2013-ban indult a Sportiroda – mondta Hári József, irodavezető -, amely azért több okból jött létre, a tömegsport támogatásáért, hogy minél több egyetemista sportoljon, de legalább szurkolni elmenjen. Az is célja volt a Sportirodának, hogy az egyetemre járó sportolók vegyenek részt az egyetemi sportbajnokságokon – 35 ilyen bajnokság létezik az asztalitenisztől kezdve a kézilabdán keresztül a fociig. Az is cél volt, hogy a magas szinten sportoló, egyetemre járó hallgatókat segítsék, mentorálják. Pár éve már a parasporttal is intenzíven foglalkoznak.
Hogy jött képbe a parasport?
Megkeresett Bögyös Zoltán, hogy létezik Pécsett egy látássérült sportegyesület, és valamikor csörgőlabdáztak, és ezt szeretné újraindítani. Bevontam az egyetemen a Támogatószolgálatot a Sportiroda mellé, és így hárman, közösen kerestünk megoldást. Három fővel indultunk, két egyetemista is csatlakozott hozzájuk – két hölgy – s el is indultak 2015-ben a bajnokságban. Megkerestem Ács Pongrácot, a PEAC (Pécsi Egyetemi Atlétikai Club) elnökét, hogy igényünk lenne egy parasport-szakosztály létrehozására. A PEAC pénzügyi forrásokat nem tudott biztosítani, de írtam a Magyar Kézilabda Szövetség Parasport albizottságának, segítettek szemtakarókkal, labdákkal és teljes felszereléssel (könyök és térdvédők, melegítők, kapusmez). Nemzetközi versenyt is rendeztünk, a szlovén, a horvát és a magyar utánpótlásválogatott játszott két napig meccseket itt, Pécsett a Lauber Dezső sportcsarnokban. A mi srácaink ekkor tapasztalták meg, milyen egy nagy, nemzetközi verseny.
Akkora lendületet kapott a csapat, hogy első évben megnyertük az NB II-es bajnokságot,
tavaly harmadikak lettünk, igaz, akkor már kilenc csapat közül, nem ötből, mint első évben. Vannak sikerélmények, élvezi a csapat a meccseket. Idén is kilenc csapattal megy a bajnokság, a fiúkkal az első helyen állunk, de már lánycsapattal is el tudunk indulni.
Másfajta sportokat is támogattok?
Igen, mert nehézségekkel küzd mindenki, saját pénzből sportolnak, nehéz termet szerezniük. A Lendület SE Magyarország egyik legrégebbi parasport egyesülete. Asztaliteniszezőkből állnak, Szappanos Zoltán hozta be őket. Főleg értelmi fogyatékosok járnak hozzájuk. Boccia játékot is űznek, ez a „petanque”-hoz hasonló olasz játék, csak teremben, fagolyókkal. Itt is ki kell dobni az „öcsi”-t és ehhez kell minél közelebb dobni a golyókat. Az egyik srác kéket, a másik pirosat dobál. Ugyanazok a szabályok. Tíz fölötti játékosunk van, ugyanannyi segítővel. 2017 nyarán integrálódtak be hozzánk 30 fővel, így most majd 60 fővel működünk a PTE Parasport szakosztályaként. Kerekesszékes vívók is tanulnak az egyetemen, de ők a PTE PEAC vívószakosztályával kötöttek együttműködési szerződést.
Mi a legnehezebb a parasportban?
A logisztika. Elmegy egy csapatom boccia-versenyre Budapestre, akkor nekünk két busszal kell mennünk, akárhányan is vagyunk. Az egyikbe fel kell tennünk rámpával azokat, akik nem tudnak székbe kiülni, a másikba a segítők és azok ülnek, akik képesek rá. A kerekesszékeket utánfutóval szállítjuk a busz után.
Hány parasportoló egyetemista van nálatok?
Két egyetemistánk van a csörgőlabdában, az egyik válogatott, a Hadobás Lilla. Azt is elmondom, hogy az utolsó válogatott edzésre az öt lányunk közül már hármat hívtak be. A boccia csapatban van egy nagy tehetségünk, Berkes Gergő. Másfél éve foglalkozik ezzel a sporttal. Eredetileg rögbizni szeretett volna, de az csak Gödöllőn van havonta egyszer. Egy érzékenyítő programra eljött az édesanyjával, megpróbálta a boccia-t, s ma már válogatott. Spanyolországban, Portugáliában járt már versenyen. Érmeket is nyert. Ezek a srácok példaképeik a társaiknak, az egyetemistáknak is azok lehetnek. Fontos számomra, hogy fel tudjuk mutatni őket azoknak, akik elbújnak, mert sérültek, vagy féltik magukat… Meg tudjuk mutatni nekik, hogy érdemes kimozdulni otthonról.
Mi a következő cél?
Már pályázati szakaszban van az, hogy Pécsett megcsináljuk a kerekesszékes kosárlabdát. Tavaly négy csapattal mi rendeztük a magyar kupát. Pécsett épül a Rátgéber Akadémia, itt lesz a tudás, már csak az alanyokat kell megtalálnunk hozzá. Ki kell szednünk a srácokat a számítógépek elől. Ha egyszer kipróbálják, ott fognak ragadni a pályán.
Én is kipróbáltam egyszer a kerekesszékes kosárlabdát, hát mit mondjak, elég kemény volt!
Az. Nyomni és dobni, látni, kanyarodni ölbe tett labdával…
Ennél már csak az ülőszékes rögbi nehezebb.
Volt szerencsém kint lenni Athénban, a Paraolimpián. Pásztory Dórinak voltam a menedzsere, így láthattam a parasport krémjét. Ott fertőződtem meg véglegesen. Sors Tomi is kint volt velünk tizenhárom évesen, hazafelé annyit mondott csak, hogy Pekingben olimpiai bajnok szeretne lenni. Úgy összekapta magát, hogy az is lett. Ebben azért az is benne van, hogy Anatolij Petrov talán a világ egyik legjobb paraúszó edzője.
Pécsett az ülőröplabdának is van hagyománya, jól tudom?
A Nevelési Központban játszották az első magyar világversenyt a nyolcvanas években. Budai Sándor nemrég halt meg, ő volt az első pécsi parasportoló, ő volt a csapatkapitány. Ez a sport nem olyan költséges, öt-öt ember kell hozzá és egy pálya, meg egy háló. Ezt is érdemes lenne folytatni.
Hol edzetek?
Szanaszét. Úgy néz ki, a várossal összefogva találunk megoldást. Az Expo Centerben felszabadult egy terem, ott kapnánk edzéslehetőséget. Ez állandóságot jelentene, de a nagy álom az, hogy legyen egy saját sportcsarnokunk. Két hete jártam egy tornacsarnok átadón, egy volt zöldségraktárt építettek át. Felújították, öltözőket építettek, padozatot cseréltek… Előbb utóbb ezt össze lehet rakni. A PTE-n sokfelől kapunk támogatást, kiállnak mellettünk. Ez a nagy szerencsénk. A pénzügyi hiányainkat így ki tudjuk sakkozni: kicsit a PEAC segít, kicsit a Sportiroda, kicsit a pályázatokból gazdálkodunk. Olyan szerencsés körforgásba kerültünk, amelyből az egy-egy versenyre szükséges 50-70 ezer Forint mindig előteremthető.