Merjenek álmodni!

A parasport - azon belül is a boccia - első számú magyar motorja Szapannos Zoltán. Két PTE-s tehetséges fiatalt is felkarolt a boccia terén, akik mögött és előtt szép sporteredmények állnak.

Mivel foglalkozol, amikor nem a boccia csapat körüli teendők foglalnak le?
Szociális munkás diplomával civilben az idősgondozásban dolgozom, így a mindennapjaimat  az emberekkel való kapcsolattartás az idősek részére biztosított szolgáltatások szervezése teszi ki. Három csodálatos gyermek édesapja vagyok, nagyobb fiam, Zalán már 22 éves, jelenleg Svédországban él. Lányom, Anna 14 éves, most lesz középiskolás, kisebb fiam Márton pedig 12 éves.

Hogy kerültél a parasport világába és miért épp a boccia?
Kisgyermekként sok időt töltöttem mozgássérült unokatestvéremmel, Vilivel. Ahogy cseperedtem, egyre több mindenben részt vettem: segítettem neki tornázni, együtt játszottunk, tanultunk, ünnepeltünk. Számomra ez teljesen természetes. Nagyon sokat köszönhetek nagynénémnek, Kati néninek, aki Vili anyukája. Sok minden tanított meg azzal, hogy ott lehettem náluk. Ő gyógypedagógus és igazi anya, egy korát megelőző modern nő. Jórészt neki is köszönhetem azt, aki ma vagyok.
E hatások miatt is kerültem már 18 évesen a Mozgássérültek Állami Intézetébe, ahol segédápolóként kezdtem a karrierem. Itt ismerkedtem meg a boccia sporttal. Később az egyik kategóriában a pályán is segítettem Gönczi Zsolt és Bódi Krisztina sportolókat, akik sajnos már nincsenek köztünk. Napközben ápolójuk, edzéseken és versenyeken a segítőjük voltam. Sok nagy sportsikert sikerült együtt elérnünk.

Ekkor szerettem bele ebbe a sportba, és ez az érzés azóta sem eresztett el.

Fontos tisztségeket töltöttél be a magyar parasport mozgalomban és szép nemzetközi eredményeket is elértek már a sportolóid.
27 éve foglalkozom a súlyos mozgáskorlátozottak boccia sportjával. Elnökségi tagja voltam a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének, a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének. Boccia sportágban többször voltam szakágvezető, szövetségi kapitány. Többször szerveztem és tartottam előadásokat, tréningeket fogyatékossággal élő embereknek, családtagjaiknak, ép embereknek, gyermekeknek, sportolóknak. Tagja voltam annak a szakmai stábnak segítőként, amelynek a vezetésével 2004. Athénban BC4-es párosunk Béres Dezső és Gyurkota József bronzérmes, míg 2005-ben Európa Bajnok lett. Élőben hallhattam a magyar himnuszt - az a sport Mount Everestje! Csapatot szerveztem Budapesten, Kunszentmiklóson és Pécsett, s közel 20 országos Bajnokságot, Magyar Kupát, Emlékversenyt szerveztem pályafutásom során. Jelenleg a Magyar Para Boccia Szövetség elnökségi tagja vagyok, ahol az edző bizottság elnöki posztját is betöltöm. A Pécsi Tudományegyetem Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub parasport szakosztályánál vagyok boccia edző.

Jelenleg a PTE PEAC boccia csapatát irányítod. Hogyan kerültél ebbe a kötelékbe, voltak-e máshol csapataid?
1999-ben Kunszentmiklóson alakítottuk meg a Tűzszekerek nevű csapatot, aminek az erejét már a neve is jelzi. Ez volt az első csapatom. Betonpályán kezdtük az edzéseket, bőrlabdákkal, amiket a sulikban kislabdahajításhoz használnak. Sosem adtuk fel. Ahogy erősödtünk, termet és edzési lehetőséget kaptunk a helyi gimnáziumban, szereztünk igazi boccia labdákat. Menetelésünkben a város is mellénk állt, szó szerint a kisvárosa apraja-nagyja. Eljutottunk versenyekre is, és számos érmet, jó helyezést értünk el, sőt, országos versenyeket szerveztünk a helyi sportcsarnokban.
Második csapatom már Pécshez köthető. 2006-ban költöztem Pécsre és az azt követő évben már felállt a boccia csapat, ráadásul már abban az évben országos versenyt is szerveztünk a városba. A legendás 1976-ban alakult, Mozgássérültek Lendület SE fogadott be minket és Hargitai Tibortól (aki az egyesület alapítója volt - a szerk.) minden támogatást megkaptunk. 2006 óta minden évben volt Pécsett országos verseny, sőt nemegyszer kettő is. A történet a mai napig is folytatódik annak ellenére, hogy a játékosok sokszor cserélődtek, főleg az egészségi állapot romlása miatt. Nagyon sok jó emberrel találkoztam mind a sportolók, mind a segítők, önkéntesek között. Kijelenthetem, hogy

Pécs tele van tenni akaró, másnak segíteni szerető, önzetlen emberekkel. Ez nagy kincs, erre építeni lehet és kell is.

Meg kell becsülnünk őket! Kis egyesületként a sporttörvények változásával, az önkormányzat pályázati lehetőségeinek megszűnésével kinőttük magunkat és akkor érkezett a lehetőség az egyetemen felől, ahol felkerestem Hári Józsefet és szinte két beszélgetés után egymás tenyerébe csaptunk és így lettünk a PTE PEAC egyesület tagjai.

A magyar boccia válogatott pécsi tagjait is te készíted fel.
Jelenleg Berkes Gergő és Szabó Alexandra válogatott kerettagok felkészítését végzem a csapat koordinálása mellett. Gergő a PTE TTK földrajz szakos végzős hallgatója, jövőre földrajz mesterképzésen folytatja tanulmányait. Gergőnek már az első pillanatban érezhető volt a sporthoz való kötődése. Gyerekkora óta sportolt, rendszeres versenysportban is. Sérülése, rehabilitációja kezdetétől kereste azt a sportágat, ami mind fizikailag, mind mentálisan, mind logisztikai szempontok alapján optimális a számára, és el tud mellette köteleződni. Ezt a bocciában találta meg. Telitalálat volt.
2017-ben már válogatott volt (BC4 párosban Európa Kupa bronzérem, Világkupa nyolcadik hely, Európa Bajnokság hatodik hely),majd 2018. a fordulópontok éve következett, mind családi, mind egyetemi, mind sportszakmai szempontból. 2019-ben pedig megcéloztuk a folytonosság évét, ahol lépésről lépésre haladhattunk előre, építkezhettünk nyugodt körülmények között. 2020-at a covid árnyékolta be, de ettől függetlenül folyamatosan készültünk home officeban, amikor lehetett csarnokban, hogy ne maradjunk le a 2021-es versenyszezonban.
Szabó Alexandra a PTE BTK közösségszervezés szak első éves hallgatója. Pécsett született, mozgáskorlátozott, emiatt általános és középiskolai tanulmányait budapesti, speciális intézményekben végezte. 10 éve boccia játékos, remek sikereket ért el gyermek, junior kategóriában és a felnőttek között is! Játékának köszönhetően válogatott kerettag lett. A középiskola után Pécsett folytatta tanulmányait és a PTE PEAC sportolója lett. Fiatal, okos és határozott. Övé a jövő!

Gergő és Szandi esetében is a fő cél 2028-ban éremszerzés a paralimpián!

A covid helyzet azonban felülírta a 2024-es paralimpiai kvalifikációs időrendet, és ennek köszönhetően Szandinak esélye van egyéniben kijutnia Párizsba. Gergő esélyeit egyéniben és párosban a következő 2 év dönti el. Céljaink átnyúlnak a sporton is, mert törekszünk az önálló életvitelük teljes kialakítására, melynek egyebek között a diplomaszerzés is része.
Ezért dolgozunk, de mindehhez elengedhetetlen az egyetem, az egyesület, a család, önkéntesek összehangolt és szervezett munkája a jövőben is.

Ha kifognál egy aranyhalat, és kívánhatnál hármat, miket mondanál neki?
Aranyhaltól kívánni? (nevet) Talán sokan kinevetnek de én hiszek a mesékben, pontosabban a csodákban, mert

sérült emberekkel foglalkozni, a szívükkel együtt dobbanni maga a csoda.

Egyet kívánok de azt háromszor: minél többen legyenek sikeresek az élet minden területén, és amikor tükörbe néznek az nézzen vissza rájuk, akit ők álmunkban elképzeltek. Merjenek álmodni - mi pedig segítünk amiben lehet, és amiben kérik.

Kategória: