása maradt meg az emlékezetben.
Srna megszerzi a vezetést a németek ellen
Eredmények:
Ausztria - Horvátország = 0:1
Németország - Lengyelország = 2:0
Horvátország - Németország = 2:1
Ausztria - Lengyelország = 1:1
Ausztria - Németország = 0:1
Lengyelország - Horvátország = 0:1
A 3. csoportban minden a fergetes támadójátékot produkáló Hollandiáról szólt. A berni Wankdorf-stadionban van Basten csapata előbb a világbajnok olaszokat söpörte el 3-0-ra, majd a VB-ezüstérmes franciák szaladtak bele egy 4-1-es pofonba. A románok elleni 2-0-nál már a holland keret másik fele kapott játéklehetőséget, a többiek pihenhettek.
Buffon már vert helyzetben, van Nistelrooy vezetést szerez a 26. percben...
Eredmények:
Románia - Franciaország = 0:0
Hollandia - Olaszország = 3:0
Olaszország - Románia = 1:1
Hollandia - Franciaország = 4:1
Hollandia - Románia = 2:0
Olaszország - Franciaország = 2:0
A 4. csoportban a mindig csak titkos esélyesnek számító és negyedszázada mindig elbukó spanyolok szellemes, kombinatív játékkal lépték le az oroszokat, a masszív svédeket és a 4 év alatt teljesen leeresztett görög Európa-bajnokot. Güiza nulla ponttal küldi haza a görögöket az EB-ről. Az oroszok-kispadjukon a világjáró holland edzőlegendával, Guus Hiddinkkel-a spanyolok elleni 1-4 után rendezték soraikat, a másik két meccset alapvetően gyorsabb játékukkal már hozni tudták.
Eredmények:
Spanyolország - Oroszország = 4:1
Svédország - Görögország = 2:0
Spanyolország - Svédország = 2:1
Oroszország - Görögország = 1:0
Spanyolország - Görögország = 2:1
Oroszország - Svédország = 2:0
Negyeddöntők, elődöntő, döntő
A negyeddöntők felforgatták a papírformát. 3 csoportelső hullott el, még a spanyolok is vért izzadtak Olaszország ellen. A németek hatalmas formajavulása, masszív, lendületes játéka készületlenül érte a portugál csapatot, a beívelésekkel és begyakorlott akciókkal operáló németek Schweinsteiger nagy napján (gólt lőtt és gólpasszt adott) 3:2-re győztek. Ahogy a 2006-os VB bronzmeccsén, most is kiderült: a luzitánok mumusa a német gárda.
Ballack a győztest gólt fejeli a portugál kapuba
A török-horvát mérkőzés 90 percig kifejezetten unalmas volt, gól nem esett. Aztán a hosszabbításban nekidurálták magukat a csapatok és Ivan Klasnic egy remek akció végén szép fejessel büntette a Volkan kapus helyén játszó veterán Rüstüt. Egy perc volt vissza, ám a bíró rátett a hosszabbításra. A 122. percben a felívelt labdát Semih Sentürk élete legnagyobb kapáslövésével küldte Pletikosa kapujába. A váratlan fordulattól teljesen széteső horvátok elbukták a 11-es rúgásokat. A török hajrátéboly folytatódott. (Törökország - Horvátország = 1:1, tizenegyesekkel 3:1)
Az orosz-holland meccs pikantériáját az orosz kispadon ülő Hiddink személye adta. Nála jobban kevesen ismerhették a holland futballt. A letámadással játszó oroszok uralták a mezőnyt, vezetést szereztek, ezt még valahogy kiegyenlítette Ruud van Nistelrooy. A hosszabbításban óvatoskodás helyett Hiddink ritmust váltatott és rohamra küldte a gárdát. A nagy esélyessé előléptetett holland csapat keserves 1:3-mal távozott. A negyedik negyeddöntőn a spanyolok 11-es rúgásokkal búcsúztatták a világbajnok olasz csapatot. Tétmérkőzésen 1920 óta nyeretlenek voltak Itália legjobbjaival szemben. Fontos lélektani gát dőlt le. (Spanyolország - Olaszország = 0:0, tizenegyesekkel 4:2)
A bázeli német-török elődöntőre Fatih Terimnek 13 használható játékosa maradt. A megelőző meccsen hosszabbítást játszó, felforgatott, tartalékos török csapat általános megdöbbenésre megpróbálta lerohanni a németeket. Ugur Boral egy kapufáról kipattanó labdát Lehmann ALATT küldött a hálóba. A németek kettővel válaszoltak, ám a 86.percben Semih Sentürk OLDALRÓL rúgott gólt Lehmannak. A török csodának Philipp Lahm vetett véget az utolsó percben lőtt góljával.
Németország - Törökország = 3:2
A spanyolok a csoportmeccs után a bécsi elődöntőn másodszor is három góllal verték az oroszokat, a középpályások közti különbség döntött, Xavi-ék remekül szűrtek, Hiddink csapata lövéshez is alig jutott.
Spanyolország - Oroszország = 3:0
A döntő igen nagy csatát ígért, ám hamar kiderült: egyszerűen túl sok az ibériaiak új csapata a Nationalelfnek. Luis Aragonés gárdája kibírta az első 15 perc nyomását, majd a labda ügyes járatásával, a passz-sávok következetes lezárásával, ügyes, gyors kontrákkal operált. Keménységben is felvették a versenyt Ballack-ékkal. A német csapat tanácstalanul vergődött a pályán.
Spanyolország 44 év után lett Európa legjobbja és még nem volt vége. 2010-ben elhódították a világbajnoki címet, 2012-ben újra megnyerték az EB-t. Új, korszakos nagycsapat született. Uralkodásuk a 2014-es brazíliai VB-n ért csak véget. (Ezzel együtt rájuk is igaz volt, amit anno Beckenbauerékről mondtak: az első EB-győztes csapatuk jobban játszott, mint a világbajnokságot nyerő. Ami azért nem kis dicséret.)
A döntő:
Spanyolország-Németország 1-0 (1-0)
Bécs, Ernst Happel Stadion, 51.000 néző. Vezette: Roberto Rosetti (olasz).
Spanyolország: Casillas―Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila―Senna―Iniesta, Xavi, Fabregas (Alonso), Silva (Cazorla)―Torres (Güiza)
Szövetségi kapitány: Luis Aragones
Németország: Lehmann―Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm (Jansen)―Frings, Hitzlsperger (Kuranyi)―Schweinsteiger, Ballack, Podolski―Klose (Gomez)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw
gólszerző: Torres (33.).