Árral szemben evezni

20160421-csortos-szabolcs-0854-7667-ajtk-regatta-edzes-orfu.jpg

Pécsnek nincs folyója, tavaly mégis negyedikként szakítottuk át a célszalagot. Az idei évben immáron negyedszer rendezik meg a Dunai Regatta egyetemek közötti versenyét. Molnár Balázzsal, az eseményt szervező Antall József Tudásközpont pécsi kirendeltségének irodavezetőjével beszélgettem.

Miről szól a Regatta?

Az Antall József Tudásközpont főszervezésében, valamint a Magyar Sárkányhajós Szövetség sportszakmai támogatásával valósulhat meg a Dunai Regatta névre keresztelt verseny, ami az utóbbi négy évben egy igazi sportfesztivállá nőtte ki magát. Egyetemi profi evezős és amatőr sárkányhajós csapatok állnak rajthoz, ami évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Pécs a második évtől vesz részt, első alkalommal, 2014-ben  nyolcból hetedikek lettünk, de ennek inkább technikai, mintsem kapacitásbeli okai voltak. A következő évben már tizenkét egyetem volt jelen a versenyen, ekkor negyedikként értünk célba. Van kraft és potenciál a csapatban, idén cél a dobogós helyezés.

A rendezvény ötlete az Antall József Tudásközponttól származik, aminek a célja, hogy az egyetemistákat minél nagyobb számban bevonva egy olyan közösségi élményt biztosítson már a felkészüléssel, hogy az adott nap, a verseny egy kiemelt pont legyen az életükben. Önmagában a Regatta azonban nemcsak a versenyről szól, sportfesztivállá nőtte ki magát: különböző extrém sportok széles skálája várja az érdeklődőket majd a helyszínen, idén is lesz egy nagyszínpad esti fellépőkkel, hajnalig tartó dj bulival, a műegyetemi rakpart teljes hosszában le lesz zárva, ahol kiállítók standjai sorakoznak majd. Tehát nemcsak az evezős csapatokra gondoltunk, hanem a szurkolókra is.

Az idei verseny tartogat újításokat?

Fontos változás az előző évekhez képest, hogy most több lány került be a keretbe, hiszen a versenyszabályzat szerint minden csapatban 10 fiú és 10 lány kell, hogy üljön. A versenytáv idén is 3 km lesz, amelyet a Duna legszebb fővárosi szakaszán tesznek meg a sárkányhajós csapatok. Igazából az lesz nehéz, hogy ha oda akarunk érni a dobogóra, akkor ezt a távot kétszer kell aznap leeveznünk. Idénugyanis tizenöt egyetem vesz részt a rendezvényen, ennyi hajó pedig nem fér el egymás mellett a Dunán, így a tényleges verseny előtt lesz egy-egy időfutam hét, illetve nyolc csapattal a vízen. A döntőbe már csak a legjobb nyolc hajó kerül be, köztük dől el a verseny. Úgy gondolom, hogy ez a 2 x 3 km egy amatőr csapatnak – alapesetben négy edzéssel a háta mögött – hatalmas kihívás, de próbálunk felkészülni a megmérettetésre.

20160421-csortos-szabolcs-0856-7685-ajtk-regatta-edzes-orfu.jpg

Milyen az idei csapat?

Ez egy amatőr verseny, bárki jelentkezhetett rá, aki tanulói jogviszonyban áll a PTE-vel. Mivel egy versenyző maximum két évig lehet csapattag, ezért azok, akik eddig a kemény magját alkották a csapatnak, idén már nem vehetnek részt a versenyben. Eleinte volt bennem egy kis félsz emiatt, de az első PTE-s edzés során megmutatkozott, hogy nemcsak lelkesek az új tagok, de megvan köztük az az összhang is, amivel az élmezőnybe kerülhetünk.

Hogyan zajlik a felkészülés?

A szervezők négy evezős edzést biztosítanak számunkra az orfűi tavon, de az előző két év tapasztalatai alapján biztos, hogy ez önmagában nem elég a dobogós helyezéshez. Más körülmények között készülhetnek fel például a győriek, vagy a budapestiek, nekik nagyon erős az evezős szakosztályuk. Ezért idén a négy alkalmon felül még kétszer kimegyünk önköltséggel Orfűre, emellett április 16-án ott volt a PTE Sárkányhajó Regatta, ami szintén plusz lehetőséget adott a gyakorlásra. A tavalyihoz hasonlóan idén is volt két csoportos erőnléti edzésünk a Life1 pécsi edzőtermében, ami reméljük, hogy már elég lesz a dobogóhoz. Kemény az egy hónapos felkészülési idő, de az ilyen típusú közös szenvedések olyan közösségi élményt adnak, ami egyre erősebbé és szívósabbá teszi a csapatot.

20160421-csortos-szabolcs-0857-7688-ajtk-regatta-edzes-orfu.jpg

A szurkolók hogyan juthatnak fel a budapesti versenyre?

A Dunai Regattának van egy csapatoldala, itt osztunk meg minden információt a csapat felkészülésével, illetve a szurkolói busszal kapcsolatban. Aki velünk szeretne tartani, semmi mást nem kell tennie, mint a regisztrációhoz szükséges adatokkal jelentkezzen egy e-mailen. Nemcsak csapattagként, hanem szurkolóként is megéri részt venni a versenyen, az is fantasztikus közösségi élmény. A tavalyihoz hasonlóan idén is kísérni fog bennünket a PTE Brass Band és a PTE Táncegyüttes cheerleader csapata, akik az előző évben is hatalmas bulit csináltak. Ezt próbáljuk meg überelni, ezért a jelszó a maximális elkötelezettség, maximális fanatizmus és maximális hangerő.

 

 

És akik idén indulnak:
Pós Bernadett, Balogh Barbara, Surányi Boglárka, Madura Rebeka, Gergye Eszter, Trpkovici Melinda, Csáki Marietta, Baranyai Hédi, Németh Darinka Anna, Hankó Csilla, Debreceni Ferenc, Juhász Tamás, Vadkerti Tóth Viktor, Minkó Lajos, Süveges Dániel, Vida Péter, Rozs Gergely Bence, Gard Richárd, Kis László, Rajner Dániel, Szabó Roland

További info:

Dunai Regatta hivatalos oldal: www.dunairegatta.hu

A PTE sárkányhajó csapatának oldala: www.facebook.com/dunairegattapte

 

Kategória: