Bejelentkezés


Asztali beszélgetés világbajnokokkal

Az asztalitenisz MEFOB-ot Pécsett rendezték április 13-14-én. A döntök előtt világbajnokok - Jónyer István és Klampár Tibor tartottak páros bemutató mérkőzést Rátgéber Lászlóval és Takler Ferenccel. Hármukkal beszélgettünk a sportág nehézségeiről, örömeiről.

20160413-csortos-szabolcs-0346-4979-asztalitenisz-mefob-ping-pong.jpg

Mi a pingpong és az asztalitenisz között a különbség?

Klampár Tibor: A ping pong egy zárt szabályrendszerű játék, ma amatőr szinten űzik, míg az asztalitenisz profi sportág világszínvonalon. Ma nemzetközileg a magyar játékosok nem nagyon számítanak az extra profiligába számítónak. Ezt én sajnálom legjobban.

Mikor nyert utoljára magyar bajnokságot?

Klampár Tibor: 30 éve.

Jónyer István: Én is akkoriban voltam bajnok.

Ma meddig jutnának el az OB-n?

Klampár Tibor: Talán a főtábláig. Sajnos már nem tudok úgy mozogni, mint régen. 8 hónapja teniszkönyököm is van, más már 20 éve megkapta ezt az ajándékot.

20160413-csortos-szabolcs-0347-4983-asztalitenisz-mefob-ping-pong.jpgJónyer István: Nem sokáig jutnánk el a fiatalok között. Megváltozott a játék, bár én is modern módon ütök, a kezem még rendben is van, de a lábammal már nem bírnám… Németországban még játszom, az öregfiúk között 3000 csapatból a 2-3. helyen tanyázunk. Nyerni nem tudtunk még, mert mindig valami gikszer közbejön. Sérülékenyek vagyunk már így idősebben. De a mai napig élvezem a játékot. Amíg menni tudok… Tavaly elszakadt az achilles-inam, két hónapra rá már játszottam.

Miért az asztaliteniszt választotta?

Klampár Tibor: A két nővérem és a bátyám is asztaliteniszezett az NBI-ben. Engem azzal rúgtak ki 8 évesen a Vörös Meteortól 8 hónap után, hogy ügyetlen vagyok, átmentem a Postáshoz, egy pincében edzettünk, na, ott megindult a nagyüzem, sokszor napi 10-12 órát teremben voltam, abból 7-8 órát játszottam.

Hogy lehet ennyit játszani?

Klampár Tibor: Mert ez a labdajáték nem unalmas, egészen más, mint a hosszútávfutás vagy az úszás. Szembeszállok mindenkivel, ha azt mondom, hogy ez a sport a legnehezebb a világon? Jó, persze minden sport nehéz a kategóriájában. Az asztaliteniszben kell a legtöbb dolog a világon. Egy bokszhoz, karatéhoz nem hasonlítom, és a futballhoz sem, de itt a boka, a térd, a csipő, a kar, a könyök és a csukló is szükséges, no meg a fej! Az a legfontosabb.

Jónyer István: Élvezetes játék ez. Minden tiszteletem az úszóké, a „faltól falig”-között is van szerepe a finomra csiszolt mozdulatoknak, de nálunk poénok vannak, és nincs két egyforma labdamenet. Mindig is újító voltam. Védőjátékosként kezdtem, aztán kitaláltam az egyik kiflit, aztán tenyeresből is megcsinálom ugyanazt, fonákról… Ötvenféle szervám van…

A nagyon koncentráló arcok mellett ott volt Faházi Jánosé, aki szinte mindennel visszaütötte a labdát.

Jónyer István: Talán a zsíros deszka másik oldalával is vissza tudta ütni a labdát a Janika. Ma már nagyon beszürkült a mezőny, a mai szabályrendszerrel egy közepes játékos is elboldogul. Ma 11 pontig kell versenyezni, reálisabb lenne a 15, ahogy a két szerva helyett is a hármat javasolnám. Két szervából, ha az elsőt elrontja az ember, akkor a második már biztosan beremegős lesz, egy biztonsági nyesés… Mínusz kettőről kezdve nehezebb utolérni az ellenfelet.

Klampár Tibor: Ez olyan, mintha valaki éltre-halálra küzdene és az életéért játszik. Ez egy kemény mondás, de aki a jobb, az keres pénzt vele. A koncentrálás a minimum, én amikor játszom, akkor letűnik minden, tőlem akár zenélhetnének is, az sem zavarna. És persze ott volt A Faházi Janika sokat bohóckodott, nagyon ügyes ping pongos volt, de elszúrta. Akár a Törőcsik András a focipályán, aki lehetett volna egy Maradona szerű sztár. Még parkettával is meg tudott verni szinte bárkit, hamutálcával is tudott játszani…20160413-csortos-szabolcs-0421-5038-asztalitenisz-mefob-ping-pong.jpgAbba lehet hagyni az asztali teniszt?

Klampár Tibor Én nem tudom, még ha tolószékbe kerülök, akkor is játszanék. Én nem tudom abbahagyni, de ismerek olyanokat, akiknek sikerült.

Mennyire tudsz asztali teniszezni?

Rátgéber László: Nem tudok. Nem mernék kiállni volt sittesekkel és tűzoltókkal, de… Újvidéki gyerek vagyok, a ’70-es évek elején ott volt ez európai asztali tenisz középpontja. 1979-ben, 8 éves koromban volt ott az Európa Bajnokság, 1981-ben pedig Világbajnokság. Nagyon jó sportpolitikát folytattak ott, felépítették a nagy sportközpontot, a mai napig azt használják. 1981-ben Klampár és Jónyer játszották a világbajnoki döntőt, amit kölyökként áhítattal néztem. Minden gyerek meg volt fertőzve asztali tenisszel. Ahhoz képest, hogy nem pingpongoztam 15 éve, ahhoz képest tudok, mert ami gyerekkoromban rám ragadt, az még ma is működik. Szeretem, ismerem ezt a sportot, de ami ennél fontosabb, nagyon tisztelem ezt a két embert.

Jónyer István: Kedves vagy! Büszke vagyok arra, hogy egy héten belül kétszer – nagyképűen – hülyére vertük a kínaiakat. A döntőben az edzőjük megkérdezte őket, hogy ki szeretne játszani: egyetlen kéz sem emelkedett a magasba. Nagyon be voltak tojva. Amikor átnéztem a másik oldalra, láttam, hogy remegett a kínai keze.

Melyik a legkeményebb sport? Az asztali tenisz, vagy a kosárlabda?

Rátgéber László: Jónyer István mondta nekem korábban, hogy kosarazott is, ami a lábmunka miatt az egyik legjobb felkészülés az asztali teniszezőknek. Az asztali tenisz statikusabb, nincsenek benne sprintek, ugrások, más a folytonossága, el lehet menni labdáért, törölközőért, más az oxigén-felhasználás. Fontos a koncentráció mindkettőben, és sem a kosárlabdát sem az asztali teniszt nem lehet intelligencia nélkül játszani. A másik közös dolog, hogy rengeteget kell gyakorolni.

Jónyer István: Az asztali tenisz a legnehezebb sport. Millió ütésfajta van. Több tízezerszer kell gyakorolni őket. Az ötven szervámmal el lehet képzelni, mennyit gyakoroltam. De volt olyan, hogy másik világbajnokot ötből ötször szerváltam ki. Ez nem megy úgy, hogy csak odaállok. Ezt csak tudatosan lehet végrehajtani. Fonák és tenyeres mellett oldalpörgetés, felső pörgetés… Mindenkinek nagy repertoárja van. A kínaiakról nem is beszélve. A lábmunkájukról nem is beszélve. Most megint akkora a különbség, hogy tíz év kell, mire utolérjük őket.