Petőfi klasszikussal ütném fel a témát:
Itt az idő most vagy soha!
A magyar labdarúgó válogatott néhány nap múlva bemutatkozik a franciaországi labdarúgó világbajnokságon. Nem semmi! Az én életemben erre még nem volt példa, tekintettel, hogy 1973-ban születtem, egy évvel az belgiumi EB után, ahol a legjobb négy közé (!) jutott a magyar válogatott. Ugye mondani sem kell, hogy a kontinenstorna történetében ez volt a máig a legsikeresebb szereplésünk. A szüleim persze emlékezhetnének, de őket már akkor sem érdekelte a foci. Én meg valahogy elferdültem, igaz nem volt nehéz: a nyolcvanas években sokan voltunk gyerekek, és a betonos grundokon szinte minden nap fociztunk. Annyian voltunk, hogy meg kellett küzdeni a csapatba kerülésért.
A magyar válogatott a Norvégia elleni pótselejtező után
A 44-es szám megkerülhetelen. Ennyi éve nem játszottunk Európa bajnokságon. Két generáció is felnőtt azóta. Részt vettünk ugyan 1986-os mexikói világbajnokságon, de abban nem volt sok köszönet, az eredményt tudjuk, aki látta nem felejti: hatot kaptunk a szovjetektől az első csoportmeccsen. Pedig az irapuatói katasztrófát megelőzően a magyar válogatottat a titkos favoritok közé sorolták… A spanyol válogatott 2012-es Eb-győzelmét követően Spanyolország 44 év után lett Európa legjobbja. És jövőre leszek 44 éves. Az én életemben először adatik meg, hogy Európa bajnokságon magyar részvételnek szurkolhatok. A nálamnál fiatalabb generáció pedig most ismeri meg ezt az érzést először…
Maradona az ász!
De ezen a VB-n jut a csúcsra az a futballista is, aki máig meghatározó élményem: Diego Armando Maradona. Aki látta ezen a VB-n az Argentína-Anglia nyolcadddöntőt Vitray Tamás kommentálásával, az nem felejti soha. (Ezt a videót nem találtam meg, de aki megtalálja, feltétlen jelezze!) Ennek a meccsnek mindkét gólja az örökkévalóságé: az egyiket a XX. század legszebb góljának választották, a másik pedig az a bizonyos gól, amit csak úgy ismerünk:
Isten keze
Mindenki látta a nyilvánvaló kezezést a stadionban és a tévék előtt, csak épp a bíró nem…
De vissza a kontinenstornához!
A nagy tornák nagy momentumai azért megvannak. Az 1984-es franciaországi tornára már tisztán emlékszem. Minden Michel Platiniről szólt: 9 gólt szerzett a tornán, ami máig EB-rekord. A döntőben Spanyolország ellen lőtt szabadrúgás-gólja Arconada hasa alatt surrant a hálóba.
Arconada bevédi Platini szabadrúgását
1988 nagy élménye Hollandia volt: a Gullit, Rijjkaard, Van Basten trió elvarázsolta Európát és a csúcsra repítette az oranjét. Utóbbi a szovjeteknek lőtt szenzációs kapásgólját tartják az EB-történelem legszebb góljának. Gimnazistaként lelkendeztem a Junoszty tévé előtt.
Van Basten csodagólja az 1988-as döntőben a szovjetek ellen
Ugyancsak felejthetetlen 1992. Fantasztikus volt Dánia. Közben egy rendszer darabjaira hullott: nem volt sem NDK, sem Szovjetunió, a délszláv térségben évekig tartó háború robbant ki a volt jugoszláv tagköztársaságok között. A svédországi helyszínen készülő Jugoszláv válogatottat kizárták a boszniai népirtás miatt, helyükre behívták a csoportjukban másodikként végző dánokat. Nyaralásukból hívták haza a válogatottat, nem görcsöltek rá a tornára, az eredmény ismert. Az első Eb-döntő amit egy színes VIDEOTON tévén néztünk a géderlaki kultúrházban.
Emlékezetes volt az 1996-os angliai torna, ahol először játszott 16 csapat. És az angolok egykori kiváló csatárának, Gary Linekernek megint igaza lett:
A futball olyan játék, ahol 22 ember kergeti a labdát, és a végén mindig a németek nyernek.
Az ezredforduló kontinenstornája pedig egyenesen szenzációs volt! Kell e több annál, mint amit a nagy Pelé mondott?
Ez világbajnokság, brazilok és argentinok nélkül.
2004-ben a görögök megmutatták - magyar válogatott figyelem! -, hogy antifutballal is csúcsra lehet érni. Német mesterük tisztában volt a korlátaikkal, a csapattaktikát a rendkívül masszív védekezésre alapozta. Eredményesen gyilkolták a futballt.
Az ezt követő kontinenstornák a spanyol uralomról szólnak. Korszakos csapat született, amely nem csak eredményes, hanem rendkívül látványos futballt is játszott. Nem csak a 2008-as és a 2012-es EB-t nyerik meg, közben VB-t is nyernek (2010).
A szlogen erre a tornára most többszörösen igaz. A futball mindig is túlmutatott önmagán, óriási médiaesemény, a globális üzlet része. Új motívum a terror megjelenése. (Kollégánk helyszíni tudósításban számol be az előkészületekről) Jó lenne nem ilyesmire emlékezni.
A magyar válogatottnak Franciaországban nincs sok veszítenivalója. Ha csont nélkül kiesünk, senki nem fog meglepődni. Van mit tanulnunk, nem csak játéktudásban. Elkélne a házunk táján némi alázat és szerénység. Ezt is el lehet tanulni a legnagyobbaktól. Legyünk tisztában a viszonyainkkal, és a kvalitásainkkal. A mi játékosaink nem Európa topligáiban játszanak: legmagasabban jegyzett játékosunk például egy török középcsapatban. Megragadtuk a létszámbővítésben rejlő lehetőséget, a sorsolásunk sem volt kedvezőtlen, Dárdai Pál irányításával tartása lett a csapatnak, Bernd Storck pedig jól sáfárkodott az örökséggel. Futballra kiéhezett nép a miénk, a média meg adja alánk a lovat. Évtizedek óta mást sem hallunk, csak hogy „Elindultunk felfelé”, „Valami megmozdult a válogatottnál”. És a legyszebb:
Látjuk a fényt az alagút végén!
Ez utóbbit most tényleg megláthatjuk: ott leszünk a bordeaux-i, marseille-i, lyon-i reflektorok fényében. Nagy kérdés, hogy tétmeccsen képesek vagyunk e megragadni a lehetőséget és átmenteni azt a formát, ami a mindent eldöntő pótselejtezőn Norvégia ellen sikeres volt. Ebből lehet erőt meríteni. Álmodozni persze lehet, sőt kell is!
Aztán meglátjuk, hogy bilibe lógott e a kezünk…
