Fodróczi Vilmos, a PTE ETK rekreáció szakos hallgatója 2016-ban magyar bajnok lett, elnyerte a PTE sportösztöndíját, és november 24-én átvehette az Év Egyetemi Sportolója díjat is. Mesélt a terveiről és arról is, hogy nem lenne rúdtáncos...
Mivel a közösségi oldalon egy félig fiatal, félig “idős” Vilmos szerepel, nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem: hogyan kell elképzelnünk a gyermek Vilmost? Már akkor is sportolói karrierről álmodtál?
Gyermekkoromban semmi jel nem utalt arra, hogy egyszer sportoló leszek. Leginkább a különböző ételek keltették fel érdeklődésemet és ez természetesen meglátszott a testalkatomon is. (nevet) Ebben az időszakban is jártam a barátaimmal le a grundra sportolni, de az csak a felhőtlen játékról szólt. A szüleim szerették volna, hogy megtanulok úszni, ezért hétéves koromban beírattak a Nevelési Központ uszodájába. Később már a Hullámban folytattam az úszást. Ezt követte egy rövid időszak, amikor vízilabdáztam, majd 2001-ben kezdtem el kajakozni, s ehhez azóta is töretlenül ragaszkodom. Miután gyorsan jöttek a sikerek, ezért már elég fiatalon profi sportolói karrierre vágytam.
Mi volt az első meghatározó élményed a kajakozással kapcsolatban?
A kajakedzéseket téli időszakban kezdtem el látogatni, ezért nem volt alkalmam vízen kipróbálni magam. Az első vízi élményem egy áprilisi naphoz köthető, ami nem volt túl kegyes hozzám: rengetegszer borultam, de az edzés végére már elég stabil voltam ahhoz, hogy tudjak haladni a vízen. Ez pedig elég löketet adott ahhoz, hogy folytassam ezt a sportágat.
Mi az a sport, ami nagyon nem te vagy? Amit sosem tudnál űzni?
Rúdtáncban elég nehezen tudnám magam elképzelni. (nevet) Komolyra fordítva a szót, a női sortokat leszámítva minden sportágban megtalálom a helyem… talán még a korcsolyázás nem a szívem csücske.
Hol szeretsz a legjobban edzeni? Magyarországon hol a leginkább adottak a feltételek a fejlődéshez?
Felkészülés szempontjából eddig tavaly februárban éreztem magam a legjobban, Dél-Afrikában. Belföldön viszont Orfűn a legideálisabb hely, mivel itt van a klubom, támogatóim, családom és a szerelmem. Ők azok, akik mindig mellettem állnak.
Mire van szükséged leginkább a fejlődéshez?
Ebben több faktor játszik szerepet. Fontosnak tartom, hogy napról napra legyen a kellő motivációm, hogy egyre jobb legyek és olyan személyekkel vegyem magam körül, akik ebben segítenek, támaszt nyújtanak. Véleményem szerint a stabil magánélet illetve az anyagi háttér elengedhetetlen.
Szerinted egy sportolónak van egy álom és végső cél, amit kitűz és elér? És ha igen, mi történik utána?
Csak magamból tudok kiindulni: nekem vannak álmaim, amiket valóra szeretnék váltani. Mint a legtöbb sportolónak nekem is az olimpiai részvétel a legnagyobb álmom, lehetőleg Tokióban. De ha úgy adódna, hogy most abba kéne hagynom a profi sportolást, akkor sem lennék teljesen csalódott, mert a „kötelező céljaimat” már sikerült teljesítenem. Úgy szeretném abbahagyni a kajakozást, hogy tudom, mindent megtettem és kihoztam magamból a maximumot. A sportolói pályafutásom befejeztével -ami azért remélem, még távol van-, szeretnék egy olyan állást találni, ami ugyanolyan boldoggá tesz, mint a kajakozás. Ha minden jól megy, akkor júniusban fogok végezni az egyetemen, mint rekreációszervező - szavasen kipróbálnám magam egy ilyen munkakörben.
Ki volt a meghatározó személy az életedben, aki eddig segítette céljaid elérését? Hogy lehet téged motiválni?
Mindenképpen szeretném az edzőimet, családomat kiemelni, akik mindig bíztak bennem. Számomra motivációt jelent megmutatni a bennem kételkedőknek, hogy mennyi kitartás és elszántság lakozik bennem. Nemcsak magamnak szeretnék bizonyítani, hanem azoknak is, akik mindig támogattak és szurkoltak nekem.
Mik azok az eddig elért helyezések, amikre igazán büszke vagy?
2013-ban sikerült kijutnom egy nemzetközi versenyre, Universiade-ra (ez az egyetemek közti olimpia - a szerk.), ahol sikerült egy 5. és egy 6. helyet megszereznem. Ebben az évben az Egyetemi és Főiskolás Világbajnokságon öt versenyszámban indultam, ahol mindegyikben sikerült döntőbe jutnom, és két bronzéremmel érkeztem haza. Életemben először, -szintén idén- felnőtt magyar bajnok is lettem.
Ha már élet- és pályaív, a gyermek Vilmos után következzék az aggastyán korban lévő. A karosszékben, kötött pulcsiban ülő, deresedő hajú Vilmos mit mesél majd az utókornak?
Nem érzem magam nagy mesemondónak, de azt tanácsolnám az utókornak, hogy az első kudarc után ne fordítsanak hátat a lehetőségeknek, illetve olyan emberekkel vegyék magukat körül, akik pozitívan hatnak a személyiségükre.
