Együttműküdés a sporttudomány képzési területein

Együttműködési szerződést írt alá december 8-án a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézete, a Pécsi Vasutas Sportkör, valamint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., mely a hallgatók sportszakmai gyakorlatát teszi majd hosszútávon lehetővé a két szervezetnél.

A Pécsi Tudományegyetem, melyet idén is az Év Legsportosabb Egyetemének választottak, nem csak a duális életpályamodellt támogatja elkötelezetten, mely az élsportolókat támogatja abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás között, hanem a sporttudomány képzési területek magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatását is.
A most aláírt együttműködési szerződés értelmében

a PSN Zrt., valamint a PVSK közreműködik a sporttudomány képzési területhez tartozó edző BSc és sportszervező BSc képzésben résztvevő hallgatók 200 órás sportszakmai gyakorlatának megvalósításában, melynek célja, hogy a hallgatók elméleti ismereteiket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsék ki.

A megállapodás azonban nem csak a hallgatóknak és az oktatóknak jelent majd szakmai fejlődést, hanem a PSN Zrt. és a PVSK munkatársainak, edzőinek, sportolóinak is. A Természettudományi Kar a szerződés értelmében részt vállal a sportolók teljesítményének igény szerinti diagnosztizálásában, emellett rendszeresen tájékoztatja a PSN Zrt. és a PVSK sportolóit az egyes képzési lehetőségekről.

Az ünnepélyes aláíráson a PTE TTK dékánja dr. Trócsányi András felhívta a figyelmet arra, hogy bár a kar a természettudományi nevet viseli, és a hallgatói állomány java része valóban természettudományokat tanul, nagyon magas az informatikai és a sporttudományi területeken tanuló hallgatók száma is. Ugyanakkor hangsúlyozta,

fontos, hogy a kar olyan képzéseket folytasson, melyek gyakorlati támasszal is rendelkeznek.

„Pár évvel ezelőtt az egyetemnek két funkciója volt, az oktatás és a kutatás. Ma már van egy harmadik funkciója is, ez a területfejlesztés. Ha szépen szeretném megfogalmazni, akkor ez a harmadik missziónk, hogy az egyetemnek ki kell mennie a városba, és a várost is szolgálnia kell.  Jó dolog azt látni, hogy a városi emberek itt vannak, hogy följárnak ide futni, járnak úszni, járnak sportolni” – húzta alá a TTK dékánja.

„Szerencsére mindkét egyesületben folyamatosan nő a gyermekcsoportok száma, emiatt komoly igény van a nagyon jó hallgatói munkára, és az a legjobb szimbiózis, hogyha a hallgató azonnal a terembe kerül, miközben az akadémiai képzést is végzi” – mondta el dr. Váczi Márk, a PTE TTK STI igazgatója.
Czerpán István, a PVSK elnöke úgy fogalmazott, „Nagyon megtisztelő számunkra ez az együttműködés", majd rámutatott, hogy ez a sportszakmai gyakorlati lehetőség „az edzőkön, az edzőképzésen túl a sportszervezőkről, a sportvezetőkről is szól."

„Nálunk lehetőség van az ismerkedésre, a képzés elismerésére és lehetőség van utána arra is, hogy élő szerződést kössünk közép-, hosszútávú gondolkodás keretében, mert mindig ez a cél, hogy ne egy pillanatnyi problémát orvosoljunk, hanem visszanyúlva a múltból ugyanannyi időt előre tekinteni, és olyan megoldásokat találni, ami stabilitást jelent a szakmai munkában" 
– emelte ki Czerpán István.
Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója az együttműködés kapcsán arról, beszélt, hogy jelenleg 18 sportág és rengeteg szakosztály van jelen a PSN Zrt.-ben, emellett hozzájuk tartoznak a város legnagyobb sportlétesítményei is, mint például a Hullámfürdő, hivatalos nevén az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, a nemrégiben felújított és átadott Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, a Pécs Városi Műjégpálya, és az id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Akadémia. „Fontos, hogy a hallgatók aktívan jelen legyenek a sportban, a sporteseményeken, mert ahhoz, hogy igazi szakemberekké váljanak, az a sok-sok minden, amit itt megtanulnak, sajnos nem elegendő. Bármennyire is jó és nagyszerű a képzés, van amit meg kell tapasztalniuk a hétköznapokban." – húzta alá Máté János.

Kategória: