Egy kör, 211 km, 13 gyógyszerész

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Klinikai Gyógyszerészeti Intézet munkatársai sikeresen teljesítették a XIX. NN ULTRABALATON futóversenyt!

Az idei évben 19. alkalommal rajtolt el a Balatont megkerülő egykörös futóverseny, az Ultrabalaton, amelyhez idén először 1űa PTE KK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 13 fős futó csapattal csatlakozott. A PTE PharMaraton csapat április 26-án, szombaton délelőtt szakadó esőben indult el Balatonfüredről, hogy „Csak egy kör”-t fusson a Balaton körül, és 21:57:28 idővel teljesítette Közép-Európa leghosszabb, 211 kilométeres tókerülő versenyét. A csapat vasárnap, 7:03-kor érkezett vissza Balatonfüredre.

Csapattagok:
Bodrogi Zsolt
Elek Zita
Elek Zsófia Noémi
Harmat-Vincze Patricia Anna
Kispéter Ádám
Kiss Boglárka
Kiss Dániel Benedek
Korcsmáros Lili
Kráncsevics Olivér
Krucsó Mariann
Téglás Boglárka
Tóth Judit
Vojtek Fanni

A verseny valódi csapatépítő élményként marad emlékezetes számunkra – a felkészülés során végig támogattuk egymást, a szervezési feladatokat közösen végeztük, a verseny alatt pedig folyamatosan biztattuk egymást. Mégis, mindannyian önállóan is megálltuk a helyünket, így együtt és külön-külön is büszkék lehetünk arra, amit elértünk – nyilatkozta a PTE PharMaraton egyik csapattagja.

A logisztikai tervezésben, szervezésben és megvalósításban értékes segítséget nyújtottak: dr. Botz Lajos, dr. Feller Antal, dr. Feller-Pelle Krisztina, Lovász Andrea, Csicsák József és Koller Zsolt. A balatonfüredi bázist dr. Feller Antal és dr. Feller-Pelle Krisztina biztosították. A csapatpóló megtervezése és megrendelése Hirth Attila, valamint a PTE Rektori Kabinet közreműködésével és támogatásával valósulhatott meg.
A csapat ezúton is köszöni a támogatást és a befektetett munkát mindenkinek!

Kategória: