Mindenki PÉCSI akar lenni!!

Szombaton délután a 19-es villamosról leszállva a Műegyetem előtti rakparton szándékoztam felkutatni a sárkányhajóversenyre érkezett pécsi szurkolókat. Még meg is kérdeztem, hogy merre találom a PTE standját. Nagyjából két percen belül rájöttem, hogy a világ leghülyébb kérdését sikerült feltennem. A pécsiek energiája és persze hangja felrobbantotta a rakpartot!

A Dunai Regattának idén is a Műegyetem előtti rakpart és dunai szakasz adott otthont, méghozzá május 6-án. A sárkányhajó versenyben 18 egyetem képviseltette magát, a PTE a második helyet szerezte meg mindközül, ezzel pedig a mezőny legjobb vidéki egyetem címét is elnyerte. A PTE stand előtt a Brass Band húzta egész nap, a két busznyi, Pécsről érkezett szurkoló tömeg pedig megállás nélkül táncolt és éljenzett. Leállíthatatlanok voltak, az arra járóknak pedig leesett az álla. Arra sétált egy bácsi is az unokájával, a beszélgetésükből csak egy költői kérdést sikerült elkapnom, amit a nagypapa mondott: „Melyik a legjobb? PÉCS!” Elmosolyodtam, és persze mérhetetlenül büszke lettem! Felkaptam a PTE-s pólómat és két perc alatt átragadt rám az euforikus hangulat. Az első futam után a cheerleader fellépésekre siettünk, hogy szurkoljunk a hajrázóknak. A PTE Táncegyüttes tisztelegve a 650-es egyetemalapítási évforduló előtt korhű ruhákban kezdte az előadást, aztán éles váltással Beyonce és Back Street Boys legmeghatározóbb dalai vették át a szerepet. „A pécsiek mindig remekül szerepelnek, akár a sárkányhajós, evezős vagy szurkoló csapatukat nézzük”- szögezte le Gundel Takács Gábor, az esemény speakere és azt is hozzátette, hogy „a pécsiek kezdik elfoglalni a Műegyetem rakpartot…” Mi pedig nem vitatkoztunk, csak még hangosabban skandáltuk, hogy

Mindenki PÉCSI akar lenni!

és, hogy

Aki ugrál büszke pécsi, hej, hej!!!

Töredelmesen be kell vallanom, hogy most először voltam a Dunai Regattán, de már stipi-stoppoltam a jövő évi rendezvényen való részvételt szerkesztőségen belül. Sorolom is az okokat:

  • Egész napos koncertek: Duna part, hideg sör, napsütés,  élő zene. Ugye nincs kérdés?!
  • A futamok közötti sportlehetőségek: röplabda, falmászás, street workout ésatöbbi…
  • Kitelepülők: fesztiválok standjai számos nyereménnyel, játékkal.
  • A személyes kedvencem pedig:

A rakpart tele volt a szürke pólós, PTE feliratos pólójú emberekkel. A legjobb pedig az egészben az a kaján mosolyú, cinkos egymásra kacsintás volt, amikor elmentünk egymás mellett. Akkor éreztem, hogy együtt van Pécs. Ahogy zengett is a napsütésben:

Én azt mondom PTE, te azt mondod család!

PTE!

CSALÁD!

A PTE röpladbdaversenyben 3. helyezést, evezősben pedig 2. helyezést ért el.

Az UnivPécs instáján tudósítottunk élőben, kattanjatok rá!

A PTE Regatta csapata pedig itt elérhető.

Kategória: