Berta Dániel ezüstérmes az Universiadén

A Bányai Zsombor (SZIE), Berta Dániel (PTE), Cho Taeun Sándor (BCE) és Siklósi Gergely (ELTE) alkotta válogatott az elődöntőben Dél- Korea ellen aratott nagyszerű győzelme (25-19) után, a fináléban Oroszországgal csapott össze a bajnoki címért.

A döntő egy kiélezett csatározást hozott a két ország alakulata között, ahol a magyar csapat nagyon közel került a végső győzelemhez, hiszen az utolsó párosításig vezetett válogatottunk. A végig igen színvonalas döntő méltó befejezésének ígérkezett az utolsó két versenyző pástra lépése, ugyanis megismétlődött az egyéni versengés fináléja. Sajnos a pár nappal korábban egyéni aranyérmet szerző Szergej Bida dinamizmusa az utolsó találatoknál újra érvényesült Bányai Zsombor ellen, melynek követően kialakult a végső 31-30-as állás az orosz válogatott javára.

A dobogó legalsó fokára Dél-Korea alakulata állhatott fel. 

 

 

 

 

Kategória: