A PTE „Sportpálya” mentorprogram student célja a hallgatói tehetségek felkutatásának elősegítése, megfelelő tájékoztatás, támogatás nyújtása a profi sportolók számára. Fontos feladat ezáltal is a sportolók bekapcsolása egy országos mentorrendszer hálózatba. A magasabb sportoló hallgatói létszámból következik, hogy a különböző, magasabb szintek merítési lehetőségei (MEFOB, bajnokságok, válogatott események) kiszélesednek. Ennek köszönhetően az egyetemeken több tehetséges sportoló fedezhető fel.
Az egyetemekre bekerülő, vagy ott kiemelkedő sportpályát kezdő, válogatott, olimpikon sportolóknak az egyetem sporttudományi képzésének oktatói megfelelő szakmai támogatást tudnak nyújtani. A tanulmányi és sport területen való egyidejű teljesítés megkönnyítésére ilyen esetekben a sportirodák segítenek felvenni a kapcsolatot a szükséges szervezetekkel és segítik elvégezni a szükséges adminisztrációt. A sportiroda elsődleges feladata a rendszerbe való beléptetése a hallgatóknak egy kritériumrendszer alapján.
A MEFS által javasolt élsportolói körön kívül meg kell találni az egyetem berkein belül az egyetemet a MEFOB bajnokságokon képviselő hallgatói kört is. A kiválasztás és támogatás rendszere az egyetemi sportegyesületek számára is megkönnyíti a tehetségek,az utánpótlás kiválasztását, megfelelő "menedzselését". A "felfedezés", kiválasztás folyamata után a sportiroda segíti az egyetemen eltöltött idő alatt a sportolói pályafutást mind a tanulmányok, mind a sportélet tekintetében. A sportszakmai háttér segítségével a sportolók számára segíti elérni a megfelelő szakembert, oktatót, mentort, vagy akár a segítőkész diáktársat.
Célkitűzések:
• Hallgatói életutat támogató szolgáltatások fejlesztése élsportoló hallgatók számára.
• Hallgatói szabott tanulmányi utat kísérő általános szolgáltatás kiépítése.
• Tanulmányi utat segítő hallgatói szolgálatfejlesztések, szakmai orientáció megteremtése az egyes, ajánlott szakokon.
• A sport terén kiemelkedő teljesítményre képes tehetséges hallgatók felkutatása, szakválasztásának segítése, tanulmányaik segítésére módszertan kidolgozás, mentori, tutori és kedvezményrendszer kiépítése és működtetése. Fontos a folyamatos kapcsolattartás, egyéni óralátogatási és vizsgarend kidolgozása, a tanulmányokat segítő diáktárs kiválasztása, munkájának támogatása
A programba való bekerülés kritériuma a Pécsi Tudományegyetemmel meglévő tanulmányi jogviszony.
Alanyi jogon jár: Olimpikon, olimpiai reménység, Országos Tehetségprogramban résztvevő sportolók, válogatott vagy korosztályos válogatott szintű sportteljesítmény. Elbírálás alá kerül: Nemzeti Bajnokságban való részvétel, vagy a PTE sikeres és rendszeres képviselete a különböző MEFOB rendezvényeken.
A program jelenleg is nyitott. Kérjük azokat a hallgatókat, akik magas szinten sportolnak és tanulmányi munkájuk sikeres teljesítésében a PTE OIG Sportirodától, a mentorprogramon keresztül segítséget kérnének, jelezzék az alábbi elérhetőségeken:
PTE „Sportpálya” mentorprogram student:
Hári József
☎ +36 (20) 288-6053
☎ +36 (72) 501-500/12770-es mellék
✉ hari.jozsef@gmail.com