Sárkányrekord

Soha eddig nem vettek részt ennyien a Sárkányhajó Regattán, mint az idein, mely a PTE Olimpiai Ötpróba negyedik része volt. Az április 16-án az orfűi tavon rendezett eseményen csaknem négyszázan vettek részt: 16 csapat – köztük egy Erasmusos hallgatókból álló is - mérte össze erejét a vízen és tudását a főzésben.

20160416-csortos-szabolcs-0815-6309-sarkanyhajo-regatta-orfu.jpg

A sárkányhajóversenyt a tavalyi bajnoki címét megőrizve a Brazil gépsor nevű TTK-s csapat nyerte, a nemsokára a Dunai Regattán induló csapat ellen (azt azért a regattások „védelmében” meg kell jegyezni, hogy a fiúk és a lányok aránya a két hajóban más volt). A verseny annyira szoros volt, hogy a két csapat között a célfotó döntött, milliméterekben lehetett mérni a két hajó közti különbséget. A harmadik a reki3 nevű ETK-s csapat lett. Vigaszágon is hirdettek egy győztest, ez az ÁJK hallgatóit tömörítő VIII. Penrik lett.

20160416-csortos-szabolcs-0744-6183-sarkanyhajo-regatta-orfu.jpg

A főzőverseny a gulyás körül forgott: a hivatalos megnevezés elég tág teret engedett a szakácsok fantáziájának, így a klasszikus babgulyástól kezdve az inkább-pörkölt-mint-gulyáslevesig többféle állag és íz versengett a négyfős kóstoló zsűri kegyeiért. A legjobbnak ítélt fogást a KTK Opening „69” nevű csapata alkotta meg, akik cipókban tálalták a gulyásukat. A második helyre a TTK-s Brazil gépsor főzte be magát, a VIII. Penrik pedig megcsípte a dobogó harmadik fokát.

20160416-csortos-szabolcs-0845-6614-sarkanyhajo-regatta-orfu.jpg

A hangulat remek volt, a zene folyamatosan szólt, a PTE Brass Band is fújt a megnyitón és az eredményhirdetésen.

20160416-csortos-szabolcs-0727-6031-sarkanyhajo-regatta-orfu.jpg

És a címvédő Brazil gépsor tagjai:

Aradi Richárd, Bogdán Ottó, Gáspár Benjámin, Kerék Benjámin, Kiss Máté, Zalay Sebestyén, Kósa Viktor, Radó Ákos, Seres Milán, Bunda Viktória, Őri Dorottya, Kiticsics Kata, Kovács Gábor, Gyenis Martin, Kiss Tamás, Bak Gergely, Csala Dávid, Horváth Gergő, Halász Robin, Grőber Mátyás, Beszkid Attila.

Kategória: