Annak, hogy éppen Te lettél a PEAC-Pécs ügyvezető igazgatója, szimbolikus üzenete is van, nem gondolod?
Biztosan van benne némi metaforikus jelleg, éppen azért, mert a régi értékrend emberének gondolom magam, olyannak, aki azon nőtt fel, hogy Pécsett női kosármeccsre járni százaknak, ezreknek nem volt kérdés. Szerintem most kicsit más világ van, nagyon lecsökkent a nézőszám, veszített pozitivizmusából a pályát övező hangulat, a lelátó népe kevesebbet kap mostanában a csapattól, mint mi annak idején. Ha az ember valahol célokat keres, hogy miért is akarjon visszatérni ebbe a közegbe, nemigen lehet más, mint hogy vissza tudjuk hozni az írmagját a régi időknek.
A régi értékrend emberének mondtad magad, feltételezem, arra a korszakra utaltál, amikor még egy csapat volt Pécsett, egységes táborral.
Így van.
A szétválás során mindkét fél érintettjeinek egy része kompromittálódott valamilyen formában, legyen szó ügyvezetésről, támogatókról,szurkolókról. Te ebből kimaradtál, legalábbis nem tudok arról, hogy bárkinek is oka lenne neheztelni Rád.
Örülök, hogy így látod. A jelenlegi kosárlabda közélet egyik legnagyobb furcsasága, hogy egy olyan helyzetben, amikor egy nagyon magasan jegyzett csapat ellehetetlenült gazdasági szempontból, úgy próbálták megoldani, hogy helyette kettő is létrejött. Ráadásul nemrégiben bajnoki döntőt játszottak egymással. Számomra mindig rendkívül furcsa, ha ez a két klub egymással vív párharcot, hogy azokkal az emberekkel kell meghasonulnunk, akikért annak idején dolgoztunk. Méregeti egyik szurkoló a másikat, hogy ki kinek a táborába tartozik, és ezt nagyon rossz dolognak tartom. Nem is tudok tiszta szívvel örülni egy győzelemnek, de a vereség is ambivalens érzéseket kelt bennem. Az igazi ellenfelet nem egymásban kéne keresnünk, hanem a legnagyobb vetélytársainkban, egy Győrben, Diósgyőrben, Sopronban, vagy más magasan jegyzett csapatban. Ezzel szemben ma nem egy Pécs-Sopron találkozó bír a legnagyobb presztízzsel, hanem egy PEAC-PINKK.
Amikor elfogadtad az ügyvezetői posztot, nem érezted úgy magad, mint az elvált szülők gyermeke, aki többéves különélés után végül odaköltözik az egyikhez?
A voksomat gyakorlatilag már 2012-ben letettem, amikor a korábbi honlapszerkesztői feladatomat a PEAC portálján folytattam.
Jó, de egy honlap tartalommenedzserének lenni inkább háttértevékenység, amire kevesen kapják fel a fejüket. Most viszont központi szerepbe kerültél.
Hát igen, most teljes mellszélességgel állok ki az általam helyesnek tartott irány mellett.
Ezzel azt akarod mondani, hogy a két viaskodó fél vitájában egyértelműen az egyik pártjára tudsz állni?
Azt kell mondanom, hogy alapvetően igen, de nem érzelemmentesen, mert a barátaim, a régi harcostársak közül sokan a másik oldalon vannak. Nemrég néztem meg Komlón a Sopron vendégjátékát, és csupa olyan szurkolót láttam, akik igazán a szívükön viselik a csapatuk sorsát, amiért – hovatartozástól függetlenül – tisztelet illeti meg őket. A PEAC tábor létszámában hasonló méretű, ők talán kicsit megfontoltabbak, csendesebbek, jobban eloszlanak a jóval nagyobb méretű Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, így az atmoszféra nem ugyanaz, ami korábban jellemző volt. A jelenlegi állapottal viszont nem szabad megelégedni, innen el kell mozdulnunk.
Ez azt is jelentheti akár, hogy megpróbáljátok visszaterelni az „elkóborolt bárányokat” a karámba?
Az ajtó mindig nyitva áll, ha valaki úgy látja, hogy ezt a csapatot szeretni érdemes, örömmel fogadjuk. De ezt erővel nem lehet kikényszeríteni. Ehhez jó kosárlabdát kell játszani, eredményeket kell letenni az asztalra, olyan értékrendet kell képviselnie ennek a csapatnak, ami visszavonzza az elpártolt szurkolókat. Másrészről meglehetősen nehéznek tartom a régi sérelmekből fakadó ellenérzéseket semmissé tenni, talán reálisabb új bázist kialakítani.
Tudatos a törekvés a PEAC imázsának kialakításakor a „régi” és az „új” keveredése, összeolvasztása?
Igen, mert nem lehetünk meg a múltunk nélkül, de nem is lehet csak benne élni. A régi értékek megtartása mellett törekednünk kell a megújulásra is, akár a modern technika vívmányai, a közönség jobb kiszolgálása segítségével. A szurkolókért többet kell tennünk, ez nagyon fontos.
A jelenlegi PEAC, összehasonlítva a tíz évvel ezelőtti MiZo Péccsel, legalább egy kategóriával hátrébb tart – a játékosállomány, a szakmai munka, az anyagi lehetőségek és a megmérettetések színvonala tekintetében. És bár jóval szűkösebb a mozgástér, a helyzettel valamit kezdeni illenék, mert ez várja el a tulajdonosi kör és a közönség is. Ezt szokták nemes feladatnak nevezni…
Komoly felelősségünk van, alaposan meg kell fontolnunk minden döntésünket, választásunkat. Nehéz összehasonlítani az akkori keretrendszert a mostanival, nagyot fordult azóta a világ, de nem akarok e mögé bújni. Megtesszük, amit tudunk, és itt nem kell nagy dolgokra gondolni – például olyasmikre, mint hogy legyen fegyelem, kohézió, a munka legyen az első, hogy a csapat a pécsiségét sugározza a közönség felé, és azt, hogy kész „meghalni” a pályán a győzelemért. Ha épp úgy is alakul, hogy játékerőben nem is tudjuk felvenni a harcot a legjobbakkal, de oda tudjuk tenni magunkat, és mindenki ellen maximális erőbedobással küzdünk, akkor akár a vereséget is megbocsátják a szurkolók.
Megbocsátják, de a győzelmeket jobban szeretik.
Ez igaz, a győzelmekre fog kijönni a közönség, és az lesz az igazi értékmérő. Ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelni képes csapatot hozzunk létre, komoly feladat, és elsősorban a rendelkezésünkre álló anyagi kerettől függ majd.
Honnan próbáljátok ezt előteremteni?
A klub tulajdonosi köre háromosztatú: 51%-ot birtokol Pécs Város Megyei Jogú Önkormányzata, a PSN Zrt-n keresztül, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia 25%-ot, a Pécsi Tudományegyetem pedig 24%-ot. E hármas olyan biztos anyagi bázist képes teremteni, amivel a klub fizetőképessége minimum átlag felettivé válik. Itt nem elsősorban a kifizetett összegek nagyságrendjére, hanem annak biztonságára gondolok. Ez pedig olyan érték, amit a mai magyar kosárlabdában kevés csapat tud felmutatni. Emellett a TAO (Társasági Adó) is stabil pillérnek számít, és egy jó sportfejlesztési programmal előreléphetünk az utánpótlásnevelés és tárgyi eszközök terén egyaránt. Abban bízom, hogy ilyen alappal el tudjuk nyerni mind a játékosok, mind a lehetséges további szponzorok bizalmát. Ha a csapat idei támogatói továbbra is mellettünk maradnak, nagy problémáink nem lehetnek. És ha a tulajdonosi kör még markánsabb szerepet vállalna a marketing és finanszírozás tekintetében, nagyobb léptékben is gondolkodhatnánk. Jó lenne elérni, hogy a PEAC által képviselt női kosárlabdára zászlóshajóként tekintsenek, mellyel tovább lehetne öregbíteni a Város, az Egyetem és a klub hírnevét. Persze ehhez mi is kellünk – az eredményességnél nincs jobb reklám.
A zászlóshajós elképzelés szép gondolat, viszont jelenleg a magyar női kosárlabda nemcsak szakmai színvonalában van elég komoly bajban, de ijesztő érdektelenség is övezi, legyen szó közéletről, médiamegjelenésről, mérkőzések látogatottságáról. Hogy lehet egy ilyen környezetben a PEAC-ot, mint terméket „eladni”?
Tény, hogy több tendencia lefelé mutat, véleményem szerint ezt egyetlen módon lehet megállítani: ha szilárd értékrend mentén frissítünk. Az utánpótlásnevelés megfelelő színvonala kulcsszerepet játszik ebben, de a „kész” játékosok igazolásakor is úgy kell válogatni, hogy a megfelelő kötődés alakuljon ki a sportoló, a klub, a közönség és a szponzorok között. Például ha olyan értékeink vannak, mint a Rátgéber Kosárlabda Akadémián pallérozódó Juhász Dorka, akinek az édesanyja, Balázs Hajni által elért 20 évvel ezelőtti bajnoki címet nemrégiben ünnepeltük, az ő révükön több emberhez el lehet jutni. De az értékrend legalább ilyen fontos. Nem szabad felelőtlenül ígérgetni, fokozatosan kell építkezni, egy olyan csapatot – akár elemről elemre – összerakni, mely szép reményekre jogosít fel, és felkelti az érdeklődést. Senki se számítson arra, hogy egyik pillanatról a másikra visszakerülünk a Sopron vagy a Diósgyőr szintjére.
Jól értem akkor, hogy a PEAC hívószavai a „hagyomány”, a „megbízhatóság”, az „értékrend” és a „helyi utánpótlás kinevelése” lennének?
Pontosan. A legutóbbi tekintetében fontos események előtt állunk: hamarosan megkezdődik az Akadémia kivitelezése, tervezünk szabadtéri kosárlabdapályákat, de akár említhetném a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiás és Sporttudományi Intézetével való együttműködés szorosabbra fűzését is, ami a sporttudományos háttér erősítését szolgálja majd.
Az előbb említetted, hogy a játékosok igazolásakor fontos szempont a fenti hívószavaknak és a megfelelő kötődés kialakítása lehetőségének való megfelelés. Mondanék két nevet: Fegyverneky Zsófia és Allie Quigley. Az ilyen típusú játékosok, volt pécsi kedvencek visszahozatalában is gondolkodtok?
Csak ha reális esély nyílik a megszerzésükre. De ha már konkrét neveket említettél, kezdjük Zsófival, aki az egyik legjobb magyar játékos. A Sopron alapembere, és nagyon-nagyon vigyáznak rá, ráadásul úgy tudom, szerződést hosszabbított ott. Alley Quigley a magyarnál jóval nagyobb költségvetésű török bajnokság egyik gólzsákja. Így aztán – jelen körülmények közt - nem látom azt, hogy a lehetőségeink megengednék az ő visszahozatalukat.
Kötve az ebet a karóhoz, azért mindkettőjüknél fontos szempont lehet a pécsi kötődés.
Ahhoz, hogy úgy tudjunk leülni például Zsófival tárgyalni, hogy komolyan elgondolkodjon azon, hogy Pécsett folytassa a pályafutását, nekünk előbb bizonyítanunk kell.
Amikor megtudtam, hogy Téged neveztek ki ügyvezetőnek, rögtön az volt az első gondolatom, hogy a következő szezonra olyan edző kerül a kispadra, aki szintén a régi Pécshez kötődik valamilyen formában, például Károlyi Andi, vagy valaki hozzá hasonló, mert ez illeszkedne a trendbe.
Érdekes, amit mondasz, számomra is fontosak mindezek. Az első, akit ügyvezetőként megkerestem a jövőbeli edzői poszttal kapcsolatban, Iványi Dalma volt. Nagyon tisztelem őt a sportmúltjáért, az emberi tulajdonságaiért, és a tulajdonosi kör teljes felhatalmazását is bírtam a tárgyalások előtt. Az elé tett ajánlatot Dalma – egy hetes gondolkodás után – köszönettel visszautasította, elmondása szerint elsősorban azért, mert két kisgyermekének nevelése rengeteg idejét, energiáját elviszi, másodsorban pedig azért, mert most még nem érez magában késztetést az élsportba való visszatérésre. Azt külön kiemelte, hogy a visszautasítás nem a PEAC-nak szólt, jövőre se nálunk, se a PINKK-nél sem kíván szerepet vállalni, ahogy más élcsapatnál sem. Tiszteletben tartva döntését, mentünk tovább, és meg is állapodtunk azzal a szakvezetővel, aki a jövő évben vezetni fogja a PEAC-PÉCS gárdáját. Kiváló ember, remek pedagógus, akinek a keze alatt bízom benne, hogy sokat fejlődnek a játékosaink, és optimális elegyet tud kialakítani a fiatal játékosaink, a rutinos magyar válogatottak és a légiósok által alkotott közegből. Amikor erre lehetőség nyílik, be is fogjuk jelenteni a kilétét.
Ha jövő nyáron újra leülnénk egymással beszélgetni, mivel lennél elégedett?
Nagyjából másfél hónapja vagyok ügyvezető. Egy olyan összetett sportfinanszírozási rendszerben, mint a PEAC-é, a sajátos gazdasági tényezőivel, a TAO-val, a szakmai kihívásokkal még csak most ismerkedem igazán közelről. Legelőször ezt szeretném alaposan átlátni. Azt szeretném, hogy a stábbal pozitív, támogató közeget alkossunk, és egy hajtós, munkás, fegyelmezett csapatunk legyen. Olyan emberekkel tudok jól együtt dolgozni, akik az enyémhez hasonló értékrendet képviselnek. Munkamániás vagyok, és ezt a környezetemtől is elvárom. Ha így lesz, őszintén hiszem, hogy ez meg fogja hozni a gyümölcsét – gazdasági és sporttéren is. Számszerűsíteni a mi és a riválisok játékerejének ismeretében lehet majd, egy biztos, azt szeretném, ha érmes reményeink lennének, a jelenleginél nagyobb közönség támogatását élvezve.
