Február 22. a Magyar Parasport Napja. A dátumválasztás nagyon is indokolt, hiszen 1970-ben ugyanezen a napon kezdte meg működését a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézményben. Ez volt Magyarország első intézményesült ilyen szervezete, így alapjaiban határozta meg a hazai parasportélet alakulását. A klub alapítói között olyan nagy neveket is említhetünk, mint Tauber Zoltán, az első magyar paralimpiai bajnok vagy Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte. Február 22-én különböző szervezett programok keretében hatványozottan van lehetőségünk arra, hogy közelebb kerüljünk a parasportokhoz, a sportolókhoz és a mögöttük álló szemlélethez.
Szappanos Zoltán húsz éve foglalkozik a bocciával (a boccia egyéniben, párosban és csapatban is játszható sportág; lényege, hogy meghatározott számú színes labdát minél közelebb dobjunk az előzetesen kidobott céllabdához – a szerk.), az Magyar Para Boccia Szövetség számos tisztségét betöltötte már, jelenleg is edzőként dolgozik a PTE PEAC Parasport Szakosztály boccia csapatánál, melyet ő alapított. Zolival a jeles nap apropóján az egyik edzés előtt beszélgettem, egyebek között a tizenkét éve elkezdett munka jelenlegi állásáról, a boccia megítéléséről és a benne rejlő perspektívákról.
Tizenkét éve indítottad útjára a pécsi boccia csapatot. Ez elég idő arra, hogy egy közösség, egy kezdeményezés -- legyen akármilyen nemes cél is mögötte -- elfáradjon. Veletek nem történt ilyesmi?
Nem, mivel mindig van mit tenni, jelenleg is nagyon sok tervünk van. Célunk az, hogy Pécsett ne külön egyesületekben legyen jelen tíz-tizenkét sportág, hanem egyetlen olyan helyen, ahol a parasport mind logisztikai, mind gazdasági hátterét meg tudjuk szervezni és nem aprózódik el a segítség a városban. Hári Józseffel, a PTE Sportiroda és a Parasport Szakosztály vezetőjével nagyon jó kapcsolatunk van, közösen építjük a boccia sport jövőjét. Ma már tagjai a szakosztálynak a csörgőlabdások, az asztaliteniszezők, a kerekesszékes kosárlabdások, az ülőröplabdások, valamint mi, bocciások is ide tartozunk.
Megkerülhetetlenségre törekszünk.
Azt szeretnénk, hogy ha az országos parasportéletben felmerül Pécs, az egyetem vagy a PEAC neve, annak legyen súlya.
Mit gondolsz a parasport megítéléséről hazai és nemzetközi szinten? Laikusként nekem úgy tűnik, még mindig nem kap olyan figyelmet és elismerést, mint amit megérdemelne. Te hogy látod ezt belülről?
Az utóbbi években gyorsan javul a helyzet. Sokat hallunk az akadálymentesítésről, ezzel kapcsolatban nyilván Magyarországon is vannak elvárások. Sok területen már Pécs is akadálymentes. Van egy sportolónk, aki Szederkényből jár be elektromos kerekesszékkel. A városon belüli közlekedést meg tudja oldani, edzésre el tud jönni, részint akadálymentes a csarnok is.
Emellett a sportteljesítmények elismerésében is óriási a változás. Az olimpiákon mára az élsportolókhoz hasonló juttatásban részesülhetnek a helyezést elérő parasportolók, sőt, a világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon szerzett érmek után is jár honorárium. Azt gondolom, ha valaki most kezd el a parasporttal foglalkozni, olyan sport életpályamodellt tudunk neki vázolni, amit elérhet, ha megfelelő egyesületben megfelelő szakemberek veszik körül és természetesen ha ő ezt akarja.
Nemzetközi szinten pedig láthatjuk, ha figyeljük a médiát, hogy rohamos a fejlődés parasport terén is. A nemzetközi fejlesztések tíz-tizenöt évvel előttünk járnak, de Magyarországon e tekintetben nagyon gyors a felzárkózás. Mi Pécsett a sport kapcsán is ehhez igyekszünk hozzájárulni.
Nem is mindig a fizikai akadálymentesítés, hanem a fejekben lévő akadálymentesítés a fontos,
ebben is próbálunk segíteni: érzékenyíteni az embereket, megfogni a kezüket, elérni azt, hogy ők is megfogják a mi kezünket és együtt sportoljunk.
Mennyire nehéz ez a mentális akadálymentesítés?
Ha megfelelően kommunikálunk és kihasználjuk a közösségi média adta lehetőségeket, akkor valóban meg tudjuk szólítani az embereket. Ha felkeresed Facebookon, a PTE PEAC Lendület oldalt, láthatod, hogy igyekszünk aktívak lenni, hírt adni magunkról. Ha „szembejövünk” az emberekkel a közösségi médiában, ha látják az eseményeink, eljönnek és együtt vagyunk, akkor sokkal könnyebb. Úgy érzékelem, a mai fiatalság nyitott ránk, így az ő felnőtté válásuk során ezek az akadályok teljesen le fognak omlani. De szerintem már most is nagyon jó úton vagyunk.
Milyennek látod a sporágatok általános megítélését? Ha azt mondod, boccia, az emberek többsége tudja egyáltalán, hogy miről van szó?
Nem. A boccia népszerűsítése pedig nehezített pálya, hiszen nem látványsportról beszélünk, nem olyan mint egy kerekesszékes vívás vagy egy kerekesszékes kosármeccs, amit minden néző tátott szájjal figyel. Persze a boccia is okozhat meglepetést a gyanútlan érdeklődőnek, de esetünkben a tátott szájat inkább az váltja ki, hogy a sportolóink mind a négy végtagja sérült, és ilyen sérültséggel is kimozdulnak otthonról, eljönnek edzésre, végigdolgoznak két órát egyhuzamban, versenyeken vesznek részt. Itt a csarnokban például együtt edzünk junior kézis lányokkal és fiúkkal. Átjönnek, látnak minket. Teljesen természetes, hogy egymás mellett sportolunk. Látják, mi az a boccia, idejönnek, kérdeznek.
Interakció, találkozás szempontjából is jó dolog az, hogy a kormány kihirdette a Magyar Parasport Napját.
Ilyenkor különböző szervezett bemutatókon, beszélgetéseken veszünk részt. Azt például mindenki tudja, hogy február 22-én biztos, hogy valamilyen parasportot megismerhet, kipróbálhat. Az érdeklődők sokszor egy-egy ilyen alkalom után is eljönnek az edzéseinkre. Szóval az emberek többsége nem tudja, hogy mi az a boccia, de idejönnek, érdeklődnek, játszanak, utána pedig sokan segítővé válnak, bírók, segédedzők, állandó sporttársak lesznek.
Hogy válhat valaki önkéntessé?
Vannak segítőink, akik a közösségi szolgálatukat teljesítik nálunk, de vannak olyanok is, akik a hirdetéseinkre jelentkeznek, vegyes a korosztály. Önkénteseket folyamatosan keresünk, ebben is sokat segít az internet, a felhívásainknak körülbelül kétszáz megosztása van. Talán egy önkéntest tudunk így szerezni, és ez már jó arány. Az egyetemistáknak valahogy kevesebb a szabadidejük, így őket nehezebb megszólítani. Viszont ezúton is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nagy szükségünk van a segítségre, így mindenkit szeretettel várunk. Az érdeklődőknek nincs más dolguk, mint felvenni velünk a kapcsolatot.
A PTE PEAC Lendület Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/PTE-PEAC-Lend%C3%BClet-1469258003148687/
Nemrég néztem meg az összefoglaló videót a 2017-ben Pécsett megrendezett Boccia Magyar Kupáról. Ebben Csizi Péter azt nyilatkozta, hogy a bocciát korábban nem gondolta túl bonyolult sportnak. Aztán kipróbálta és rájött, hogy tévedett. Ez a forgatókönyv nekem elég általánosnak tűnik. Sokszor tapasztalod, hogy az emberek alábecsülik a bocciát és a sportolókat? Elsőre tényleg könnyűnek látszik…
Nem is lenézésről beszélnék itt, a helyzet inkább az, hogy tényleg nem tudják miről van szó. A boccia könnyűnek tűnik és mégis, amikor valaki beül egy pályára, az mindjárt más. Már a szokatlan közeg megzavarja: a pálya maga, vagy, hogy van mellette egy kerekesszékes sportoló. Talán egy kicsit zavarban van, talán egy kicsit meg akarja mutatni, hogy ő itt (is) profin tud teljesíteni. Aztán rájön arra, hogy nem elég a labdát csak úgy elgurítani.
Végig kell gondolni, hova akarom eljuttatni, milyen technikát választok a dobáshoz, milyen erővel és hogyan fordulok a labda felé.
Ezért is van az, hogy, mint minden mást, a bocciát is meg kell tanulni és be kell gyakorolni, innen indul minden. Összességében tényleg nem könnyű. Ha kipróbálod, akkor rájössz, hogy nem az, és ennek a tapasztalatnak a hatására elkezded elismerni, megtapsolni a parasportolót, aki melletted ül és játszik.
Kiknek ajánlanád a bocciát? Vannak olyan személyiségjegyek, amik elengedhetetlenek ebben a sportágban? Megint csak laikusként, az első jelzők, amik eszembe jutnak egy bocciát űzővel összefüggésben, az a kitartó és a türelmes.
Ez nem személyiségjegyektől függ; azokra, akiknek a versenyszerű bocciát kitalálták, nagyon szigorú nemzetközi szabályok vonatkoznak, ezek határozzák meg, hogy ki játszhat. A boccia azonban nemcsak egy versenysport, hanem nagyon jó szabadidős tevékenység, rekreáció is.
Sokan azért jönnek el egy edzésre, mert szeretnének egy közösséghez tartozni, ki akarnak mozdulni otthonról, barátokat keresnek.
Azonos az érdeklődés, így sokkal könnyebb ismerkedni, ráadásul ez kiszámítható program, mert mindig van edzés, mindig lejöhetnek és mindig van valaki, aki foglalkozik velük. Később aztán eldönthetik, hogy a bocciaedzés annyi lesz számukra, mint neked egy futás vagy pár óra a fitneszteremben. Mondhatják azt, hogy nekik csak a közösség kell, egy kis kikapcsolódás vagy csak egy kis mozgás. Ha viszont komolyabban gondolják, lehetnek versenyzők hazai szinten, ha pedig a fizikai állapotukból kifolyólag beleférnek a nemzetközi szabályokba, akkor a cél lehet akár a paralimpia is.
Hogyan tudod segíteni a játékosokat? Mindjárt bemegyünk az edzésre, így ott első kézből fogom megtudni, de most még nincs előttem, mit is csinál pontosan egy bocciaedző.
Ha valaki először jön, én csak annyit mondok, hogy örülünk, hogy itt vagy, nyitva áll előtted az ajtónk. Két-három alkalom után aztán kiderül, hogy ő ezt akarja-e csinálni, itt marad-e. Ha igen, elkezdünk vele foglalkozni. Egyébként nagyon szigorúan épül fel az edzésünk, ennek az is az oka, hogy csak heti egyszer tudunk találkozni. Egy fizikai, majd egy labdás bemelegítéssel kezdünk, utána jönnek a különböző feladatok, majd a végén, ha marad idő, a játékok. Ezeket koordinálom, dobástechnikai tanácsokat adok, jelzem, ha igazítani kellene a szék beállításán.
Azzal, hogy nem várok el semmit, ezzel várok el valamit.
Mindenki maga fogja eldönteni, hogy milyen szinten szeretne csatlakozni hozzánk. Ha viszont már kezet fogunk, szerződést kötünk, akkor vannak elvárások is. Kell egy bizonyos szintet teljesíteni ahhoz, hogy velem versenyre jöhessen valaki. Hangsúlyozom, az nem zavar, ha az illető csak ki akar kapcsolódni, de ebben az esetben kevesebb figyelmet tudunk szentelni neki, hiszen nagyon sokszor probléma, hogy nincs elég segítőnk. Ilyen szempontból ma talán egy jó edzést fogsz ki, sok sportoló lesz sok önkéntessel.
Mi a boccia üzenete, akár nektek, sportolóknak, akár a külső szemlélőknek?
A mi jelszavunk a fokozatosság, lépcsőfokról lépcsőfokra, lépésről lépésre haladunk, bár ez most egy kicsit képzavaros, mert kerekesszékkel nem igazán lehet lépcsőzni. De a lényeg az, ha egyetlen lépcsőfokot is átugrunk, lépést kihagyunk, kettőt esünk vissza.
Még fontos, hogy a bocciában két út van: vagy a győzelem vagy a tanulás.
A győzelemből is lehet tanulni, a vereségekből, a nem jó teljesítményből meg még inkább. Ezektől nem kell félni, akkor sem ha fogyatékossággal élők veszítenek. Nagyon fontos, hogy a versenyzőinkben mi nem is a fogyatékossággal élőt látjuk, hanem a sportolót, az embert. Ennek a sportnak, meg gondolom minden sportnak, ez az üzenete: ha van akarat, felemelt fej, akkor tudunk előre haladni. Ezt el is mondom majd ma a srácoknak.
A cikkhez mellékelt fotók forrása a PTE PEAC Lendület Facebook-oldala.
