FISU

www.fisu.netA Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) gyökerei az 1920-as évek elejéig visszanyúlnak, amikor is Jean Petitjean megszervezte az első Diákvilágjátékokat Párizsban. Még az évtized közepén a Diákvilágjátékok mozgalom és a Nemzetközi Diákszervezet (ICS) egyesült, majd ezt követően a második világháború kitöréséig rengeteg sikeres sporteseményt bonyolítottak le. A 40-es évek közepétől, amikor újra beköszöntött a béke Európában, felgyorsultak az események, hiszen 1946-ban Prágában megalapították a Nemzetközi Diákszövetség, amely a rákövetkező évben megrendezte a IX. Diákvilágjátékokat, majd ezt követően Dr. Paul Schleimer oltalma alatt 1949. január elsején hivatalosan is megalakult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU), amely még alapításának évében megszervezte az Európai Sporthetet Olaszországban.   

A szervezet életében fontos mérföldkő volt az 50-es évek második fele, hiszen 1957-ben megszervezték az első Egyetem Sportvilágbajnokságot, amely útmutató volt abban a tekintetben, hogy egy ilyen rendezvény egyfelől kitűnő alkalom volt arra , hogy a hidegháborús viszonyok által kialakult „blokkok” sportolói újra találkozhassanak egymással, másfelől rádöbbentette a szervezőket arra, hogy a későbbiekben szükséges egy olyan sporttalálkozó, verseny létrehozása, amely rendszeres időközönként, a világ bármely részén élő sportoló egyetemistáknak lehetőséget biztosít arra, hogy összemérhessék erejüket.